vezető
Óriási botrány: titkos dokumentumokat szivárogtatott ki Musk, kínos magyarázkodásba kezdett az FBI és a CIA
Igen kellemetlenül érintheti az amerikai kormányzati szerveket, így az FBI-t és a CIA-t is, hogy Elon Musk jóvoltából olyan dokumentumok láttak napvilágot, amelyek szerint jelentős összeggel járultak hozzá ahhoz, hogy bizonyos felhasználókat kitiltsanak a közösségi oldalakról, vagy éppen bizonyos tartalmakat cenzúrázzanak. Nagy pofon ez a közösségi platformoknak, igen kellemetlen a a titkosszolgálatoknak, és nem meglepő nekünk, magyar felhasználóknak, akik már évek óta szajkózzuk a bigtech-óriások korlátlan uralmát és az abban rejlő veszélyt. A demokrácia és a szólásszabadság zászlóshajójaként tetszelgő USA-ról pedig ismét bebizonyosodott: nem az emberek véleménye, hanem a pénz számít. Na és persze a hatalom. Nézzük, miről is van szó. Bese Gergő atya a PS-nek: Csodák, gyógyulások ma is vannak, nemrég én is tanúja voltam ennek – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Ritkán hallani olyan esetről, hogy valakiről lemond az orvostudomány, a szerettei elbúcsúznak tőle, de történik egy isteni csoda, aminek kézzelfogható jele, hogy az illető meggyógyul. Válság sújtotta, depressziós világunkban ki vagyunk éhezve azokra pillanatokra, amikor arról kapunk hírt, hogy nem a szomorú realitás kerekedik felül, hanem Isten valóságosan megnyilvánul. Nem a halálé, hanem az életé az utolsó szó. Bese Gergő atya egy ilyen csodálatos gyógyulásnak a tanúja volt a Covid-járvány idején, és erről is vall az adásban. Nagyon szomorú, hogy az emberek manapság nem tudnak mit kezdeni a Karácsonnyal. Annyi fényesnek látszó dolog kínálja magát a világban, hogy a betlehemi csillag fényét már nem is látják az emberek. Ma a bölcseknek egy örökkévalóságig tartana, hogy megtalálják Máriát és Józsefet a kisdeddel – állítja Bese Gergő atya. Az a probléma, hogy ma sokan a kereszténységet, a hitet mellőzve a család ünnepeként akarják megülni a Karácsonyt, ugyanakkor azt látom, hogy ez az esetek többségében nem sikerül. Iskolalelkészként szörnyű hallani, amikor egy kisgyermek azt mondja: ő bizony a legjobban a karácsonyi időszakot utálja az évben. Anya és Apa akkor veszekednek a legtöbbet, akkor vannak a legnagyobb balhék otthon – osztja meg tapasztalatait a dunavecsei plébános. Bese Gergő atyának a tanártüntetésekről is sarkos véleménye van: nagyon rossz dolognak tartja például, hogy pedagógus kollégák simán elnézik a tüntetéseken, hogy diákjaik trágár kifejezésekkel teleírt táblákkal demonstrálnak mellettük. "Értem egy diákom se tüntessen obszcén szavak kíséretében" – fakadt ki. Részletek az ünnepi beszélgetésben! Hol terem a tihanyi jobboldal? – A magyar jobboldal sikerét a közösségben való gondolkodás és cselekvés szavatolja
Magyarország iszonyú ellenszéllel dacol. Legkésőbb a migránsválság 2015-ös kitörése óta napi szinten tapasztalhatjuk, milyen zsigeri gyűlölettel ront neki a nemzetközi progresszív–globalista hálózat mindennek, ami nem a magányosan fényűző kozmopolita fogyasztó. Gyűlölt ellenségük a vallás, a nemzet és a család. Magyarország – nem kevés kurucsággal – mindhármat zászlajára tűzte, miután 2010 tavaszán megszabadult az MSZP–SZDSZ-től; ezzel olyannyira magára haragította a hálózatot, hogy az már 2011-ben megkísérelte elmozdítani a kétharmados nemzeti kormányt. A körülmények azóta se javultak, legfeljebb mi lettünk combosabbak, és ilyen helyzetben különösen nehéz építeni. Márpedig építeni kell, mert kuruckodással csak háborúzni, béklyókat lerázni lehet, fejlődni nem. A Tihanyi jobboldal című zsebkönyv arról tanúskodik, hogy a magyar jobboldal erősen keresi, mit akarjon felépíteni, de arról is, hogy még nem teljesen találta meg.