Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Lebukott a német ügynök, az oroszoknak (is) kémkedett

Letartóztattak egy ügynököt, aki a német BND-nek, a Szövetségi Hírszerző Szolgálatnak dolgozott. Az ügy azonnal a legfelsőbb államügyész asztalára került. Kiderült, hogy a szolgálat munkatársa fontos információkat adott át az orosz SZVR-nek, többek között a német titkosszolgálatok elemzéseit a háborút illetően. Legutóbb 2014-ben történt hasonló eset, amikor egy német ügynök a CIA-nak adta el a terepen dolgozó német kémek valódi és álneveit. Ez az ügynök nem ekkor bukott le, hanem amikor ezt a listát felkínálta az orosz SZVR-nek is.

Az elmúlt időben több személyt is letartóztattak, mivel gyanúba keveredtek, hogy az orosz szolgálatoknak dolgoznak. Egy görög férfi Ausztriában kémkedett és adatokat adott át az osztrák kormány Ukrajnának nyújtott segítségéről. Svédországban egy 20 éve ott élő orosz házaspárt fogtak el, mivel kiderült, hogy kémkedtek. Az orosz katonai hírszerzés, a GRU egyik munkatársa pedig brazil iratokkal próbált meg egy gyakornoki posztot szerezni a hágai nemzetközi bíróságon.

Az orosz szolgálatok munkatársai nagyon komoly elméleti és gyakorlati tréninget kapnak a kiképzésük alatt. Nemcsak hírszerzési feladatokat tudnak ellátni, hanem őrizetbevételt, emberrablást és potenciális célpontok kiiktatását. Ez merőben más, mint a nyugati titkosszolgálatok kiképzési formája, amelyben csak egy alap lőoktatást kapnak az ügynökök. A CIA speciális likvidálási vagy elfogási feladatait leggyakrabban a Navy Seal vagy a Delta Force katonai egységek hajtják végre.

"Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat felszámolt egy ukrán szabotázs- és felderítő csoportot az orosz államhatáron. Négy szabotőr, akik Ukrajna felől próbáltak behatolni a brjanszki területre, 2022. december 25-én egy összecsapás következtében meghalt" – írta az Orosz Hírek portál. A beágyazott videón jól látszik, hogy a diverzáns kommandó a legmodernebb német fegyverekkel, kommunikációs eszközökkel és katonai bakancsokkal volt felszerelve. Mind olyan eszköz, amelyet a német KSK vagy a GSG–9 kommandósai használnak. Ezen felül nagy mennyiségű robbanóanyagot is találtak náluk.

PestiSracok facebook image

A német Focus magazin szerint Kuleba ukrán külügyminiszter bejelentette, hogy országa hajlandó tárgyalni Moszkvával. A politikus szerint a legjobb időpont február lenne és helyszínnek az ENSZ New York-i székházát jelölte meg. Ukrajna egyetlen feltételt szab, azt, hogy büntessék meg Oroszországot háborús bűnök miatt. Ezen felül Kuleba azon dolgozik, hogy Oroszországot zárják ki az ENSZ-ből. Elképzelhetetlen, hogy Putyin elnök ilyen kondíciók mellett leülne tárgyalni az ukrán féllel.

Kurdok és más bevándorlók ezrei tüntettek Párizsban és Marseille-ben az elmúlt napokban, miután egy nyugalmazott francia mozdonyvezető agyonlőtt három kurd aktivistát Párizs 10. kerületében egy kurd kulturális központban. Mint kiderült, a férfi betegesen gyűlölte a migránsokat, és már két, ezt megelőző alkalommal is támadt bevándorlókra: egyszer késsel és másodjára egy szablyával.

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."