vezető
Mindent köszönünk, Balázs!
Miközben az egész világ futballszerető közvéleménye a labdarúgó világbajnokság rajtját várja, nekünk, magyaroknak lesz egy ennél fontosabb futballesemény is. Barátságos mérkőzést játszunk Görögország ellen, amelyen hivatalosan is elbúcsúzik a címeres meztől az elmúlt másfél évtized egyik legnagyobb egyénisége, Dzsudzsák Balázs. Rendhagyó tisztelgésünk következik a válogatottsági rekorder előtt.Georg Spöttle: Fegyverkeznek a németek
A Szövetségi Nyomozóhivatal (BKA) jelentése szerint a németek félnek az áramkimaradásoktól ("blackout") és attól is, hogy annak bekövetkezte után jelentősen megugrik majd a bűncselekmények száma. Valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy Németországban egyre többen vásárolnak gázriasztó fegyvereket és azokat házilag alakítják át éles lőfegyverré. Ez azonban korántsem veszélytelen.Bemutatjuk az ellenzék propagandáját - így gazdagodnak meg a balos médiaszereplők a zuglóiak pénzéből
Szinte hetente pattan ki egy-egy újabb botrány, melynek fókuszában Zugló baloldali vezetése és az általuk fizetett propaganda áll. November elején például az derült ki, hogy a Pulai András-féle Publicus Intézet 2020 óta közel 40 millió forintnyi megbízást kapott Horváth Csabáéktól, majd arról lehetett olvasni, hogy a zuglói önkormányzat az ATV-nek is fizet a médiamegjelenésért - havonta több mint félmillió forintot. Persze a polgármester lázas tiltakozásba kezdett, hangzatos közleményben magyarázta, miért is foglalkozik visszatérően az említett televíziós csatorna a kerület ügyeivel, és milyen szerencse, hogy Ő - mármint Horváth Csaba - körültekintően tájékoztatja a lakosságot annak ellenére, hogy az önkormányzat nem működtet kerületi televíziót, súlyos milliókért. Amúgy pedig nyilván politikai lejárató-hadművelet indult ellene és gonoszdiktátor.A Momentum Mozgalom megpróbált feljelentést tenni, de zárva volt az épület
Ma indult az Integritási Hatóság, Tompos Márton meg is tette volna az első feljelentéseket, de még az épület sem volt nyitva – írja a Momentum Mozgalom közleménye. Arról nem tettek említést, hogy szombat van.A kárpátaljai magyarok nem érdeklik, de az ukránokért Rambóként harcol a momentumos politikus (Karanténvlog)
A Karantén újabb csemegéket talált ezen a héten is, hiszen Dobrevék képesek voltak az üres ígéreteiket még tovább fokozni, most az euró bevezetésével kínáltak újból földi paradicsomot a magyar embereknek - a hátulütőkről, áremelkedésekről és a több éves procedúráról azonban nem beszéltek. Ahogyan arról sem, hogy lenne-e egyáltalán értelme. Azonban nem is vártunk tőlük semmi mást, a fenyegetések és mézesmadzag elhúzása Gyurcsányéknál kötelező, a paletta nem szélesedett azóta sem. A Momentum szóvivője az ukrajnai Irpinyben járt, a Kijev melletti város sokáig frontvonal volt, így óriási pusztítás zajlott le a városban, Tompos Márton azonban szinte Rambóként pózolva fecsegett össze-vissza, tényeket, féligazságokat hajtogatva. Tompos egyetlen dolgot nem vett figyelembe: az ukránok dicsérete mellett egyszer sem jutott eszébe Kárpátaljára menni akkor, amikor a magyar kisebbséget nem csak verbálisan, de akár fizikailag is bántalmazták. Akkor nem volt fontos a jelenlét a Momentum számára, akkor nem emelték fel a hangjukat, hiszen úgy látszik, hogy mindenki fontos számukra, kivéve a saját nemzetüket. Az egyszemélyes hadsereg, Jakab Péter is feltűnik a Karanténban, aki röviden, ám annál nagyobb kamukkal hergelt tovább, de ezen sem lepődtünk meg, sőt, Jávor Benedek is szidja egy kicsit a magyarokat a nemzet pénzéből Brüsszelből. Végül egy meglepetés produkciót is hagytunk a műsor végére, ahol az egyik baloldali rikácsolóbajnok köpi ránk a fekete epét. Nézzétek most is a Karantént, megéri és iratkozzatok fel a PS TV, valamint a Karanténvlog YouTube-csatornájára!A demokrata párt megbetegítette az amerikai fiatalokat – The Right Brothers
Az amerikai fiatalok jelentős része a demokratákat támogatta a félidős választáson. De miért vagyunk ezen meglepve, miközben éppen a haladó, liberális demokraták azok, akik az elmúlt években elhitették a fiatalokkal, hogy baj van velük? És hogy mi a baj? Az, hogy aggódnak a jövő miatt, ami a liberálisok szerint a republikánusok és a konzervatívok miatt teljesen megalapozott, a megoldást meg csakis a befogadó, mindig toleráns haladók oldalán lehet megtalálni. Természetesen a baloldal orvosilag is betegnek nyilvánítja a fiatalokat, akiknek a fele már napi szinten szed gyógyszert például az iskolai stressz ellen. Ennek a generációnak a terméke az az Oli London, aki brit férfiból fél éve koreai nő lett, de néhány hónap alatt megbánta döntését, megtalálta Istent, és szerinte a fiataloknak tanulniuk kellene az ő hibájából.A politikai vadkapitalizmus nyitánya, avagy elindult a szabadrablás a baloldalon
A nagyhal megeszi a kishalat, a Demokratikus Koalíció felfalja a baloldali pártokat. Gyurcsány a szocikat már megkóstolta, és várhatóan – a kettős párttagság intézményének bevezetésével – tovább fog lakmározni belőlük, de a Párbeszédből is csipegetett már. Bár utóbbinak nincs nagy tápértéke. A Momentum pedig – a maga félszeg módján – igyekszik felzárkózni Gyurcsányhoz, sebtében le is igazolt egy bukott jobbikos politikust, jelezve, hogy ők is szeretnének a nagyhalak fajához tartozni. A politikai vadkapitalizmus korszakának nyitányát látjuk, amelyben szűkös erőforrásokért folyik a küzdelem. Az ellenzéki pártok csupán egymás kárára erősödnek, így a nagyok simán lerabolják a kicsiket.Pénzesővel tüntettek a diákok, akik "hallottak róla", hogy milyen rossz máshol (videó+galéria)
Hétfőn az iskolákban folytatódik a "forradalom", miután a pénteki tanár-diák közös demonstráció az eddigiekhez képest visszafogott érdeklődés mellett zajlott. A mintegy három-négyezer fős demonstráció gerinceként ismét megtudhattuk, hogy "nem hagyjuk", hogy "szabad ország, szabad oktatás", de arra is fény derült, hogy "nem adjuk fel"– utóbbi rigmus vélhetően a korábbiakhoz képest alacsony létszámnak szólhatott. Ezen kívül annak is utánajártunk, hogy pontosan mi zavarja a legjobban a diákokat. Mint kiderült, a magas óraszám és a tanárok alacsony fizetése mellett az zavarja a diákokat, hogy úgy hallották, máshol nagyon rosszak a körülmények.Állítólag Brüsszel Ukrajna miatt kénytelen lesz NEM ellopni a Magyarországnak járó forrásokat
Ma dugják össze a fejüket Brüsszelben az EU-s tagországok európai ügyekért felelős miniszterei, hogy megvitassák, teljesítette-e Magyarország a vállalásait annak érdekében, hogy megkapja az eddig zárolt uniós forrásokat. Bár a végleges döntés nem ma fog megszületni, uniós tisztségviselők azt szivárogtatták ki a baráti sajtónak, hogy Brüsszel még az idén feloldja a felzárkóztatási források 7,5 és a helyreállítási program 5,8 milliárd eurónyi támogatásának zárolását.Ajánljuk még

















