vezető
Alkatrészhiány miatt nem működnek az önjáró tarackok a fronton
Németország eddig 14 darab Panzerhaubitze 2000 típusú önjáró tarackot küldött Ukrajnának, melyeknél most nem várt problémák léptek fel. A Der Spiegel információi szerint komoly hiány van alkatrészekből.„Tűrünk, amikor kell, és visszaütünk, amikor lehet” – A Terror Házában mutatják be a Vitézy László filmrendező életművéről szóló kötetet
Kamerájával tűpontosan mutatta be és leplezte le a szocializmus, a kádári diktatúra embert és lelket megnyomorító közegét. Vitézy László filmes pályája egyben annak a története, hogy a mindent egy lapra feltevő lázadás és a mártírként hőssé válás mellett más eszköz is van a diktatúra ellen. Mindig az adott keretek adta lehetőségek közt, de állhatatosan bírálta a kommunizmust. Szerdán mutatják be a Terror Háza Múzeumban Medgyessy Éva Kamerapárbaj című kötetét, amelyből megismerhető a Balázs Béla-díjas, Sára–Csoóri-életműdíjjal kitüntetett filmrendező életműve. A könyvbemutatóra mindenkit szeretettel várnak, az eseményre regisztrálni kell a [email protected] címen.Kispesti óvodafelújítás baloldali módra, 30 millió forintos kerítésbe ágyazott fatuskóval (exkluzív videó)
Kispesten a nagy baloldali megújulás nagy meglepetésre elmaradt, és bár Gajda Péter polgármesternek láthatóan egyre kellemetlenebb a régi focipajtás és haver, ám Kránitz Krisztián továbbra is nyeregben maradt, felfelé bukva. Legutóbb a kispesti Százszorszép óvoda felújítása verte ki a biztosítékot, hiszen a 180 millió forintos projektet független felmérés szerint olcsóbban is meg lehetett volna csinálni, másrészt a videóból kiderül, hogy milyen visszásságok történhettek a felújítás közepette. A kerítést 30 millió forintból újította fel az önkormányzat, mégis olyan jelenségekkel lehet találkozni, mint egy fatuskó, ami köré van futtatva a kerítés, ez pedig nem változott a felújítás óta sem. A kerítés lábazatát már újból meg kellett csinálni, az óvoda belsejében pedig hasonló anomáliák fedezhetők fel. Dódity Gabriella, a Fidesz fővárosi képviselője, korábbi kispesti frakcióvezető részletesen mesélt a PestiSrácok.hu-nak a hírhedt óvodafelújítási projektről.A rezsiharc valódi hősei, akik az elesettek kezét sem engedik el – Pribil Sándorral, a dunaújvárosi civil hajléktalanellátás vezetőjével beszélgettünk (PS-interjú!)
Európa régóta nem látott krízissel néz szembe az orosz–ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciós politika nyomán kialakult energiaválság miatt. Miközben viszont a családok figyelmét az köti le hazánkban, hogy a kormány átlagfogyasztásig garantált rezsivédelme alatt maradjanak, vannak olyan honfitársaink, akik a rezsiharc valódi hőseiként ebben a helyzetben is a legelesettebbek kezét fogják és nem engedik el őket a legnehezebb helyzetben sem. A Magyar Mentőszolgálat Alapítvány munkatársai és önkéntesei Dunaújváros és környékei hajléktalan emberei számára nyújtanak menedéket, portálunk pedig az előttünk álló tél kihívásairól kérdezte Pribil Sándort, a szervezet vezetőjét.Elkezdődött a labdarúgó világbajnokság, a Fidesz nagy fölénnyel nyerte az időközit Kenderesen
Jellemző, ott volt birtoka vitéz nagybányai Horthy Miklósnak, nem? Ezzel a kötelező fasisztázást le is tudtuk, rátérhetünk a világ egyik legnagyobb sporteseményére, a labdarúgó világbajnokságra. A labdarúgás néplélekkel való szoros összefüggése okán magyarországi állapota mindig is kifejezte a közállapotok bizonyos helyi jellegzetességeit. Ahogy ez a mostani világesemény meg a bolygó erkölcsi állapotát mutatja meg érzékletesen.VASTAPS A CSÚCSTARTÓNAK, DZSUDZSÁK BALÁZS GYŐZELEMMEL BÚCSÚZOTT! – Magyarország–Görögország 2–1 (1–0)
A csereként beállt Kalmár Zsolt hosszabbításban szerzett gyönyörű szabadrúgásgóljával megnyerte idei utolsó meccsét a magyar labdarúgó-válogatott. Ezen a meccsen búcsúzott a válogatottól az elmúlt másfél évtized egyik legnagyobb egyénisége, Dzsudzsák Balázs, aki mai fellépésével válogatottsági rekorder is lett!Még Soros György is követi Magyarország legnépszerűbb konzervatív YouTube-csatornáját – The Fair Right
Hivatalosan is az Ultrahang lett Magyarország legsikeresebb konzervatív YouTube-csatornája. Király Tamás, az Ultrahang csatorna tulajdonosa az első olyan youtuber, aki konzervatív körökben elérte a 100 ezer feliratkozót. Ennek súlyát azok érzik csak igazán, akik maguk is készítenek videókat. Nem meglepő hát, hogy a Soros György bal fülének számító Lakmusz "tényellenőrző" csoport is felfigyelt a csatornára. Kendőzetlen keresztkérdésekkel azt próbálták meg kihúzni belőle, hogy közpénzzel kitömött ruszofil-e az Ultrahang tulajdonosa, de ezúttal (is) lyukra futottak. Ebből a rövid beszélgetésből megtudhatjátok, hogy Tamás miként kezdte a pályáját, mik a távlati céljai, és azt is, hogy mit válaszolt a Lakmusz kérdéseire. Nézzétek meg a teljes videót!Lassan már a lengyelek kérnek elnézést Ukrajnától – Különvélemény
A rakétaincidens – akárhogy is történt – lengyel állampolgárok életébe került. Ilyen esetben emberi és diplomáciai minimum a hivatalos részvétnyilvánítás volna Ukrajna részéről. Erre azonban mindezidáig nem került sor. Sőt, az ukrán vezetés retorikáját elnézve lassan már a lengyelek fognak elnézést kérni Ukrajnától a történtek miatt.Az őrült szociológusok esete a szeretethiánnyal
Manapság azokkal a társadalomtudományokkal, amelyekben központi fogalomként szerepel az elnyomás, olyan emberek foglalkoznak, akiknek szinte semmi öröm nem jut az életben. Nehéz elképzelni az örömtelenségnek azon fokozatait, amivel egy haladónak meg kell birkóznia.Ajánljuk még

















