vezető
Összecsapások civilizációk között, migránsok özöne és brutális szárazság - Dezső Tamás volt a Polbeat vendége (Videó)
Zbigniew Brzezinski nagy sakktábláján folyik a játék, az ukrajnai etnikai háború, a szíriai polgárháború és a migránsok tömegének beáramlása ugyanennek a geopolitikai játszmának a következménye - mondta a Polbeat című műsorunkban Dezső Tamás történész-régész-asszirológus egyetemi tanár, a Migrációkutató Intézet főigazgatója. Huth Gergely és Dezse Balázs arra is kíváncsi volt: valóban egyre több migráns érkezik-e Európába, hiszen napok óta csak kapkodjuk a fejünket az egymást érő csempészüldözések hallatán, hiszen az egyik bűnbanda már odáig fajult, hogy rendőrökre lőttek az M5-ösön. A főigazgató szerint mindez sajnos nem meglepő és a helyzet csak rosszabb lesz, hiszen idén már 250 ezer illegális migránst fogtak el, vagy tartóztattak fel a magyar határ környékén.Elhunyt Pákh Tibor
Elment, de megtörhetetlen hősként örökre velünk marad. Mert nem Kádár Jánosé, hanem Pákh Tibor népe vagyunk. Békésen, csendesen ment el. Halálhírét Svédországban élő unokaöccse erősítette meg. Pákh Tibor testvére odamenekült még régen a rezsimtől üldözve – számol be a szomorú hírről volt kollégánk, Mező Gábor a Hálózaton. Alább változtatás nélkül olvasható Mező Gábor nekrológja (a szerző engedélyével).Nekünk kellene tüntetni, ellenetek!
A Freeszfe és az Amnesty International maszkjaiban, transzparenseivel, uniós zászlókkal és kicsi gyerekekkel harcolnak a "szabad ország, szabad egyetem", illetve ezt aktualizálva a "szabad ország, szabad oktatás" rigmust skandáló elégedetlenek Budapesten. Egyelőre elég kaotikusak a célkitűzések: a kezdetben a tanáraik kifizetéséért, majd több jogért, végül kormánybuktatásért demonstráló diákok-tanárok-szakszervezetek na és persze ellenzéki politikusoknak a köztelevízióval is van némi problémájuk, amiért azt blokád alá kell vonni. Persze leginkább a diákok tüntetnek, akiknek "kur..ra elegük van a kiba...tt oktatásból". Na és persze "O1G, meg sz..pd Putyin f..szát" és "mocskos Fidesz". Őszintén szólva tényleg nagy gondok vannak az oktatásban, ha egy olyan generációt neveltünk ki, akik nemcsak a helyesírással és a szövegértelmezéssel állnak hadilábon, de tudás híján trágárságokkal próbálják meg nyomatékosítani mondanivalójuk igazságtartalmát, míg a magukat értelmiségnek nevezett bagázs úgy használja őket saját politikai tőkéjük kovácsolására, hogy még csak észre sem veszik. Mert nem tanították meg őket gondolkodni. Ennek az összefoglalónak nem csupán az a célja, hogy a napi aktualitásokat vegye górcső alá a "nem maradunk csendben"-csapattól, hanem fellebbenteni a fátylat arról, kik és hány éve próbálják hergelni, fel- és kihasználni a diákságot arra, hogy társadalmi feszültséget keltsenek.Az Európai Bizottság nem ismeri be, hogy a szankciók miatt van bajban az uniós gazdaság
A Kreml dezinformációkat terjeszt az energiával kapcsolatban, azzal a céllal, hogy manipulálja az Európai Uniót, és eltántorítsa Ukrajna támogatásától - írja legújabb Facebook-posztjában az Európai Bizottság.Az Országos Bírói Tanács közleménye (nem a válasza) a hozzá intézett, Pressman úrral kapcsolatos közérdekű adatigényléssel kapcsolatban
Az Országos Bírói Tanács információgazdag közleményeben reagált a hozzá intézett közérdekű adatigényléssel kapcsolatban. Az OBT két tagja és az USA magyarországi nagykövetének találkozójának tartalmáról pont annyit tudunk, mint ennek előtte. Tudásvágyunk továbbra is töretlen, habár talán erre utal a nagyrabecsült OBT, amikor „a sajtó egy része, beleértve az állami médiát, már lejárató kampányt indított az OBT két tagja ellen” szövegrésszel kontextualizálja a találkozó tartalmi részei iránt felhorgadt sajtóérdeklődést.GEOrgPOLITIKA – Az ukránok nem nyomozhattak a rakétaincidens helyszínén Lengyelországban
Zelenszkij ukrán elnök még mindig kitart annál a narratívánál, hogy orosz és nem ukrán rakéta csapódott be Lengyelországban, holott mind a Pentagon, mind a NATO szakértői egyértelműen megállapították, hogy a rakétákat Ukrajnában lőtték ki, és régebbi, szovjet gyártmányú, Sz–300 típusú légvédelmi föld–levegő rakétáról van szó. A vizsgálat szövegében egy rakétát említenek, míg az első hírek két ilyen fegyver becsapódásáról szóltak.Nincs tabu, ha a gyermekek védelméről van szó! – Libz of TikTok Hungary
A Libz of TikTok Hungary legújabb részében a múlt hétről Noryna Diamond botrányos live-videóját vettük újra elő. Sok negatív kritika érkezett ugyanis azzal kapcsolatban, hogy miért kell a Norynához hasonló botrányhősökről beszélni, miért kell őket bemutatni. Nos, a helyzet az, hogy attól még, mert a felnőttek ritkán találkoznak velük, a gyerekek sajnos napi szinten. Hogyan lehet a gyermekeket megvédeni ezektől a káros influenszerektől, és mit tegyen egy szülő, ha nincs ideje mélyebben megismerni a TikTok sötét oldalát? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat. Kövessetek minket YouTube-on és TikTokon is!Ezeket a hidakat egymás után újra kell építenünk magunk között – Zachar Pál, Ipolyság új polgármestere a PS-nek
Szerinte az ipolysági polgár tovább már nem osztható annál, hogy ipolysági, és egy polgármestert sem a nemzetisége tesz valamilyenné, hanem hogy mit tud tenni a városáért, környezetéért – a felvidéki Ipolyság Zachar Pál személyében nemrégiben magyar polgármestert választott egy olyan település élére, amely elfelejtette egykori regionális központi szerepét. Interjúnkban arról faggatjuk a városvezetőt, hogyan lehet visszaépíteni azt a települési kapcsolatrendszert, amelyet egy mára láthatatlanná vált határ lehetetlenített el...Áram nélkül maradt tízmillió ukrán a legutóbbi orosz támadás miatt
Részletes helyzetképet közölt az ukrajnai áramhelyzetről a varsói központú Keleti Tanulmányok Központja (OSW), miután november 15-én kedden – a lengyelországi rakétabecsapódás napján – Oroszország az eddigi legnagyobb rakétatámadását hajtotta végre az ukrán infrastruktúra ellen.Ajánljuk még

















