vezető
Orbán Viktor: A baloldal idején nálunk volt a legdrágább a rezsi – Szabó "Lex megdöglesz" Tímea és egyéb pofátlanságok az Országgyűlésben
Ma 11 órakor ült össze ismét az Országgyűlés, amely a napirend előtti felszólalásokkal vette kezdetét. Ekkor még nem voltak igazán formában a képviselők, tartalékolták az energiákat az azonnali kérdések és válaszok órájára. Ennek ellenére azért próbálkoztak: a Párbeszéd padsorából például Szabó Rebeka hánytorgatta fel, hogy szélerőmű-építési tilalom van, majd megtudhatta, hogy ennek egyik oka Magyarország földrajzi elhelyezkedése. Később szó volt a Jobbikhoz köthető újabb náci ügyről, ami Jászberényben történt és a DK asszisztál hozzá, de szó volt arról is, hogy a kisbenzinkutakat hogyan segíti a kormány. Később eljött a képviselők nagy pillanata, hiszen Orbán Viktortól kérdezhettek. Orbán Viktor ekkor kifejtette, hogy Gyurcsányék kormányzása idején a fizetésekhez képest a magyaroknak volt a legdrágább a rezsi egész Európában. Az Eurostat szerint viszont a gáz és villamos áram tekintetében mindenhol emelkedtek az árak, kivéve Magyarországon. A rezsicsökkentés pedig jó, mert most is meg tudjuk az átlagfogyasztásig védeni a családokat. A Momentum szemtelen stílusa arra az eredményre vezetett, hogy egyenesen a miniszterelnök feleségétől fogják megtudni, mennyivel nőtt a rezsiszámlája a kormányfőnek, majd nem sokkal később szokásához híven Szabó Tímea döbbentette meg az ülést azzal, hogy szerinte a kormány szociális törvénymódosítása azt jelenti, hogy aki szegény, az dögöljön meg. Ehhez képest a valóság az, hogy a baloldali kormányok mindössze 23 ezer forintot emeltek 8 év alatt a minimálbéren, míg a jelenleg mára már a 200 ezer forintot is elérte a bérminimum. A pedagógus-béremelés is szóba került, amivel kapcsolatban Orbán Viktor elmondta, hogy ha a baloldal nem gátja az EU-forrásoknak, akkor nagyobb léptekben kaphatnak a tanárok fizetésemelést. Végezetül a dollárbaloldalról is szó volt, amivel kapcsolatban a Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta el, hogy az egy jogellenesen adott és elfogadott támogatás volt. A mai ülésről csak Jakab Pétert hiányoltuk, de a Nép Pártján Mozgalom első embere feltehetően valahol az országban keresi a népet, amely támogatja őt.Órákon belül kitörhet a háború Szaúd-Arábia és Irán között – Amerika is beszállhat a harcba
Sajtóhírek szerint Szaúd-Arábia titkosszolgálata olyan információkkal rendelkezik, hogy Irán 48 órán belül támadást akar indítani az ország energetikai infrastruktúrája ellen. Teherán állítólag olajfinomítókat és más fontos létesítményeket akar elpusztítani a szunnita királyságban.Három kontinens, három választás – Visszatért a Putyin-rajongó brazil elnök, Dániában hatalmon maradt a nyércmészáros koalíció
Egyfős többséget szerzett Netanjáhú Izraelben, Brazíliában a korrupt és sittes szélsőbaloldali Lula tért vissza a hatalomba, Dániában pedig jutalmazták a választók a hozzá nem értést. Választási körkép a teljesség igénye nélkül.Nagy a felháborodás, amiért Soros György embereit kirostálták a korrupcióellenes Integritás Hatóságtól
Nagy a felháborodás a balliberális oldalon, amiért Soros György embereit kirostálták a korrupcióellenes Integritás Hatóságtól. Ez az a szerv, amely hivatott lesz az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálására. A hatóság működése az egyik fontos feltétele annak, hogy a kormány megkapja a Magyarországnak járó, eddig visszatartott több milliárd forintnyi uniós forrást. Az Integritás Hatóság vezetőit a napokban nevezik ki. A baloldal azt sérelmezi, hogy a függetlennek nevezett, a Soros-alapítványok által támogatott civil szervezetek képviselői nem kerültek be a szervezetbe.A gáz ingyé' van, ingyé' is vót, csak a zOrbán aggya soké'!
A Kedves Olvasó látott már földgázt? Legfeljebb szagolt, de akkor meg honnan tudja, hogy az volt? Ez egy nagy átverés, csak falból van csővezeték, végül is onnan jön ki, hogy legyen mivel indokolni: Fizetni kell!!! Tudom, hogy nem szabadna a kommentelők szellemi színvonalából kiindulni avval kapcsolatban, hogy van-e értelmes élet a Földön. Dehát nincs! Az emberek általában olyan hülyék, mint a kommentelők. Teljesen természetes, ha egy normális ember kommenteket olvasva heves vágyat érez az erdőben lakásra vagy a pincébe történő végleges leköltözésre.A baloldal egy Zelenszkijt Szaddámhoz mérő jelölt győzelmének örül
Meglehetős örömmel veszem tudomásul, hogy a magyarországi baloldal újfent nagy sikert könyvelhetett el. Biztos többet is fel tudnak sorolni, de nem is olyan régen például Szlovéniában győzték le Orbánt, most pedig Brazíliában sikerült könnyeket csalni a magyar progresszió szemébe, amely progresszió képviselői egyként ünnepelték Lula, a korábban kétszer is Brazília elnökének megválasztott, enyhén szólva is baloldali nézeteket valló jelölt győzelmét. Így tett például az első látásra azért egymástól némileg távolabb álló Jámbor András és Cseh Katalin is.Komjáthi: Ma már az a kérdés, lesz-e egyáltalán MSZP
Ma már az a kérdés, hogy az MSZP lesz-e egyáltalán – többek között erről beszélt a párt új társelnöke egy rádióműsorban. Különös fordulat ez annak tükrében, hogy megválasztása előtt Komjáthi Imre még azt hangoztatta: szó sincs arról, hogy temetni kellene a szocialistákat – számolt be a Magyar Nemzet.Áltárgyalások, avagy előre lejátszott volt Trianon? – A 143 éve született gróf Teleki Pál reménytelen küzdelme Párizsban (videó)
Vannak, akik azt mondják, minek rágódni a múlton, amikor az mit sem változtat jelenen és jövőn. Egy másik elmélet szerint, aki nincs tisztában a múltjával, az a jövőben sem érheti el, amit elérhetne. Azt hiszem, az utóbbiak táborába tartozik az a térképész fiatalember, akit addig hajtottak a múlt évtizedek során megmásított vagy kimondatlan rejtélyek, amíg rá nem bukkant az 1920-as béketárgyalásokra készült több mint 60 darab, alapos részletességű térképre, amelyekkel Telekiék a magyarok igazát védték volna, ha hagyják nekik... Csakhogy ezeket a térképeket a béketárgyalásokra érkező magyar delegáció be sem mutathatta. Egyetlen etnikai térképet láttak csupán a döntnökök, amit azóta Vörös térkép néven emlegetnek és amelyet a trianoni határok meghúzásakor figyelembe sem vettek. Felmerül a kérdés: egyáltalán a béketárgyalások során, Trianonban dőlt-e el a határok sorsa?A támadófoci híve vagyok, nem szeretek ikszre játszani! – Beszélgetés Waltner Róberttel, a Paks vezetőedzőjével (PS-exkluzív!)
A fiatal magyar edzői generáció egyik legígéretesebb tagja, azok közé tartozik, aki nagyszerű játékos-pályafutása után edzőként is kezdi letenni a névjegyét. Kaposváron és Zalaegerszegen egyaránt bizonyította, hogy kisujjában van a szakma, napjainkban pedig Pakson igyekszik maradandót alkotni. Waltner Róberttel a Paksi FC-nél kitűzött céljairól, a magyar fiatalok hiányosságairól és saját futballfilozófiájáról is beszélgettünk.Ajánljuk még

















