vezető
Karigeri sírógörcsöt kapott, már nem szereti a püffedt Nagy Ervint és a Tisza Párt is csúnya lett
Kedvenc főpolgármesterünk karakán időszakát éli, hiszen legutóbb a tiszás Barna Juditnak szólt be sértődötten a Fővárosi Közgyűlésen, ahol a demokrácia alapjait magyarázta el a Pikachu-imádó képviselőnek, most pedig Nagy Ervin következett a sorban. Gyanús, hogy ennek a cicaharcnak is valamilyen sunyi alku lesz a vége, ahogy szokott, addig azonban, amíg a takaréklángelmék egymást kóstolgatják, helyezkedjünk el kényelmesen a fotelban és kamillázzuk be a nagy tudást a mesterektől. Ne felejtsük, ezek az emberek mind országot akarnak irányítani, pedig Budapesten is csak anarchiát okoznak. Lezárják önkényesen a hidakat, bármit ordibálhatnak, de azért óriási diktatúra van
Az 1 százalékot már csak alulról szagoló Momentum és egyéb anarchisták diktatúráról hadoválnak, miközben lezárják önkényesen a hidakat a munkából hazafele tartó emberek elől. Céljuk és tervük nincs, de úgy érzik, hogy ők most a szabadságért harcolnak, ezért bármit megtehetnek. Az sem zavarja őket, hogy néhány százan mondják azt, hogy ők a többség. A teljesen levitézlett Momentum, Hadházy Ákos és a hozzájuk csapódó nímandok, mint a gyűlölködő Lengyel Tamás színész, Perintfalvi Rita és egyéb alakok úgy ordibálnak diktatúráról, hogy közben nyíltan fröcsöghetnek az utcán, hidakat zárhatnak le és nem egy pincében kell zokogva vallomást tenniük. A Karantén kibeszélő nem hagyja szó nélkül a semmiért kesergő balhézók újabb szánalmas performanszát. Gréczy szerint Orbán azóta nyer, mióta Gyurcsányt hátra tolták
Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) magamutogató "kultúrembere" a mai napot újra egy kis gyurcsányos nosztalgiázással indította a közösségi oldalán. Persze az őszödi beszéd, vagy az elhibázott, baloldali gazdaságpolitika nem fért bele, az viszont annál inkább, hogy főnökét fényezze, mégpedig azzal az indítással, hogy szerinte 'AZÓTA NYER ORBÁN, AMIÓTA GYURCSÁNY FERENCET HÁTRA TOLTÁK." A idő sok mindent megszépít, de azt a korszakot azért mégsem fogja. A híd túl messze van
Lehet, hogy a klasszikus filmet nem is látták, de azért a hídfétis a liberális hőbörgőket is megihlette. Egyeseknek ugyanis nem messze, hanem túl közel vannak a budapesti hidak, ezért minden egyes alkalommal, amikor öncélú játszóházasdival akarják elütni az idejüket, nekiveselkednek és boldogok, mert úgy érzik, hogy jól kitoltak a Zorbánnal. Miközben annyi történik, hogy néhány száz céltalanul vergődő anarchista a munkából haza igyekvő emberekkel szúr csupán ki, akik joggal küldik őket melegebb éghajlatra. De ez sem baj, a bolsevik ösztön ilyenkor is segít, hiszen a néhány száz felforgató harsányan a világba ordítja: ők bizony a többséget képviselik. Elég lesz most már belőlük. Nem tudja a Tisza pénzügyese, hogy kapcsolatban áll-e a Tiszával, így azt sem, hogy mennyi pénzt küldött Bige
A Tisza egyik pénzügyeseként nem tudja Bárdos Barnabás, hogy milyen funkciót tölt be a pártban, és arról sem hallott, vagy legalábbis nem beszélt, hogy Bige László miért, mire adott legalább százmillió forintot Magyar Péteréknek. A Tiszában uralkodó fegyelmet jól bemutatja az, hogy a pozíciójára vonatkozó kérdések megválaszolását Bárdos lepasszolta a párt kommunikációs osztályához. Ugye tetszenek emlékezni, hogy ez az a társaság, amelyik a “rendszerváltozás„ esetére tűpontos, az utolsó fillérig szóló elszámoltatást ígért az erre fogékonyaknak? Keresztet vivők – Az Öreg vendége Petrás Mária kerámikus és Döbrentei Kornél költő, a Kossuth-díjasok
Ez nyugodtan elmondható a nemrég Kossuth-díjjal kitüntetett házaspárról, Petrás Mária keramikus művészről és Döbrentei Kornél költőről. Elhivatottságuk a hazához, a nemzethez a kisebb közösségükhöz (Mária csángó) a munkásságuk a bizonyíték. Ők valóban keresztet visznek a vállukon. A Kossuth-díj mindkettőjüknek meglepetés volt, erre nem számítottak. Hiszen volt részük kirekesztésből, fasisztázásból, antiszemitázásból. Döbrentei Kornél szerint ezek a vádak hazugságok, melyek már az 1919-es Tanácsköztársaság szellemi vezéreitől táplálkoznak, a kommunista Kun Bélától, Lukács Györgytől és Lenin-fiúk parancsnokától, Szamuely Tibortól.