vezető
Kocsis: indítson nemzeti konzultációt a kormány az uniós szankciókról!
A Fidesz és a KDNP frakciója arra kérte a kormányt, hogy indítson nemzeti konzultációt az európai uniós szankciókról - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a két kormánypárt közös frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Balatonalmádiban.Tizenhat éve zajlottak a budapesti embervadászatok (visszanézhető a Pesti TV kisfilmje)
Tizenhat éve zajlottak az őszödi beszéd nyomán kirobbant tüntetéseket követő embervadászatok. A Gyurcsány-kormány ellen tiltakozó emberek az ország minden nagyvárosában demonstrációkba kezdtek, amire a politikai vezetés karhatalmi eszközökkel reagált. Rendőri erőszakkal verték szét a békés tüntetőket - emlékeztet a Nemzeti Jogvédő Szolgálat. Ez alkalomból újra közreadjuk a Pesti TV a 2006-os rendőrterrorról szóló tavalyi kisfilmjét.Kiderültek a részletek: Lázár János kiterítette a lapjait, új világ jön a beruházásoknál
Az új állami beruházásokról szóló törvény kérdésében nemzeti konszenzus lehet, legalábbis ezt mutatja, hogy az építésügyi miniszter 27 szakmai szervezettel ült le egyeztetni és hétszáznál is több javaslatot kapott a koncepciójához. A VG birtokába jutott tervezetből kiderül: véget vetnének az egyszereplős közbeszerzéseknek, megreguláznák az építőanyagok drágulásának áthárítását és vizsgálat indul, ha elszállnak a kivitelezési költségek. Jobban járhatnak azok a vállalkozók, akik szakképzett munkaerővel dolgoztatnak.Jogállamban élünk, ezért szabad Gyurcsány
Pár napja annak, hogy 16 évvel ezelőtt nyilvánosságra került az őszödi beszéd. Ezzel kapcsolatban bármilyen újdonságot, eddig még nem látott információt vagy meglátást igencsak nehézkes lenne feltárni, legalábbis én biztosan nem teszem, úgyhogy aki azért kattintott a címre, mert abban bízott, majd valami fényes és eredeti megfejtésben lehet része, az itt be is fejezheti az olvasást. Nem, az Őszöd-jelenségről szerintem mindent elmondtak már és ha valamit még nem, akkor arra valószínűleg nem is fog fény derülni, legalábbis ami a beszéd felvételének és kikerülésének körülményeit illeti.Ha nem tudod, mit néz a gyereked TikTokon, akkor alkalmatlan szülő vagy - Libz of TikTok Hungary
A Libz of TikTok Hungary legújabb részében Tóth Bettinával elemeztük ki a legújabb trendeket a TikTokon.Orbán: mindenki tegyen meg mindent, hogy Európa az év végéig visszavonja a szankciókat
A tavaszi elsöprő választási győzelem után megtartotta első kihelyezett frakcióülését a Fidesz–KDNP Balatonalmádiban. A Magyar Nemzet értesülései szerint Orbán Viktor ez alkalommal sem volt visszafogott; pontos és részletes iránymutatást adott országgyűlési képviselőinek, és talán még soha nem kérte ennyire erőteljesen, hogy mindenki tegyen meg mindent a magyar családok védelméért. Ahogyan az várható volt, az orosz–ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók voltak a kormányfő beszédének fókuszában, de nem maradhatott el a baloldal értékelése sem.Schiffer: az amerikai pénzügyi-politikai elit befolyásszerzési kísérlete még Gyurcsánynál is nagyobb problémája az ellenzéknek
Márki-Zay Péter, aki szokás szerint képtelen volt féket tenni a nyelvére, lényegében kikotyogta, hogy közel kétmilliárd forintot ölt bele a kampányába az Action for Democracy „civil szervezet”, amelynek amerikás kampánytanácsadói garnitúráját még Karácsonytól örökölte meg. A kamu-NGO kapcsán Schiffer András indított kétrészes cikksorozatot, bemutatva, kik is állnak a szervezet hátterében. Nyilván sejthető: a CIA, az amerikai demokrata párt, gyanús multicégek, Soros és az amerikai külpolitikát a háttérből támogató és építgető „civilek” hálózata. Ismertetésünkből egy dolog kimaradt, amit Schiffer is elhallgat, bár azt kimondja: bármilyen elviselhetetlen kormányt sem szabad külföldi segítséggel megbuktatni. Mi ugyanakkor elöljáróban kiemeljük: idegen cégektől, szervezetektől kampányra pénzt kunyerálni külföldről nézve pozíciószerzés. Magyar szempontból viszont erősen felveti a hazaárulás kérdését...Olyan könnyű szívvel önti Soros ügynöksége a pénzt a nemzetközi baloldalba, mintha lopott lenne
Folytatódik a Soros-hálózat turnéja a választásokra készülő, erős patrióta pártokkal bíró országokban. Az Action for Democracy nevű ügynökszervezet Magyarországon is megtette, amit lehetett, amire tehetsége volt, szinte korlátlan pénzből. Valószínűleg a globalista pártok itteni, megsemmisítő fiaskója még inkább ösztönző a nyílttársadalmi erők számára, hogy most Olaszországban, aztán majd jövőre Lengyelországban, majd a brazil és török elnökválasztáson viselkedjenek úgy, mint akik jobban tudják az ország népénél, hogy mire van szüksége az országnak.„El akarják feledtetni velünk, hogy keresztények vagyunk” – Vas megye ajándékaként avattak Hunyadi-szobrot Vajdahunyadon (videó)
„Hunyadi János évtizedeken át védte nemzetét, a kereszténységet és egész Európát. Azért szerettük volna, hogy nekünk, vajdahunyadi magyaroknak saját Hunyadi-szobrunk legyen, mert úgy érezzük: a nyugati világ el akarja feledtetni velünk azt, hogy keresztények vagyunk. Másfelől azt szerettük volna, hogy a valódi neve kerüljön a talapzatra, ne a Iancu de Hunedoara, vagy bármi más” – mondta Ferenczi István, a hatvanezres erdélyi város mindössze háromezer fős, de nagyon összetartó magyarságának vezetője, az RMDSZ helyi elnöke, miután a magyar ház udvarán felállították a Vas megyei települések támogatásával elkészített és ajándékba hozott szobrot. Hozzátette: beszédes, hogy Hunyadi János szoboralakja a magyar ház udvaráról kitekintve, a híres várkastély felé néz.Ajánljuk még

















