videó
Berlinben kapták el és letartóztatták a budapesti embervadász rohamosztag, a Hammerbande német tagját (videó)
A februári budapesti embervadász rohamosztag tagja, Simeon Ravi Trux lebukott! A német antifát súlyos testi sértés miatt európai és nemzetközi elfogatóparanccsal keresi a Budai Központi Központi Bíróság. Trux a hírhedt antifa Hammerbande tagja és bűntársaival részt vett legalább három ember megtámadásában és brutális összeverésében Budapesten. Most letartóztatták Berlinben és bíróság dönt, kiadható-e Magyarországnak, vagy sem.Orbán Viktor: „Nem elhagyjuk, hanem elfoglaljuk Brüsszelt” (Videó)
Az uniós pénzért már semmit nem kell tennünk – mondta a Mandinernek adott podcastinterjúban Orbán Viktor. A miniszterelnök a lapnak nincs most olyan érdemi kifogás az ország működésével kapcsolatban, ami megállná a helyét, és Magyarország a pénzek kifizetése érdekében olyan dolgokat is elfogadott, amelyeknek – Orbán szerint – semmi értelme.Márki-Zay már a választások előtt beszélt a külföldi pénzekről, az ellenzék mindent tagad
Az Állami Számvevőszék 500 millió forintos büntetést szabott ki az ellenzéki összefogásban részt vevő pártokra. A tiltott kampányfinanszírozás vádját a legtöbben visszautasítják, és Márki-Zay Péterre, illetve Karácsony Gergelyre mutogatnak – írja a Magyar Nemzet.Zelenszkij azt ígérte: akkor is tovább harcol, ha Amerika egyetlen tölténnyel sem küld többet Ukrajnának (Videó)
Az Egyesült Államokban járt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A látogatás apropója az volt, hogy a Republikánus Párt hónapok óta nem hajlandó jóváhagyni az Ukrajnának biztosított támogatási keret növelését, amely az év végére várhatóan teljesen kifut. Zelenszkij egyebek mellett egy zárt ajtós megbeszélésen is részt vett, ahol azt próbálta hangsúlyozni: Ukrajna és Amerika érdeke is az, hogy megállítsák az egész szabad világra veszélyt jelentő Oroszországot – számolt be a Portfolio.„Göncz Árpád és Csurka István voltak apám sírásói” – Antall Péter és az Öreg
Harminc éve halt meg Antall József, a rendszerváltás első szabadon választott miniszterelnöke. A megemlékezés során Antall Péter felidézte azokat a családi beszélgetéseket, egyáltalán édesapja megjegyzéseit, amelyek egy-egy fontos politikai döntések után zajlottak le otthon. Az első szabadon választott miniszterelnök fia volt ezúttal az Öreg vendége.Hollik István: az európai vezetők az európai érdekeket képviseljék! (Videó)
Itt az ideje, hogy az európai vezetők az európai érdekeket képviseljék, ne másét – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden, a Facebook-oldalára feltöltött videonyilatkozatában, az amerikai külügyminiszternek az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatos kijelentésére reagálva.GEOrgPOLITIKA – Washingtonban tárgyal Zelenszkij
Ukrajna számára óriási a tét. Ahogy az ukrán elnök felesége fogalmazott egy tévéinterjúban: ha nem kapnak több segítséget a Fehér Háztól, az Ukrajna halálát jelenti. Férje most mind demokrata, mind pedig republikánus szenátorokkal is tárgyal, így Mike Johnson házelnökkel is. Az elmúlt héten 51–49 arányban a szenátus blokkolta a biztonsági alapcsomagot. A 106 milliárd dolláros összeg több mint felét Ukrajna kapta volna. Ez hatalmas kudarcot jelentett Joe Bidennek és a Demokrata Pártnak.Már világszerte keresik a budapesti embervadászat antifáit, a német rohamosztag, a Hammerbande tagjait (videó)
Immár nemcsak Európában, hanem a világ minden országában kerestetik a magyar hatóságok azokat a zömmel német antifákat, akik februárban embervadászat részesei voltak Budapesten. Az illetékes bíróság november 28-án bocsájtotta ki ellenük a nemzetközi elfogatóparancsot. A hírhedt német antifa rohamosztag, a Hammerbande tagjainak elfogása a német hatóságoknak is érdekük, mivel Németországban is vád alatt állnak. A PS most megmutatja, mi a különbség a körözés, az európai, illetve a nemzetközi elfogatóparancs között."Ki kell mondani, hogy mára Brüsszelben a normalitás hiánycikk lett" – A nemzeti szuverenitás védelmével összefüggő alaptörvény-módosításról is szavaztak a Parlamentben
Számos kétharmados törvényt fogadott el keddi ülésén az Országgyűlés. A képviselők döntöttek többek között a nemzeti szuverenitás védelmével összefüggő alaptörvény-módosításról, a fővárosi választási rendszer átalakításáról és az idegenrendészeti szabályok szigorításáról.Ajánljuk még

















