videó
Csák János bejelentette, kik állnak majd a Budapesti Operettszínház és a Pesti Magyar Színház élén (VIDEÓ)
Csák János, kulturális és innovációs miniszter Facebook-videójában jelentette be, hogy Kiss-B. Attila folytatja tovább a munkát a Budapesti Operettszínház élén. A Pesti Magyar Színház igazgatójául Nagy Viktort választotta a döntőbizottság.Kell-e félni a kommunistáktól? Hollywood azt sulykolja, hogy nem
Robert Oppenheimer a róla szóló, nemrég megjelent filmmel került a figyelem középpontjába, és úgy a filmbéli tálalás, mint maga a történet is viták tárgya lett. Kommunista vagy nem kommunista? Kém vagy nem kém? Kellett-e az atombomba, vagy nem? Oppenheimernek vagy Teller Edének volt-e igaza? Ilyen kérdések foglalkoztatják a témáról vitázókat, de úgy tűnik, a filmet kibocsátó Hollywood sem érintetlen ezekben a kérdésekben. Annak idején az amerikai filmipar fővárosa ugyanúgy a kommunistákra vadászó Joseph McCarthy szenátor látókörébe került, ahogy maga Oppenheimer is. A XX. Század Intézet Félmúlt című műsorának legutóbbi adásából kiderült, hogy Hollywood és Oppenheimer tulajdonképpen azóta is egy oldalon állnak...Politikai Pankráció – Miért nem számolt be a baloldali sajtó a Hamászt ünneplő bevándorlókról? (VIDEÓ!)
Múlt hét szombaton számolt be a világsajtó arról, hogy a Hamász megtámadta Izraelt, ami rengeteg civil áldozatot követelt, nőket, gyerekeket elraboltak, csecsemőket végeztek ki bestiálisan. Nem meglepő, hogy az arab világ ünnepel, de azért arra talán nem számítottunk, hogy az USA-ban és Nyugat-Európa több országában is ünnepelni fognak a terrorszervezettel szimpatizáló, többségében bevándorló tömegek. A Politikai Pankráció című műsorunkban a Megafon munkatársa, Apáti Bence ezzel kapcsolatban elmondta: nem az lepte meg, hogy a konfliktus kirobbanásáról megoszlanak a vélemények, hanem az, hogy a magyar baloldali sajtó nem számolt be a tömeggyilkosságot ünneplő migránstömegekről. Balogh Gábor újságíró szerint pedig az a baj, hogy azok is az ünneplők között vannak, akik már régóta itt élnek közöttünk, akiknek a családjaik már az ötvenes, hatvanas években itt éltek Európában. Ők vajon miért érzik, hogy örülniük kell a vérontásnak? – tette fel a kérdést, hozzátéve, hogy ők elvileg már németek, angolok, svédek, franciák stb. A műsor másik témája a Dunaferr ügyében hozott jogszabály összemosása volt az akkumulátorgyárakra vonatkozó környezetvédelmi szabályokkal, amivel még a parlamentben is kardoskodott a baloldal.Egyre több fiatal felnőtt influenszer kezd rájönni arra, hogy kezdeni kellene valamit az életével – Libz of TikTok Hungary
Egyre több fiatal felnőtt influenszer kezd rájönni arra, hogy kezdeni kellene valamit az életével? Lehet, hogy páran kezdenek ráébredni, hogy a virtuális világban kreált "karrier" egy nagy lufi, ami egyszer kipukkadhat? Mit üzen ez a jövő generációjának?GEOrgPOLITIKA – A szírek és a libanoniak békét akarnak
Nemcsak az európaiakat sokkolta a Hamász embertelen támadása izraeliek ellen, hanem a Közel-Kelet békés, normálisan gondolkodó polgárait is, akikből sokkal több van, mint ahány radikális él itt. Volt alkalmam beszélgetni szírekkel és libanoniakkal, és megkérdezni tőlük, hogy mit gondolnak a támadásról. Igazából ugyanazt, amit mi, hogy embertelen, és hogy ezzel a Hamász megásta a saját sírját.Fájó térddel is szélsebesen szaladt az őt támogató külföldi szervezetek képviselőihez a CEU épületébe Karácsony (Videó)
Immáron harmadik alkalommal rendezi meg a Budapest Forumot közösen a CEU, a Fővárosi Önkormányzat, valamint a Political Capital. A prímet ezúttal európai biztosok viszik majd, a felszólalók és támogatók listája pedig állatorvosi lóként mutatja, milyen nemzetközi támogatói hálózatra épít a magyarországi ellenzék a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választások előtt. A fórumon Karácsony Gergelynek is jelenése volt, ám szokásához híven nem tudott időben felkelni és elkésett a rendezvényről. A főpolgármester, bár korábban panaszkodott fájó térde miatt, igazi nagyvadként, meglepően lendületesen szaladt be a CEU épületébe. A sajtószabadságért küzdő főpolgármester ezúttal is elmenekült a sajtó elől, nehogy beszélnie kelljen a BKK és a BKV vezetőinek megítélt több milliós prémiumokról, vagy Perjés Gábor ládikájáról. De meg kell dicsérjük Karácsonyt, ugyanis papírból a külföldi szponzorok előtt fel tudott olvasni angolul egy szöveget. Az igazi előremutató progresszív tempó.Szijjártó Péter: újabb öt magyar állampolgárt sikerült kimenekíteni Izraelből (videó)
További öt magyar állampolgárt sikerült kijuttatni Izraelből, eközben pedig kétóránként tájékoztatnak mindenkit a helyzetről és az ország elhagyásának lehetőségeiről, aki jelentkezett konzuli védelemre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten.Kocsmai igazságok – Izrael visszavág, a Hamász intézett a saját népének egy jó kis háborút
A magyar érdekek mentén kell néznünk a világ minden eseményét és a magyar érdek egy erős Izrael. Ennek az országnak a léte nagyon erős stabilizáló erő a Közel-Keleten, ő a közös ellenség, akit egyik ambíciózus ország sem hagyhat ki a számításból. Izraelt olyan terrortámadás érte most, ami csak méreteiben szokatlanul nagy, brutalitása abban a háborúban sajnos csak a szokásos. A polgári lakosság legyilkolása – nem járulékos veszteségként, hanem demonstráció céljából, közelről és élvezettel –, a túszszedés a totális háború eszköze; aki ilyet csinál, az semmire sem hivatkozhat később. És Izraelnek számtalan ilyen ellensége van, sok terrorszervezet legfőbb célja Izrael megsemmisítése. És ne legyenek kétségeink: nemcsak a zsidóknak, hanem a keresztényeknek és az ateistáknak is ilyen sorsot szánnak ezek a fanatikusok. Közelebb vagyunk ehhez a háborúhoz is, mint gondoljuk. Azok a buta baloldaliak pedig, akik ma együtt ünnepelnek a nyugati nagyvárosok utcáin a palesztin bevándorlókkal, a saját sírjukat ássák. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Mi kérdezünk – Horváth József: Európa az utolsó utáni figyelmeztetést kapta az izraeli konfliktus által, hogy elkerülje az iszlám terrorizmus pusztítását
Háborúból háborúba sodródik a világ, az orosz–ukrán konfliktust követően egy bestiális kegyetlenséggel zajló izraeli–palesztin háború bontakozott ki az elmúlt napokban, amikor a Gázai övezetből elképesztő mértékű rakétaeső zúdult Izraelre, majd meglepetésszerű támadást indított a Hamász, amely során több ezer harcos lépte át az eddig biztonságosnak ítélt határt. Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója volt a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorának vendége, aki a két háborús gócpontról, és a nyugat-európai ébredés utolsó utáni pillanatának lehetőségéről is beszélt. Horváth elmondta, hogy mindenképpen kérdéseket vet fel a palesztin támadás hatékonysága, a Moszad és a CIA hatalmas baklövése, akik a jelek szerint nem vették észre a Hamász készülődését. A biztonságpolitikai tanácsadó hozzátette, hogy Izrael léte attól függ, hogy gyengének mutatja-e magát, vagy minden erejével visszacsap az arab terroristáknak, amely azonban számos civil áldozatot követelhet, és újból ellenségessé teheti a viszonyt több olyan arab országgal, akikkel a zsidó állam már rendezte a viszonyt. A beszélgetés során a keresztényeket is elpusztítással fenyegető iszlamista szélsőségesek európai városokban történő ünneplése is külön fejezetet kapott, hiszen félelmetes látni azt, hogy Nyugat-Európa eltűri ezt a viselkedést a saját otthonában, és nem gondol arra, hogy a következő áldozat már saját maga lesz. Végül Horváth József az orosz–ukrán háború aktuális állásáról is elmondta véleményét. A biztonságpolitikai tanácsadó leszögezte, hogy az oroszok vélhetően több tartalékkal rendelkeznek mind lőszerutánpótlás, mind személyi háttér tekintetében, míg az ukránok egyre jobban kimerülnek, ez pedig eldöntheti a háborút. Nézzétek meg az érdekes beszélgetést!Ajánljuk még