videó
Ilyennek látják Pottyondy Edina "humorát" az ELTE diákjai – The Fair Right (videó)
Egy korábbi cikkünkben már írtunk Pottyondy Edina "sajátságos" humoráról, ami a fingós viccektől csak egy hajszállal szórakoztatóbb. De mivel a humor szubjektív, ezért bármi belefér. Mondják azok, akik képesek azon is megsértődni, hogy a Jóbarátok című ikonikus sorozat egyik szereplője sem fekete és/vagy meleg. Pottyondy Edina mindenesetre odáig ment, hogy közel negyedmillió ember előtt "manóembernek" nevezte Nick Vujicic motivációs előadót, a hiénahordája pedig még tapsikolt is hozzá. Mi most megkérdeztük az ELTE többnyire liberális beállítottságú diákjait, mit szólnak Ede szavaihoz. Nézzétek meg a teljes videót!GEOrgPOLITIKA – Kurd terror Ankarában
Két jól kiképzett és remekül reagáló rendőrnek köszönhető, hogy nem történt nagyobb tragédia Ankarában vasárnap délelőtt. Az öngyilkos mellényt viselő, gépkarabéllyal felfegyverzett merénylők, akik a Kurd Munkáspárt nevében akartak gyilkolni, a belügyminisztérium épületébe akartak behatolni. „Elhivatottságukat” az is jól bemutatja, hogy megöltek egy ártatlan civilt, hogy annak autójával hajtsanak a helyszínre. Az épületet védő rendőrök azonnal észlelték a fegyverrel közeledő merénylőket és tüzet nyitottak rájuk. Az egyik terrorista felrobbantotta magát, a másik egy, a fejére leadott lövéstől halt meg. Mivel a halott terroristán is bombamellény volt, azt a tűzszerészek egy kontrolált robbantással hatástalanították.Egyiptomban tűz pusztított a Szuezi-csatornánál fekvő Iszmálíja városban (Videó)
Tűz pusztított az egyiptomi Iszmálíja egyik legnagyobb épületében hétfőn. A Szuezi-csatornánál fekvő városban az összes kórházat riadókészültségbe helyezték az esetleges áldozatok miatt – közölték biztonsági források.Miért alakult űrpolitikai csoport az Országgyűlésben? – Ferencz Orsolya a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a Fidesz országgyűlési képviselője volt. A műsorban szó esett az Országgyűlés őszi ülésszakának kezdetéről, az ellenzéki frakcióvezetők megnyilvánulásairól Ungár Pétertől egészen Gyurcsány Ferencig. És persze a Dobrev-kormány rémképéről, amely a Gyurcsány-korszak tapasztalataihoz képest a háborús jelenünkben még biztonságpolitikai és költségvetési többletterheléssel is járna. Hoppál Hunor faggatta még Ferencz Orsolyát a Fidesz-frakció által beterjesztésre szánt szuverenitásvédelmi törvénycsomag időszerűségéről, a svéd NATO-tagság támogatásának kilátásairól, mindezek mellett pedig az országgyűlési képviselő azt is elárulta nekünk, hogy mi áll az újdonsült parlamenti űrpolitikai csoport megalakulásának hátterében.Öt perc – Adjátok a pénzeteket a baloldalnak!
A franciák és a németek állítólag kiraknák az unióból a lengyeleket, hogy gyorsabban csatlakozhassanak az ukránok. Merthogy a lengyelek nem elég oroszellenesek. A lengyelek. Értik? Mondjuk az tény, hogy lengyel barátainknak legalább annyi okuk van nem szeretni a németeket, mint az oroszokat, önmagában azonban ez nem ok arra, hogy a Molotov–Ribbentrop-paktumot ezúttal Franciaország bevonásával kössék meg. Idehaza eközben megtudtuk: papírfecnikkel érdemes kikísérletezni, hogy mennyi pénz fér az adománygyűjtő ládákba. Legalábbis Perjés Gábor ezt a megoldást javasolta a PestiSrácok.hu stábjának azzal kapcsolatban, hogy miképpen lehetséges 3800 bankjegyet egy 30x30x30-as dobozba zsúfolni.Unalmas a fehér ember étele? Beszélgessünk akkor gasztronómiáról – Dezse Vű
Sok elmebeteg dolog van, amit ha megérteni nem is, el lehet fogadni, meg sok olyan sértés van, amit le lehet nyelni, de amiben nem ismerünk tréfát, azok a gyermekeink, a kultúránk, ennek pedig szerves részét képezi a gasztronómia is, amit imádunk, és ami szintén megérdemli, hogy megvédjük. Szóval most ezt fogjuk tenni, mert a WOKE haladók szerint a "white food", vagyis a "fehér kaja" nem más, mint vajas kenyér, párizsi és krumpli, a bevándorlás meg szerintük ezért is fontos, mert a migráns ételek színt visznek ebbe az unalomba. Itt az ideje tehát, hogy az ételekről beszélgessünk egy kicsit.Szerb fiatalokat vertek össze brutálisan a koszovói rendőrök (Videó)
Bár Belgrád többször is kijelentette, hogy mindent megtesz, hogy elkerülje az eszkalációt, nem csitul a szerb–koszovói konfliktus. A napokban arról érkeztek hírek, hogy koszovói rendőrök brutálisan vertek össze, szidalmaztak és leköptek szerb fiatalokat.Ajánljuk még