Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Kurd terror Ankarában

Két jól kiképzett és remekül reagáló rendőrnek köszönhető, hogy nem történt nagyobb tragédia Ankarában vasárnap délelőtt. Az öngyilkos mellényt viselő, gépkarabéllyal felfegyverzett merénylők, akik a Kurd Munkáspárt nevében akartak gyilkolni, a belügyminisztérium épületébe akartak behatolni. „Elhivatottságukat” az is jól bemutatja, hogy megöltek egy ártatlan civilt, hogy annak autójával hajtsanak a helyszínre. Az épületet védő rendőrök azonnal észlelték a fegyverrel közeledő merénylőket és tüzet nyitottak rájuk. Az egyik terrorista felrobbantotta magát, a másik egy, a fejére leadott lövéstől halt meg. Mivel a halott terroristán is bombamellény volt, azt a tűzszerészek egy kontrolált robbantással hatástalanították.

A török intézményeket figyelmeztették a hatóságok, hogy levél vagy csomagbombák is érezhetnek, ezért minden gyanús küldeményt vizsgáltassanak meg a tűzszerészekkel. Erdoğan török elnök a „terror végső rángatózásának” nevezte a merényletet és elmondta, hogy a tettesek sem most, sem a jövőben nem érik el céljukat. A PKK azonnal vállalta a felelőséget a merényletért. Tettüket azzal indokolták, hogy a török hadsereg és a légierő az elmúlt időben több csapást mért a PKK állásaira Törökországban és Szíriában. Az elmúlt éjjel egy török katonai drón négy PKK terroristát semlegesített az észak-szíriai Derik városában. A kurdok a „Szír Demokratikus Erőkkel” (SDF) Bassár al-Aszad elnök hatalmát akarják megdönteni. Az USA a kurdokat a térségben szövetségesként kezeli, mivel együtt harcoltak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen. Észak-Irakban 20 célpontot támadott a török légierő az elmúlt, éjjel válaszul a terrortámadásra.

Medvegyev ismét beleszállt a nyugati vezetőkbe

PestiSracok facebook image

– írta Dmitrij Medvegyev Telegram-csatornáján. Az Orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese azon akadt ki, hogy az újonnan kinevezett védelmi miniszter, Grant Shapps arról beszélt, hogy brit csapatokat fog küldeni kiképzési feladattal Ukrajnába, valamit a Fekete-tengeren is aktív katonai segítséget nyújt Kijevnek. Ez viszont az Egyesült Királyságot hadviselő féllé tenné és a brit katonák legitim célponttá válnának az orosz hadsereg számára. Rishi Sunak brit kormányfő vasárnap már megcáfolta Shapps szavait és kijelentette, hogy London nem küld katonákat Ukrajnába. Medvegyev Telegram-csatornáján beszélt arról is, hogy Marie-Agnes Strack-Zimmermann, a német Bundestag védelmi bizottságának vezetője azt követelte, hogy Kijevnek Taurus rakétákat szállítsanak, „hogy a kijevi rezsim csapásokat mérhessen orosz területre hadseregünk utánpótlásának gyengítésére”.

– összegzett Medvegyev.

Amerika tovább finanszírozza Ukrajnát

Joe Biden amerikai elnök aláírta a kongresszus által elfogadott törvényt, amely 45 napig – november 17-ig – biztosítja a kormány finanszírozásának folytatását. Ugyanakkor a dokumentum szerzői kizárták az Ukrajnának szánt pénzeszközök kiutalását. Az amerikai elnök korábban azt mondta, hogy Washington „semmilyen körülmények között” nem engedheti meg magának, hogy leállítsa Kijev támogatását. A törvény aláírásával megszűnt a kormányzat „leállásának” veszélye az Egyesült Államokban, amely egyébként már október 1-jén bekövetkezett volna. Láthatóan Washington már nem tud újabb milliárdokat Ukrajnába pumpálni és feltehetően egyre jobban csökkenti majd a támogatások összegét.

Békepárti jelölt nyert Szlovákiában

Robert Fico győzelmével is kevesebb fegyver kerülhet az ukránok kezébe, mivel a politikus bejelentette, hogy mindent megtesz a béketárgyalások előremozdításáért, de nem akar további fegyvereket szállítani Ukrajnának. Fico elmondta sajtótájékoztatóján, hogy a szlovák problémákkal akar foglalkozni és nem az ukránokéval. Fico úgy véli, hogy jobb tíz évig tárgyalni a békéről és a kompromisszumról, mint tíz évig „embereket ölni” – idézi szavait a TASZSZ hírügynökség.

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.