videó
Kocsmai igazságok – Ha összefog a magyarság, soha többé nem lesz részünk mohácsi vészben
Bálint Botond távollétében Szabó Gergő beszélgetőpartnere Dezse Balázs volt a Kocsmai igazságokban, akivel a mohácsi vereség évfordulóján beszélgetett az összefogás és a magyar érdek fontosságáról, valamint a baloldali aktivisták újabb akciójáról, akik tarhálással próbálnak pénzt gyűjteni a tüntetésnek csúfolt várospusztító tevékenységük támogatására. Augusztus 29-e gyásznap a magyarság számára, hiszen 497 éve bukott el a középkori Magyar Királyság a mohácsi csatamezőn, ahol az oszmánok megsemmisítő vereséget mértek II. Lajos csapataira, ez pedig sajnos hosszú időre megpecsételte hazánk sorsát. A belső egyenetlenség mellett a külföldi krakélerek és szerencselovagok, a magyar érdekkel ellentétes nagyhatalmi törekvések is szerepet játszottak a mélyrepülésben. A mohácsi vész tanulsága manapság is aktuális, hiszen megmutatja, hogy hiába építkezik szorgosan egy nemzet, pillanatok alatt el lehet érni a fájdalmas összeomlást, ha rossz kézbe kerül a kormánypálca, amikor olyanok irányítják az országot, akik nem a saját nemzetük érdekeit nézik, rosszindulatúak és tehetségtelenek. Mint a jelenlegi magyarországi baloldal.Tudósítás a másik oldalról – Spöttle és az Öreg
Az Európai Unió tagországaiból, sőt, az úgynevezett Nyugatról első alkalommal járt újságíró az orosz–ukrán háború orosz oldalán. Georg Spöttle, a PestiSrácok.hu főmunkatársa volt az Öreg vendége ezúttal, hogy beszámoljon arról, csak a veszélyt, vagy az igazságot is megtalálta a Donbasszban.Civil összefogással a kommunista emlékezet ellen: Mecseknádasd megszabadult a Felszabadulás utcától (VIDEÓ)
A Baranya vármegyei Mecseknádasdon régóta küzdenek azért, hogy a kommunista időkben elnevezett Felszabadulás utcát átkeresztelhessék Patak utcává. Egy kitartó, helyi házaspárnak köszönhetően ez végre megtörtént, pedig időközben még azt is kitalálták egyesek, hogy a török alóli felszabadításnak állít emléket az utca, amit még a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) is elhitt. Bár öt évbe telt, hogy új nevet kapjon a közterület, a Patrióták közössége reméli, hogy a történet másokat is arra sarkall majd, hogy az országszerte fellelhető önkényuralmi elnevezések ellen fellépjenek.GEOrgPOLITIKA – A Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencián (2. rész)
Karin Kneissl neve bizonyosan sokaknak ismerőnek cseng. Ő volt Ausztria külügyminiszter asszonya, és arról híresült el, hogy esküvőjére meghívta Vlagyimir Putyint, aki el is ment, sőt táncolt is vele. A balliberális oldalnál ez brutálisan kiverte a biztosítékot. 2019-től újságíróként és egyetemi tanárként dolgozott, oktatott a politikai tudományok tanszékén Bécsben és az osztrák katonai akadémián. Mivel gyermekkorát a jordániai Ammánban töltötte, anyanyelvi szinten beszéli az arab nyelvet, így meghívták Libanonba is oktatni.Szijjártó Péter: észszerű reformokra van szükség az EU-ban, a bővítést prioritásként kell kezelni (Videó)
Észszerű reformokra van szükség az Európai Unióban, a bővítést fő prioritásként kell kezelni, és a nyugat-balkáni államokat minél előbb fel kell venni, ez ugyanis jelentősen megerősítené a közösséget – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Szlovéniában.Kitépte a közlekedési táblát, megtámadta az autósokat, majd súlyzózni kezdett a táblával egy budapesti férfi
Kitépte a közlekedési táblát, kisétált vele az úttestre, ott akadályozta a forgalmat, majd miután visszatért a járdára, a táblával súlyzózni kezdett. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt.Joe Biden kórtörténete alapján demenciában szenvedhet (Videó)
Egyre több jel utal arra, hogy az amerikai elnök beszámíthatósága enyhén szólva is megkérdőjelezhető. A The Washington Times most pszichiáterek megkérdezésével állította össze Joe Biden kórképét, amely meglehetősen lesújtó képet fest a "szabad világ első emberéről". A jelek szerint Bidenen szinte teljesen elhatalmasodott a demencia.Szijjártó Péter: ősszel dönthet az Országgyűlés arról, hogy mikor szavaz Svédország NATO-csatlakozási kérelméről (Videó)
A magyar kormány már rég elvégezte a házi feladatát Svédország NATO-csatlakozási kérelmével kapcsolatban, mert még tavaly beterjesztette a svéd ratifikációs dokumentumot az Országgyűlésnek, amelynek a szeptemberben kezdődő őszi plenáris ülésén lesz lehetősége arra, hogy döntést hozzon arról, mikor szavaz a témában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a TRT World török televíziós csatornának adott interjújában.Egyiptomban fedezték fel Zelenszkij új luxusvilláját (Videó)
Újabb kompromittáló információk kerültek ki az ukrán elnök anyagi helyzetéről. Egy egyiptomi újságíró szerint, amíg Volodimir Zelenszkij a választások megtartását is az amerikai segélyekhez köti, addig úgy néz ki, anyósa nevén szaporodnak a luxusingatlanok.Ajánljuk még

















