Pesti Srácok

Kocsmai igazságok – Ha összefog a magyarság, soha többé nem lesz részünk mohácsi vészben

Bálint Botond távollétében Szabó Gergő beszélgetőpartnere Dezse Balázs volt a Kocsmai igazságokban, akivel a mohácsi vereség évfordulóján beszélgetett az összefogás és a magyar érdek fontosságáról, valamint a baloldali aktivisták újabb akciójáról, akik tarhálással próbálnak pénzt gyűjteni a tüntetésnek csúfolt várospusztító tevékenységük támogatására. Augusztus 29-e gyásznap a magyarság számára, hiszen 497 éve bukott el a középkori Magyar Királyság a mohácsi csatamezőn, ahol az oszmánok megsemmisítő vereséget mértek II. Lajos csapataira, ez pedig sajnos hosszú időre megpecsételte hazánk sorsát. A belső egyenetlenség mellett a külföldi krakélerek és szerencselovagok, a magyar érdekkel ellentétes nagyhatalmi törekvések is szerepet játszottak a mélyrepülésben. A mohácsi vész tanulsága manapság is aktuális, hiszen megmutatja, hogy hiába építkezik szorgosan egy nemzet, pillanatok alatt el lehet érni a fájdalmas összeomlást, ha rossz kézbe kerül a kormánypálca, amikor olyanok irányítják az országot, akik nem a saját nemzetük érdekeit nézik, rosszindulatúak és tehetségtelenek. Mint a jelenlegi magyarországi baloldal.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.