Pesti Srácok

videó

Új szintre ért a baloldali haladás: már a hőség is rasszista – Politikai Pankráció

Ps TV 2023 augusztus 19.
A Politikai Pankrációban ismét agybomlasztó témák kerültek terítékre, hiszen Halkó Petra, a XXI. Század Intézet vezető elemzője és Gav Duncan, a PestiSrácok.hu vloggere most is kitett magáért. Petra kiemelte, hogy ugyan nagyon fontos a könyvolvasás, azonban a baloldali kultúra nem hazudtolta meg magát, hiszen kijött három könyv is, ami semmi másról nem szól, csak Orbán Viktor szidásáról. Gav erre is rákontrázott, hiszen a BBC-n olyan cikk született, amelyben még a hőséget is rasszistának nevezik. Sok hagymázas gondolatról mondtuk azt évekkel ezelőtt, hogy csak lázálmainkban jöhetnek elő, ez azonban most már a súlyos és földhöz vágó valóság. A beszélgetés során Szabó Gergő és vendégei beszélgettek az Európai Unió mélyrepüléséről is, arról, hogy az unió soros elnökségének rendjét bolsevik módszerekkel, a lefektetett jogszabályok ellenére Magyarország kárára akarják megváltoztatni jogellenesen, nehogy hazánk kerüljön ebbe a pozícióba. Végül az is kiderült, hogy mivel lehet Angliában igazán kihozni egy rendőrt a sodrából: kapaszkodjon meg mindenki, nem a gyermekeket erőszakoló migránsbandák tetteivel, hanem azzal, ha leszbikusnak nevezik a női rendőrt, mert akkor félelem nélkül tiporhatja sárba azt, aki ilyet merészelt mondani. Nézzétek a Politikai Pankrációt most is!
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.