videó
Kocsmai igazságok – A vadászat nemcsak egy foglalkozás, az amerikai nagykövet meg továbbra sem ismeri ki magát nálunk
A nagy szurikáta-felháborodás óta nem volt ekkora felhorgadás a magyar közvéleményben, mint most, amikor valami puskás ember lelőtte azt a szegény farkast. A pontos tények ismerete nélkül nem tudjuk, hogy a pasas szimplán csak hülye, akinek nem kellene puskával járkálnia, vagy egy olyan barom, aki megérdemli azt, amit az internet népe kíván neki. Vagy esetleg a kettő között valahol. Magyarországon hála Istennek nagyon kevés embernek van fegyvere – ez maradjon is így –, az is biztos, hogy többnek, mint kellene; ezen még dolgozhatnak a hatóságok. Második témánk talán a lövöldözésről jutott eszünkbe. A baráti Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete megint olyat mondott, amilyet kb. a Momentum pártelnökei szoktak, teljes történelmi tájékozatlanságról tanúbizonyságot téve. Pressman úrnak és a stábjának ugyanis nem igazán volt meg, hogy ide 1945-ben a szovjetek nem felszabadítani jöttek be. Ahogy az sem, hogy mit csináltak utána. Mindegy, Pressman úrnak nem kell aggódnia, megszeretni már úgysem fogjuk. Kroó Zita és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Bedő Dávid momentumos képviselő szerint a dollármédia nem kap külföldről politikai megrendeléseket – Mi kérdezünk
Schiffer András szerint a Momentum kordonbontása maga a „szellemi mélyrepülés”. Hadházy Ákos elmondása szerint nem a Karmelita kolostor körüli kordon elbontása volt a legfontosabb feladat, hanem az általa és a Momentum által prezentált 7 pontos követelésre való figyelemfelhívás. Tervezi-e a párt indítani Donáth Annát a főpolgármesteri posztért 2024-ben? Mely sajtó független? Milyen jövője lehet a Momentumnak a DK árnyékában? Ezekről a témákról beszélgetünk Bedő Dáviddal, a Momentum képviselőjével.GEOrgPOLITIKA – Az ukránok már a gyakorlótéren leamortizálták a Leopardokat – Az oroszok szövetségeseket keresnek
Még a frontra sem érkeztek, az ukránok máris elvesztettek két Leopard 2-t. Az ukrán fegyveres erők helyzetét jól mutatja ez az incidens, miközben a világ vezető hatalmai – legalábbis az euroatlanti régión kívül – egyre inkább a béke irányába mozdulnak. Így az ukránok mozgástere egyre szűkebbnek látszik. Mindeközben egy másik konfliktus lángolt fel, legalábbis diplomáciai szinten: Ebrahím Raíszi iráni elnök kedden arra figyelmeztetett, hogy Izrael bármilyen ellenséges lépése „Haifa és Tel-Aviv elpusztításához vezet”.„Előttem a szégyen, mögöttem Gyurcsány Ferenc” – Hende Csaba és az Öreg
„Előttem a szégyen, mögöttem Gyurcsány Ferenc” – ezt annak kapcsán mondta Hende Csaba, Szombathely egyéniben mandátumot szerzett országgyűlési képviselője, hogy a városában még mindig az egy százalékon álló MSZP adja a polgármestert. És ami még nagyobb szégyen – teszi hozzá –, hogy az egyszer már elítélt, 6 milliárdos költségvetési csalásért megvádolt Czeglédy Csaba (Gyurcsányék családi ügyvédje) vette át informálisan a város vezetését. Hende Csaba, Szombathely képviselője, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke volt az Öreg vendége.Szijjártó: átadtak a magyar segítséggel megépült ifjúsági központot Etiópiában (videó)
Átadták a fiatalok helyben maradását és hazatérését segítő Ifjúsági Tanácsadó Központot Etiópiában, amelynek felépítéséhez Magyarország 160 millió forint támogatást nyújtott a helyi katolikus egyháznak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Addisz-Abebában.GEOrgPOLITIKA – Vlagyimir Putyin Herszonban – Manfred Weber kerítést akar
Vlagyimir Putyin orosz elnök meglátogatta a Dnyipro csapatparancsnokságot Herszon régióban és a Vosztok Nemzeti Gárda székhelyét a Luganszki Népköztársaságban – közölte az elnöki sajtószolgálat. „Vlagyimir Putyin a Dnyepr csapatcsoport Herszon területen lévő főhadiszállásán meghallgatta a légi csapatok parancsnokának, Mihail Teplinszkij ezredesnek, a Dnyepr csapatcsoport parancsnokának, Oleg Makarevics ezredesnek és más katonai parancsnokoknak a beszámolóit” – közölte a Kreml.Hörcsik Richárd a PS-nek: Nem akarunk kilépni az EU-ból, de vannak elképzeléseink, hogyan lehet visszalépni abba a mederbe, ahol beléptünk
Kétszínű dolog az EU-tól, hogy korrupcióval vádolja Magyarországot, a Bizottságnak a saját háza táján kellene söprögetnie – vélekedett Hörcsik Richárd, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva. A politikust többek között a helyreállítási alap forrásairól kérdeztük, miután Navracsics Tibor nemrég újra arról beszélt, hogy hamarosan megérkezhetnek a Magyarországnak szánt pénzek. Az Európai Ügyek Bizottságának elnökét kérdeztük a V4-es országok parlamenti delegációi részvételével a napokban lezajlott konferenciáról is, amelynek kapcsán Hörcsik úgy vélekedett: az ukrán gabonaimport-ügy is rávilágított, hogy a háború kapcsán képviselt álláspont különbözősége ellenére annak következményeinek orvoslásban is együtt tudnak működni a visegrádi országok.Önkormányzati segítséggel sem sikerült kitakarítani a józsefvárosi drogtanyát (Videó)
Nem változnak az elképesztő körülmények a józsefvárosi drogtanyán. Miután a helyszín figyelmet kapott a sajtóban, Pikó András egy tessék-lássék intézkedéssel elrendelte, hogy takarítsák ki a környéket, azonban az akció szinte teljesen sikertelen volt.Szijjártó szerint Afrika támogatása nélkül kezelhetetlen migrációs nyomás vár Európára (Videó)
A migrációt nem kezelni, hanem megállítani kell, ennek legjobb módját pedig a származási országokban fennálló körülmények javítása jelenti, ennek része a Magyarország és Etiópia közötti együttműködés is – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Addisz-Abebában.Ajánljuk még

















