Pesti Srácok

Gulyás Gergely a PS-nek: A baloldal volt Soros György életének legrosszabb befektetése (Videó)

Több százezren meghaltak a mértékadó statisztikák szerint, egyre több, köztük sugárzó anyagot is tartalmazó fegyver kerül a frontra – ismertette Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette, bár Magyarország elkötelezett Ukrajna humanitárius és gazdasági támogatása mellett, de kiemelt érdeknek nevezte, hogy elkerüljük a konfliktus eszkalálódását és a NATO belépését. A kancelláriaminiszter a PestiSrácok.hu- nak válaszolva elmondta, akkor lennének meglepődve, ha baloldalt nem támogatta volna Soros György a tavalyi választásokon, de ez a spekuláns életének legrosszabb befektetése volt. Kövesse velünk élőben a Kormányinfót!

– húzta alá a tájékoztató kezdetén Gulyás Gergely hozzátéve, a kormány elkötelezett az infláció egy számjegyűre való csökkentése mellett, ennek részeként pedig figyelik a kiskereskedelmi láncok árképzési politikáját.

A kancelláriaminiszter szót ejtett az ukrán gabona importjának tilalmáról is, amelynek kapcsán felidézte, tavaly nyáron az ukrán gabonaszállítmányokat azért hozták ki az országból, hogy a rászoruló országok piacaira eljussanak a termények. Gulyás szerint ehelyett azonban a gabona Európában, így Magyarországon maradt, ami lenyomta a hazai gabona árát. A miniszter ismertette, a magyar gazdák védelme érdekében a korábban afrikai piacra szánt ukrán gabona importjára tilalmat vezet be, mostantól csak tranzit áruként érkezhet ilyen termény az országba.

PestiSracok facebook image

– ismertette az adatokat Gulyás megjegyezve, az agrárminiszter tárgyalásban áll az Európai Bizottsággal az ügyben, Brüsszel pedig nyitottnak tűnik a javaslatokra.

További könnyítésként Gulyás ismertette, a mezőgazdasági öntözés idén ingyenes lesz, ennek költségeit a kormány átvállalja.

A rezsicsökkentés védelme kapcsán a kancelláriaminiszter ismertette, a kormány döntött arról is, hogy mikrovállalkozások esetében az átlagfogyasztás feletti áramfogyasztását a lakossági piaci árakhoz igazítják.

– jelentette be Gulyás Gergely.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, januárban tetőzött az infláció, azóta pedig csökkenő trendet mutat a pénzromlás. A szóvivő ismertette, az év végére az infláció egy számjegyűre való leszorítása a cél, ennek eszközeként maradnak az árstopok a már ismert szabályok szerint, amelynek betartását a hatóságok ellenőrzik. Bejelentette továbbá, hogy a létrehoznak egy árfigyelő felületet, ami monitorozza a kiskereskedelmi láncok árait és tájékoztatja a fogyasztókat. Szentkirályi szerint ez versenyt generál a kereskedők között.

– húzta alá.

A szóvivő ismertette továbbá, új eszköz bevezetéséről döntött a kormány, az alapvető élelmiszereknek 20 kategóriára kell bontania, ezek körében heti akciót kell hirdetnie az áruházaknak. A részletszabályok kidolgozása még folyamatban van.

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta, a nyáron vélhetően nagyobb mértékben fog csökkenni az infláció, áttörés pedig július-augusztusban érhető el. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kormánynak nincs más hivatalos álláspontja az infláció kapcsán, mint hogy az év végére az egy számjegyű pénzromlás a cél.

Nem gazdálkodhat jól a főváros, ha igaz, amit a főpolgármester állít

–reagált Gulyás Gergely arra, hogy Karácsony Gergely tegnap bejelentette, csődközelben van a főváros és nem hajlandó a "kormánynak" szolidaritási adót fizetni. Gulyás ismertette, a szolidaritási adót nem a kormány, hanem a kis települések kapják.

– fogalmazott. A miniszter hozzátette,

– mérlegelt a miniszter.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva ismertette, Budapest saját, elfogadott 2023. évi költségvetési rendelete alapján az idei évben várhatóan 76,4 milliárd forinttal növekszik az iparűzési adóbevétele a 2022. évihez képest. A főváros vezetése 2019-ben 214,2 milliárd forint megtakarítást örökölt az előző városvezetéstől, az emelkedő adóbevételek ellenére ezt mára felélték, 25,5 milliárd forintra csökkentették. Összegzésképp megismételte, „két hete Gyurcsány Ferenc ráparancsolt Karácsony Gergelyre, hogy nem kritizálja elég hangosan a kormányt, ennek tesz most eleget”.

Portálunk kérdésére válaszolva Gulyás azt is elmondta, a fővárosnak elsősorban a BKV működését kell finanszíroznia, amennyiben ez adott, akkor költhetnek egyéb kiadásokra is. Mint ismert, Karácsony Gergely tegnap többek között azt is bejelentette, a BKV 24 milliárd forintos hitelt vesz fel, nagyon magas kamatterhek mellett.

Amerika elkésett

Kérdésre válaszolva Gulyás kitért az amerikai pénzből finanszírozott magyarországi plakátkampányra is, amelynek kapcsán kifejtette,

Gulyás Gergely szintén kérdésre válaszolva elmondta, amennyiben Gyöngyösi széderestre való meghívásával az volt a célja az amerikai nagykövetnek, hogy a zsidók összeírását segítse, akkor megkönnyítette ennek elérését David Pressman.

Meglepő lenne, ha Soros nem támogatta volna a dollárbaloldalt

A kancelláriaminiszter a PestiSrácok.hu-nak válaszolva azt is elmondta, akkor lennének meglepődve, ha baloldalt nem támogatta volna Soros György a tavalyi választásokon.

–értékelt.

Fotó:MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.