videó
Túl az alufólia sapkán: Varga Zoltán kényszerzubbonyba, a többiek némaságba burkolóztak a DK kongresszusán (Videó)
Varga Zoltán meghaladta az alufólia sapkát, már kényszerzubbonyról hadovál – ez a legfontosabb tanulsága a DK XII. kongresszusának, amit stílszerűen a XII. kerületi Kongresszusi Központban tartottak szombaton. A helyszínre érkező DK-s politikusok nem voltak túl bőbeszédűek; lehetséges, hogy tanultak Arató Gergely hibájából és többen inkább nem szólaltak meg. Szaniszló Sándor sem akart "üzenni a jobboldali médián keresztül" Horváth Csabának, végül azonban mégis megtette ezt, a frissen "dékásított" Déri Tibortól pedig azt tudtuk meg, hogy "mindenre van válasz", csak ezeket mi ma nem kaptuk meg.A nulla százalékos Párbeszéd szerint a kormánynak nincs társadalmi támogatottsága, mögöttük viszont tömegek állnak (Karanténvlog)
A szélsőbaloldal sosem adja fel. Minél kevesebb a támogatójuk, annál nagyobb a szájuk és annál nagyobb hazugságokra képesek arcpirulás nélkül, a Karantén pedig ezen a héten igazán felháborító megszólalásokat talált. A konstansan nulla, tehát NULLA százalékon álló Párbeszéd fröcsögőkirálya, Tordai Bence legutóbb annyira elragadtatta magát, hogy azt mondta, a kormány mögött nincs társadalmi támogatottság, bezzeg Karácsony Gergelyt csillogó szemű diákok hallgatják szájtátva. A másik párbeszedés büszkeség, a leninista Jámbor András az Országgyűlésben még felolvasni sem volt képes az előre megírt szöveget; nyilván egy Lenin-klasszikussal jobban elboldogult volna. A Karanténban nagyobb teret kap a szerdai Fővárosi Közgyűlés, ahol sikerült Niedermüller Péterrel is beszélnünk, a DK erzsébetvárosi polgármestere pedig kissé sértődöttnek tűnt, hogy nem került be az árnyékkormányba, bár kérdésünkre tagadta ezt. Mutatunk egy részletet Karigeri újabb megszégyenítéséből is, és egy kis Vadai-féle agresszív hörgéssel is szolgálhatunk. Tartsatok most is velünk!Ünnepi dekorációval köszöntötte a Google a leszbikus Scooby Doo-t (Videó)
Négy fehér fiatal és egy barna kutya. A Scooby Doo már csak ezért is megérne egy flashmob tüntetést, de a cancel culture ügynökei ezúttal kegyesek voltak. Látszólag azzal is beérik, ha Velma ezentúl a saját neméhez fog vonzódni. Hogy ezt miért kell egy rajzfilmben kiemelni, máig kérdéses, de a Google valósággal ünnepnappá nyilvánította a bejelentést.Meglepődtek Szijjártó Péter felszólalásán az ENSZ-ben – Itt van a magyar tárcavezető javaslata (videó!)
Donald Trump modelljét kellene alkalmazni az ukrajnai háború kapcsán, ugyanis a közel-keleti béke előmozdítása érdekében az amerikai elnök közvetítésével megkötött megállapodások során kulcsfontosságú volt, hogy a szembenálló felek tárgyaljanak egymással – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, New Yorkban.Az Open Society állhat a tüntetések finanszírozása mögött (Videó)
A baloldal "valahogy" mindig képes arra, hogy a hozzájuk kötődő tüntetések finanszírozása biztosított legyen. Az elmúlt években nem volt olyan ellenzéki demonstráció, ahol ne lett volna profi hangtechnika, színpad, kordon. Persze, a fellépők ingyen mennek, ezt mondják, miért ne hinnénk el? Ennek ellenére egy hasonló megmozdulás soha nem olcsó, még akkor sem, ha noÁr (a mozgalom neve) nem kap honoráriumot, csak a pólók árából gründol magának valamicske tőkét. A Fidelitas legújabb videójában járt utána annak, hogy vajon miből is telik évente legalább egy felvonulást összehozni a "civileknek".Fiatalkorú lányokat prostitúcióra kényszerítő férfiakat fogott el a rendőrség Debrecenben (Videó)
A rendőrség elfogott három férfit, akik a gyanú szerint prostitúcióra kényszerítettek fiatalkorú lányokat Debrecenben. A 20 éves és a két 19 éves hajdúböszörményi lakos letartóztatását a Debreceni Járásbíróság elrendelte.Szijjártó: Ukrajnában akkor lesz béke, ha beszélnek egymással a szemben álló felek (Videó)
Szijjártó Péter élőben jelentkezett be közösségi oldalán New Yorkból. A külgazdasági és külügyminiszter az Európát fenyegető biztonsági kockázatokról, és az azokra adható válaszokról beszélt videobejegyzésében.Orbán: minél több irányból minél több energiát kell Európába hozni (Videó)
Az energiaválságra a hosszú távú megoldást az jelenti, ha az európai kontinensre minél több irányból minél több energia érkezik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, Budapesten. A kormányfő és Irakli Garibasvili, Georgia miniszterelnöke stratégiai partnerségi megállapodást írt alá.Pongrátz András a PS-nek: '89-ben nem a kommunista Nagy Imrét, hanem a Corvin közieket kellett volna újratemetni – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Pongrátz András 1956-ban testvéreivel és bajtársaival a Corvin közben harcolt, amelynek során egy tucat orosz tankot semmisítettek meg. Egy életre magával viszi a szénné égett orosz katonák látványát és az égett bőr szagát. Az mentette meg az életüket, hogy a Corvin köztől nem messze elfogtak egy orosz mérnököt, akinél megtaláltak egy térképet és rajta a Corvin közt, mint lebombázandó célpontot – meséli Pongrátz András '56-os szabadságharcos a PS TV-nek. Ezt követően gyorsan elhagyták a környéket. November 4-e után még harcoltak, barikádokat emeltek, de a helyzet reménytelen volt, ezért elmenekült az országból. Nem sokon múlott, hogy a határ előtt elfogják az oroszok, de igaz magyar emberek megmentették az életét. Szabadságharcos múltja miatt még 1989-ben sem engedték be Magyarországra. Ma úgy látja, '89-ben nem a kommunista Nagy Imrét, hanem a Corvin közieket kellett volna újratemetni. Pongrátz András elképesztő történetei a forradalomról a videóban!Ajánljuk még

















