Pesti Srácok

videó

Kezd ráégni Pikóra az általa teremtett felfordulás (PS videó+galéria)

Magyar ugar 2020 július 18.
Tüntetés volt Józsefvárosban a polgármester által oda hozott étkeztető cég miatt. Az önkormányzat előtt felsorakozott, nagyrészt roma tüntetők tiltakoztak az Eurest konyháján talált romlott hús miatt, de a kerületben újra elharapózó drogozást és bűnözést is kifogásolták, portálunknak viszont nem voltak hajlandóak nyilatkozni. Emlékezetes, Pikó András a járványhelyzet adta lehetőséggel visszaélve, egy személyben döntött a közétkeztetést korábban biztosító cég kirúgásáról, és a közbeszerzés lebonyolításáig leszerződött helyette a külföldi tulajdonú Eurest Kft-vel (részletek ITT). A közbeszerzési hatóság azonban bírságot szabott ki, mert a zártajtós megbízás helyett nyílt pályázatot kellett volna hirdetni. Pikó András polgármesteri teljesítménye ebben az ügyben 50 millió forintjába került Józsefvárosnak. Mindennek tetejébe a Nébih 32 kilogramm romlott vagy nyomon követhetetlen húst talált az Eurest Kft. főzőkonyhájában. A VIII. kerületi önkormányzat és a cég közti szerződést megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság, így a polgármester okossága odáig vezetett, hogy jelenleg – jobb híján – a kerület egyesített bölcsődéje intézi a közétkeztetést. A túlterhelést azonban nem bírják, késve érkezik az étel, amelynek sokszor a mennyisége sem kielégítő, ráadásul már konzervekből próbálják pótolni a hiányt, amíg lehet.

Olcsó politikai tőkét kovácsolna a baloldal a cserdi polgármester, Bogdán László halálából (PS-videó!)

Csibra Tibor Magyar ugar 2020 július 15.
Továbbra sem tisztázott, hogy miért vetett véget életének az ismert roma aktivista, a Baranya megyei Cserdi polgármestere, Bogdán László. A PestiSrácok.hu stábja a településen igyekezett többet megtudni a történtek hátteréről, a helyiek azonban udvariasan, de határozottan megkérték munkatársainkat arra, hogy ne forgassanak a helyszínen. A Romnet.hu információi szerint Bogdán László hétfőn kora délután kapott egy telefonhívást, majd eltűnt; ismerősei, hozzátartozói a polgárőrség segítségével egész éjszaka keresték, majd kedden találtak rá holtan a régebbi polgármesteri hivatalban, ahol az eddigi információk szerint felakasztotta magát. Információink szerint a titokzatos hívót az elhunyt családja szeretné azonosítani, mivel úgy kiderülhet, mi vezette a polgármestert a végzetes döntéséhez. A történteket még inkább érthetetlenné teszi, hogy Bogdán Lászlónak szerdán és csütörtökön lekötött programjai, előadásai voltak leszervezve Budapesten, így bizonyosan nem készült öngyilkosságra. A rendkívül népszerű roma aktivista halálából máris olcsó politikai tőkét igyekszik kovácsolni a baloldal. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely botrányhős polgármestere és Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője bejelentették: Bogdán Lászlót a saját halottjuknak tekintik, és magukra vállalják a polgármester temetésének költségeit. Értesüléseink szerint azonban erről a gyászoló családdal semmilyen formában nem egyeztettek. Úgy tudjuk, alaptalanok azok a híresztelések, amelyek Bogdán László öngyilkosságát az egészségi állapotával, illetve a magánéletével hozták összefüggésbe.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.