videó
A magyar közösség megmaradásáért kondultak meg a harangok (PS-videó!)
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége felekezettől függetlenül kért fel minden Kárpát-medencei egyházközséget és gyülekezetet, hogy június 4-én, a trianoni békediktátum századik évfordulóján, magyar idő szerint 16 óra 30 perckor száz másodpercig szólaltassák meg templomuk, imaházuk harangjait. A PestiSrácok.hu a Ferenciek teréről jelentkezett, Ferkó Dániel és Ragács András kollégáink segítségével így Önök is részesei lehetnek annak, amint a magyar közösség megmaradásáért megkondulnak a harangok.Az oklándi székely lelkész üzenete a trianoni évfordulón: Ez nem maradhat így, valaminek egyszer változnia kell!
Nagyapám részt vett az első világháborúban, majd a másodikban, három fiával, és mielőtt meghalt 1985-ben, még azelőtt is azt mondta: fiam, ez nem maradhat így, valaminek egyszer változnia kell – mondta a PestiSrácok.hu-nak a trianoni évfordulón adott interjújában Kelemen Levente, a székelyföldi Oklánd unitárius lelkésze, a székely-magyar összetartozást és a gyurcsányi gyalázatos december 5-i gyűlöletkampány sebeit begyógyítani hivatott Tiszteletbeli Székely Közösség megteremtője.Gulyás Gergely: Hamarosan nyithatnak a mozik, a színházak (visszanézhető!)
Sikeresen és eredményesen védekezett Magyarország a koronavírus-járvány első szakaszában – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki, online sajtótájékoztatóján. Hozzátette: Magyarország eredményesebben védekezett, mint Nyugat-Európa bármelyik állama, és ezért köszönetet mondanak mindenkinek, aki részt vett a védekezésben, és azoknak is, akik betartották a járványügyi szabályokat.Mi lett volna, ha nem írjuk alá? – A Trianon Múzeum alapítója a PS-nek (videó)
Trianon 100. évfordulója alkalmából a szegedi Délvidék Házban jártunk, ahol a többi között azt a kérdést is feltettük Szabó Pál Csaba történésznek, a Trianon Múzeum igazgatójának, vajon milyen következményei lettek volna annak, ha Magyarország megtagadja a békediktátum aláírását 1920. június 4-én. A riportban szóba került: manapság is rengeteg a tennivaló, hogy a magyar társadalom nagy része kellő információval bírjon arról, mit jelentett és milyen hatása van ma a trianoni döntésnek a Kárpát-medence egészére.Operatív törzs: Karanténba kell vonulni nyaralás után (Visszanézhető)
Ma 11 órától tartotta online sajtótájékoztatóját a járvány elleni védekezést koordináló operatív törzs, amit ezúttal is élőben, a közösségi platformoktól függetlenül követhettek Olvasóink ITT, a PestiSrácok.hu-n. Müller Cecília arról számolt be, hogy az idősotthonokban pozitív tendencia mutatkozik, lassulni látszik a járvány terjedése a szépkorúak közt, illetve egyre nagyobb számban épülnek fel azok is, akik megfertőződtek. Számszerűen 899-en betegedtek meg március óta az idősotthonokban, de 468 fő már meggyógyult. Újságírói kérdésre válaszolva Kiss Róbert rendőrezredes elmondta: az egészségügyi előírások betartása mellett korlátozás nélkül be lehet utazni Horvátországba, a Magyarországra való visszatérés azonban csak hatósági házi karantén elrendelése mellett lehetséges.Az ellenzék hazánkba importálná a Soros által is feltüzelt amerikai zavargásokat – Bohár, Ferkó, Szarvas és Huth a Polbeatben (videóval!)
A globalista liberális hálózat kormánybuktató mesterterveiről, országok felforgatásáról, Soros György kottájáról és kedvenc antifáiról, valamint a közelgő százéves évforduló apropóján a trianoni békediktátum óriási traumáiról, a száz év magyar magányról és annak véget érésének politikai sikereiről volt szó a PestiSrácok.hu Polbeat című vitaműsorában, amelyben Huth Gergely, Szarvas Szilveszter, Bohár Dániel és Ferkó Dániel beszélgetett egymással. A műsor elején az elmúlt napok az Informátorral kapcsolatos médiahíreire is reagált Szarvas Szilveszter és Bohár Dániel, akik bejelentették, hogy a jövőben az oknyomozó műsort készítő teljes csapat a PestiSrácok.hu-nál folytatja, és a szerkesztőséggel együtt a Pesti TV megteremtésén dolgoznak. (Az ügyben meglepően jól értesült ellenzéki sajtóból tudható az is, hogy Huth Gergely és Szarvas Szilveszter az új megbízás híre miatt távozni kényszerült a Hír TV-ből.) "Nem tűnünk el a képernyőről, dolgozunk tovább, ránk, ahogy eddig is, ezután is számíthatnak a jobboldali tévénézők, hiszen közös ellenség éppen van elég, akikkel harcolni kell. Közös a cél a jobboldal médiumaival, egy hajóban evezünk, egymást erősítve és segítve dolgozunk tovább" – mondta Szarvas és Bohár a Polbeatben.Séta az életért - Tíz éves a legnagyobb magyarországi életvédő megmozdulás (PS videó)
Az Összetartozás Napján az életvédők nemcsak az elszakított nemzetrészekről és tőlünk elszakított honfitársainkról emlékeznek meg, hanem azokról a nemzetről leszakított gyermekekről is, akik abortusz áldozatai lettek és meg sem születhettek erre a világra. Albertné Görgey Zsuzsa vezetésével 10. alkalommal rendezik meg a Séta az életért elnevezésű rendezvényt- ezúttal a járvány miatt létszámban ugyan korlátozottan, de lélekben és üzenetben annál gazdagabban. Életvédő szervezetek, civil életvédők, abortusz túlélők és az életre igent mondók idén is a Hősök teréről indulnak közös sétára, hogy felhívják a figyelmet arra: mindig van más megoldás. Csak a Magyarok Európában Egyesület életek sorát mentette már meg azzal, hogy a nehéz helyzetbe került édesanyákat felkarolta. Ők ma már boldog családok. Ellenben azok, akik nemet mondtak az életre és az abortusz választották, szakemberek szerint sokszor nem heverik ki a gyermeki élet kioltásából fakadó traumát, azt a posztabortusz traumát, ami felőrli az anyát, végül az esetek jelentős részében szétszakítja a házasságot, párkapcsolatot, tönkretesz egy családot, és amelynek transzgenerációs hatása van, testvérekre, apákra, tehát férfiakra is.A frissen szabadult Kaiser a PS-nek: "Sokkoló ennyi idő múltán szabadon távozni" (Videó!)
Csaknem tizennyolc évvel az elfogása után hétfőn délelőtt szabadult a budapesti, Kozma utcai börtönből a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás miatt korábban tévesen tényleges életfogytiglanra ítélt Kaiser Ede. A negyvenöt esztendős férfi csaknem tizennyolc évet ült, amivel a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló vérengzés ügyében ugyan felmentették, más bűncselekményei miatt azonban így is hosszú idejű szabadságvesztéssel sújtották. Kaiser egyedül a PestiSrácok.hu stábjának nyilatkozott röviden, miután elhagyta a fegyintézetet, mint mondta:" sokkoló ennyi idő múltán szabadon távozni", ami szerinte "kicsivel több volt, mint amennyi jólesett".Minden rendben, ez csak egy transznemű szarvasember - Dezse Balázs videóblogja
Jó tudni, hogy szabadon élhetünk. Ha valaki transznemű szarvasember akar lenni, ezt gond nélkül megteheti, sőt, valamelyik hollywoodi színésztől még talán egyedi maszkot is kap majd, a hír pedig majd felrobbantja a haladó média címlapjait. Ezen a héten ezekről beszélgettünk a vlogomban Párkányi Eszterrel.Ajánljuk még
















