vihar
Nem felejtjük a Gyurcsány-kormány öt halálos áldozattal járó tragikus augusztus 20-áját (VIDEÓ)
Senki sem vállalta a felelősséget, senki nem mondott le, mégis öt halálos áldozatot követelt 2006. augusztus 20-án, hogy Gyurcsány Ferenc nyaralgatott, távollétében senki nem merte leállítani az ünnepséget. Pedig a meteorológusok időben jelezték, hogy óriási vihar közeleg...Több mint ötszáz riasztást kaptak a tűzoltók a hétvégi vihar miatt
Vasárnap kora estig országszerte már több mint ötszáz esethez riasztották a tűzoltókat a viharokkal összefüggésben, jellemzően kidőlt fák és leszakadt faágak miatt – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivő-helyettese az MTI-t. Dóka Imre elmondta: jelenleg is dolgoznak a tűzoltók a viharkárok felszámolásán, elsősorban már inkább a Dunától keletre: Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Korábban sok riasztást kaptak még Baranya és Csongrád-Csanád megyében is. A leszakadt vezetékek miatt több megyében áramkimaradások is voltak – tette hozzá.Óriási károkat okozott az ítéletidő, már csaknem ötven helyszínre riasztották a tűzoltókat a fővárosban és Pest megyében
Rövid idő alatt mintegy ötven helyszínre riasztották a katasztrófavédelem egységeit Budapesten és Pest megyében a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt hétfőn kora reggel – mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-nek.Katasztrófavédelem: több mint háromszáz ház sérült meg a pénteki viharban csak Baranyában
A pénteki vihar miatt eddig 281 esetben volt szükség a tűzoltók munkájára, főként kidőlt fák és letört faágak miatt kellett beavatkozniuk; a faágak utakra, autókra, házakra, elektromos vezetékekre dőltek, ezeket kellett eltávolítaniuk.Tojásnagyságú jégesővel és viharos széllel csapott le Magyarországra az ítéletidő (Videó!)
Több kerületből és az agglomerációból is hatalmas viharról, széllökésekről és jégesőről számoltak be; volt, ahol tojásnagyságú jég esett. A heves zivatarok veszélye miatt másodfokú riasztást adott ki az ország szinte teljes területére az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely vörösre is válthat.Több megyében is piros riasztást adtak ki, Kalocsáról tornádót jelentettek
Baranya, Somogy és Tolna megyére harmadfokú (piros) riasztásokat is kiadott zivatarveszély miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délután. Ezeken a helyeken rövid időn belül olyan heves zivatarok várhatók, amelyekben a viharos szél és a jégeső is jelentős kockázatot jelent. Emellett számos megyében van érvényben másodfokú riasztás. A meteorológiai szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint a heves zivatar veszélye miatt a nap folyamán csaknem az egész országban adhatnak ki további másodfokú riasztásokat.Jégeső, szupercella és óriási vihar az Alföldön – képek és videó!
Durva, ritka felvételek jelentek meg az Időképen az Alföldön vasárnap tomboló szupercellákról. A jelenségről azt írták, hogy egy gyors mozgású hidegfrontnak köszönhetően vasárnap kedvezőek voltak a légköri feltételek a forgó zivatarfelhők létrejöttéhez. Sok helyen esett jég, és alakultak ki komoly viharok.Ajánljuk még

















