világgazdasági válság
Orbán Viktor: Szankciók helyett gazdasági együttműködés (videó)
Szerdán Üzbegisztánba utazott Orbán Viktor, hogy részt vegyen a türk államok vezetőinek csúcstalálkozóján. Az egyeztetések eredményeiről csütörtökön egy videót is közzétett a közösségi oldalán. A felvételen elhangzott, hogy „van miről beszélni: háború, szankciók, világgazdasági válság, általános bizonytalanság itt és Európában is” – sorolta a magyar miniszterelnök.Kolbászból a kerítés – Németországban rekordszintű volt a termelői áremelkedés júliusban
Németországban soha nem látott mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban éves összevetésben. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken azt közölte, hogy júliusban a termelői árak 37,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Júniusban 32,7 százalékos, májusban 33,6 százalékos, áprilisban 33,5 százalékos, márciusban 30,9 százalékos, februárban 25,9 százalékos, januárban pedig 25 százalékos éves szintű emelkedést jegyeztek fel.Az IMF az 1930-as éveket idéző válságra számít
Kristalina Georgieva, az IMF igazgatója szerint olyan visszaesést fog elszenvedni a világ, amit utoljára az 1930-as években, a nagy gazdasági világválságnál tapasztalt meg az emberiség. A közgazdász szerint a járvány utáni helyreállítási szakasz elnyúlik: még 2021-ben is a romokat fogjuk takarítani.Súlyos világgazdasági következményekre számít a német iparszövetség a koronavírus miatt
Súlyos világgazdasági következményei lesznek a koronavírus-járványnak a német iparszövetség, a BDI igazgatója szerint. Joachim Lang úgy véli, sem az Egyesült Államokban, sem Európában nem lehet már elkerülni a súlyos recessziót. Prognózisa szerint az euróövezetben három-öt százalékos GDP-csökkenésre kell számítani, az Egyesült Államokban pedig kettő-négy százalékosra.Kopogtat az ajtón a világválság
Az amerikai gazdaság leghosszabb, 11 éves fellendülése ért véget a héten. A csúcsot február 19-én érte el, és az azóta eltelt hetekben az amerikai tőzsde 25 százalékot esett. De egész Európában, így Magyarországon is zuhannak az indexek. A szállodaipar és a légiközlekedés zuhanórepülésbe kezdett, és úgy tűnik, küszöbön áll egy újabb világgazdasági válság. Ez senkinek sem lesz jó, így nekünk se. Magyarországon jelenleg egy patrióta kormány van hatalmon, nem úgy, mint 2008-ban.Ajánljuk még












