Pesti Srácok

Súlyos világgazdasági következményekre számít a német iparszövetség a koronavírus miatt

null

Súlyos világgazdasági következményei lesznek a koronavírus-járványnak a német iparszövetség, a BDI igazgatója szerint. Joachim Lang úgy véli, sem az Egyesült Államokban, sem Európában nem lehet már elkerülni a súlyos recessziót. Prognózisa szerint az euróövezetben három-öt százalékos GDP-csökkenésre kell számítani, az Egyesült Államokban pedig kettő-négy százalékosra.

- jelentette ki Joachim Lang, a Bundesverband der Deutschen Industrie (BDI) igazgatója a Welt am Sonntag lapnak adott interjúban.

Elmondta, hogy a BDI szakértői a gazdasági aktivitás legfeljebb hat hétig tartó szüneteltetését feltételezve jutottak erre a következtetésre. A GDP hat százalékos csökkenése megfelel a német gazdaságban a pénzügyi válság után 2009-ben bekövetkezett teljesítmény csökkenésnek. Lang szerint, sem az Egyesült Államokban, sem Európában nem lehet már elkerülni a súlyos recessziót. A BDI számításai szerint az euróövezetben három-öt százalékos GDP-csökkenésre kell számítani, az Egyesült Államokban pedig kettő-négy százalékosra. Kínában két százalék alattira csökkenhet a GDP-növekedés mértéke.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/ fotó: Wikimedia Commons