vírustagadók
Védőoltási szaktanácsadó: bűnt követ el az, aki nem él a koronavírus elleni oltás lehetőségével
Egy hónap után a végéhez közeledik az egészségügyi dolgozók tömeges, kampányszerű oltása. A Dél-pesti Centrumkórházban már több, mint kilencezren kapták meg a Pfizer–BioNTech-vakcina első vagy mindkét adagját, súlyos mellékhatást azonban még senkinél nem tapasztaltak – tudatta a Magyar Nemzettel az intézmény oltóközpontjának szakmai vezetője. Kulcsár Andrea védőoltási szaktanácsadó úgy véli, bűnt követ el az, aki – bár megtehetné – nem él az immunizáció lehetőségével, hiszen nem csupán a saját, de mások életét is megmenthetjük azzal, ha megelőzzük a betegséget.Feljelentették a korlátozások elleni tüntetés szervezőit
Vírustagadók és korlátozásellenesek próbáltak tüntetést szervezni Budapesten. A megmozdulást február elsejére tervezték, a Facebookon létrehozott eseményre hatezren jelezték ottlétüket. A szervezők ellen azonban a korlátozásokra vonatkozó törvények értelmében feljelentést tettek.Az oltás nem magánügy, hanem társadalmi felelősségvállalás
Tűkön ülve vártuk, hogy hazánkba is megérkezzen a koronavírus elleni vakcina és végre meglássuk a fényt az alagút végén. Egy év távlatában szinte elképzelhetetlenné vált a maszk nélküli vásárlás, az indokolatlan köztéren tartózkodás nyolc óra után, vagy a fizikai kontaktus egymás üdvözlése céljából, ugyanakkor még itt van a levegőben a harmadik hullám lehetősége is, amit mindenki szeretne elkerülni. Ennek ellenére még mindig akadnak vírustagadók, újabban pedig az oltásellenes hangok is felerősödtek. A portálunknak nyilatkozó pszichológus, Gyarmati Rita szerint azok az emberek vannak az oltás ellen, akik most egyébként is úgy érzik, hogy az egész világ ellenük van, így nem csoda, hogy a vakcinában sem bíznak. Önmagunk megismerésével és új célok kitűzésével azonban sokat segíthetünk saját magunkon. A PestiSrácok.hu megszólaltatta Nagy Ákos György sebész főorvost is, aki szerint egyáltalán nem magánügy és nem saját felelősség az, hogy valaki beoltatja magát vagy nem, jelenleg ugyanis a vakcina az egyetlen megoldás a koronavírus-járvány megfékezésére.Soha rosszabb évünk ne legyen!
Vannak évek, amiket csak túl kell élni. A túlélés is egy siker, ezt ne felejtsük el. Sok rossz éve volt ennek az országnak az elmúlt 100 évben, 1920-21, 1929, 1930, 1931, 1941-től a hatvanas évek végéig meg mindegyik. 1987-88-89, 1994-98, 2002-től meg mindegyik 2010-ig. Hogy csak a kiemelkedően pocsék évekről emlékezzünk meg. 1990 után csak annyi változott, hogy nekünk, magyaroknak sokkal nagyobb befolyásunk volt a saját sorsunkra, mint az előző 50 évben bármikor. Hoztunk rossz és jó döntéseket, de ezeket szinte mindig közösen hoztuk meg. 2021-ben viszont minden tapasztalatunkra szükség lesz, hogy megőrizzük a szabadságunkat, mert a természet és az ideológiavezérelt embertársaink is mindent megtesznek, hogy ne legyen nyugtunk. Mert a nyugalom az egyik legnagyobb szabadság, ne felejtsük el.Kiengedték a rendőrségről Gődény Györgyöt a gyanúsítotti kihallgatása után
Kiengedték a rendőrségről Gődény Györgyöt a péntek hajnali előállítása után – tudta meg a 24.hu. A lap értesülései szerint a vírusszkeptikus férfit rémhírterjesztés gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a közösségi oldalán és a honlapján közzétett posztjai miatt.ORFK: vírustagadókkal szemben indult nyomozás
Vírusszkeptikus tartalmak hangadóinál tartott házkutatást a rendőrség – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki, online sajtótájékoztatóján.Halálosan megfenyegették a magyar virológust, aki kiállt a koronavírus-oltás mellett
Boldogkői Zsolt virológust, aki a koronavírus-járvány során végig a maszkviselés, illetve az oltás beadatásának fontosságát hangsúlyozta, azóta támadják, amióta először a Rádió 1-en, majd az ATV-n vitázott Gődény György vírusszkeptikus gyógyszerésszel – számolt be az RTL Híradó.Emberéletekkel játszanak a vírustagadók
Emberéletekkel játszanak a vírustagadók, akiknek a veszélyt lekicsinylő véleménye a közösségi médiában és internetes portálokon terjed – mondta Szűts Zoltán médiakutató szombaton, az M1 aktuális csatornán.Koronavírus – Több, mint kétszáz embert vettek őrizetbe a korlátozások elleni tüntetést követően Varsóban
A koronavírus-járvány súlyosságát tagadó és a járvány megfékezése érdekében hozott intézkedéseket elutasító csoportok tüntettek tegnap a lengyel fővárosban. A varsói rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a demonstráció során négy rendőr megsérült és kétszázhetvennyolc tüntetőt őrizetbe vettek.Ajánljuk még