Pesti Srácok

ORFK: vírustagadókkal szemben indult nyomozás

null

Vírusszkeptikus tartalmak hangadóinál tartott házkutatást a rendőrség – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki, online sajtótájékoztatóján.

Gál Kristóf elmondta: a rendőrség folyamatosan figyeli a vírustagadó, vírusszkeptikus cikkeket, közléseket, állításokat, és amennyiben felmerül, hogy a közlés jogszabályba ütközik, eljárást indít. Mint mondta, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda több hete indított eljárást egy ilyen ügyben, és pénteken négy olyan személyhez köthető helyszínen tartottak házkutatást, akik a vírusszkeptikus tartalmak hangadói. A rendőrség az eljárást rémhírterjesztés miatt folytatja, de felmerül a hatósági rendelkezés elleni uszítás büntette is. A Gál Kristóf által meg nem nevezett vírusszkeptikus hangadók egyike vélhetően Gődény György, ugyanis Facebook-oldalán a magát Doktor Gődénynek nevező férfi felesége azt közölte: "hajnalban megszálltak bennünket, majd házkutatás és lefoglalás után Gyurit elvitték a magukat nemzetinek mondó nyomozóiroda emberei".

A szóvivő a továbbiakban beszámolt arról, hogy csütörtökön a maszkviselési szabályok megszegése miatt országszerte 187, a járványügyi készültség óta pedig 12 457 emberrel szemben intézkedtek. A közterületi maszkviselés elmulasztása miatt 162 intézkedés történt; 25 esetben figyelmeztettek, 68 helyszíni bírságot szabtak ki és 69 feljelentés tettek. Tömegközlekedési eszközön 12, bevásárlóközpontokban pedig 13 szabályszegés történt. A szigorító intézkedések bevezetése óta 597 intézkedés történt a kereskedelmi egységekre, közösségi terekre és szálláshelyekre vonatkozó maszkviselési előírás megszegése miatt. A tulajdonos vagy üzemeltető szabályszegése miatt 161 alkalommal, a vásárlókkal szemben pedig 436 esetben kellett fellépniük a rendőröknek. Ugyanakkor a kijárási korlátozás megszegése miatt az elmúlt 24 órában 287, az intézkedés bevezetése óta pedig immár 11 699 emberrel szemben kellett intézkedni – tette hozzá. Arról is beszámolt, hogy a tranzitszabályok megsértése miatt 72 újabb átutazót bírságoltak meg, szeptember óta pedig 7260-at. Végül közölte, hogy a rendőrök az elmúlt 24 órában 16 818 alkalommal ellenőrizték a házi karantén betartásának szabályait, illetve 6681 újabb hatósági házi karantént rendeltek el. Jelenleg 49 524 ember van elkülönítve, akik közül 3999-en használják az ellenőrzésre kifejlesztett mobilapplikációt – mondta Gál Kristóf.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.