vitézy dávid
Tetlák Örs a PS-nek: Nem kizárható, hogy Karácsonynak miniszterelnöki ambíciói lesznek 2026-ban is (Videó)
Nemrég hivatalossá vált, hogy 2024-ben, és 2026-ban is közösen indul a DK, az MSZP és a Párbeszéd. A bejelentés értelmében a három párt közös listán fog indulni a június 9-én tartott európai parlamenti választásokon. Tetlák Örs, az LMP országos elnökségének tagja lapunknak elmondta, nem kizárható, hogy Karácsony Gergelynek miniszterelnöki ambíciói lesznek 2026-ban. Vagyis, ha és amennyiben nyerne 2024-ben a regnáló főpolgármester, elképzelhető, hogy feláldozná fővárosi pozícióját, hacsak egy újabb DK színekre festett villamos át nem írja a szabályokat. Mint ismert, egy hete az Európai Zöld Párt felfüggeszti az együttműködést az LMP-vel Vitézy Dávid támogatása miatt. Állításuk szerint "Karácsony Gergely hivatalban lévő főpolgármester második budapesti győzelme nélkülözhetetlen a demokratikus és Európa-párti erők térnyeréséhez". Tetlák Örs szerint ez egy rendkívül szokatlan és barátságtalan lépés. Továbbá nem tartja kizártnak, hogy a Párbeszédnek köze lehet ehhez a lépéshez. Mint mondta, "ilyenkor illik legalább megkeresni az adott pártot, hogy mutassa be a jelöltjét és a programját, ez most nem történt meg." Részletek a videóban. Az Európai Zöld Párt beavatkozott a magyar választásokba – Felfüggesztik együttműködésüket az LMP-vel Vitézy indítása miatt, és Karácsonyt támogatják
Íme, amikor az Európai Zöld Párt valami elképesztő gőgjében úgy érzi, joguk van beleszólni a magyar választásokba. Például úgy, hogy felfüggesztik az LMP-vel való együttműködést Vitézy indítása miatt, mivel ők a kamuzöld nanopártot, a Párbeszédet, és annak jelöltjét, Karácsony Gergelyt támogatják. A hírre reagált Kanász-Nagy Máté is, aki a Párbeszéd aknamunkájának minősítette az ügyet, Schiffer András pedig hibának nevezte, hogy korábban támogatta a pártcsaládhoz való csatlakozást. Az LMP korábbi testvérpártjának nevében Tordai Bence örömködött egy sort a Facebookon, a formációból kiváló párbeszédesek ezzel teljessé tették a szembefordulásukat korábbi szövetségeseikkel. Karácsony begurult a közlekedési rendészet ötlete miatt, de a tapasztalat azt mondja, hogy hatalmas szükség van rá
Karácsony Gergely "nettó fideszes hergelésnek" nevezte Vitézy Dávid első programpontját, a közlekedési rendészet megalkotását, de A Város Mindenkié hajléktalanügyi mozgalom is kritizálta az ötletet, mert nem tetszett nekik a főpolgármester-jelölt azon kijelentése, hogy a közösségi közlekedés nem lehet hajléktalanszálló. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy hatalmas szükség van arra, hogy valakik fellépjenek a balhés, nem szobatiszta, általában hajléktalan utasokkal szemben, amit a villamos- és buszvezetők is nagy örömmel fogadnának, ugyanis ők nem tudnak mit tenni az ügyben, viszont sok bosszúságot okoznak nekik a problémás utasok. Karácsony Gergelynél mindenki nyitottabb lenne az állatvédelemre – állítja az aktivista, akivel öt éve nem hajlandó beszélni a főpolgármester
Megörültek az állat- és természetvédők, amikor megtudták, hogy indul Vitézy Dávid is a polgármesteri posztért, ugyanis szerintük neki valós víziója van arról, hogy milyen is a zöld Budapest, illetve bíznak benne: ha ő kerül a bársonyszékbe, lehet vele egyeztetni a zöld kérdésekről. Karácsony Gergellyel ugyanis öt éve nem tudnak leülni egy asztalhoz, pedig számos levelet küldtek a főpolgármesternek, aki annak idején még a véleményüket is kikérte arról, hogyan legyen zöld a főváros, mivel neki erről úgy tűnik, nem sok fogalma volt. Azóta viszont elérhetetlenné vált számukra, de ami ennél is nagyobb baj, hogy kollégáival inkább ártanak, mint segítenek az állatokon és a természeten. A Kápolnai Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke ugyanis elmesélte portálunknak, hogy Karácsony Gergely lakás- és szociálpolitikai főtanácsadója, Misetics Bálint munkájának köszönhetően attól a hajléktalantól sem lehet elvenni az állatát, aki már kínozza szerencsétlent. Skót duda – Nehéz dolgot kér Vitézy Karácsonytól azzal, hogy ne legyen a kampányban felelőtlen ígérgetés (VIDEÓ!)
Karácsony Gergely első reakciója Vitézy Dávid indulására az volt, hogy gyorsan betolakodónak/fideszesnek titulálta őt, akit le fog győzni. Az LMP és a civilek jelöltje viszont nem hagyta annyiban, hiszen másnap előállt egy levéllel, amiben arra kéri a jelölteket, hogy ne egymás gyalázkodásáról szóljon a kampány, hanem Budapestről, és ezt aláírásukkal fogadják meg ők is. Kíváncsian várjuk, hogy Karácsony aláírja-e ezt a nyilatkozatot, hiszen a többi között az is szerepel benne, hogy nem lehet kétes eredetű pénzekből kampányolni, valamint mellőzzék az indulók a felelőtlen ígérgetéseket is. Erről is szó volt az e heti Skót dudában, de arról a svéd politikusról is beszélgettünk, aki közel tíz év után rájött, hogy a bevándorlás rossz dolog. Kár, hogy ehhez sokaknak kellett megélniük a nemi erőszakot, sokan pedig az életükért fizettek érte. Végül a radkiális – bár valójában csak normális – német AfD nevű pártról beszélgettünk, akik a liberálisoknak köszönhetik jelenlegi népszerűségüket. Levélben kéri Vitézy Dávid az ellenfeleit, hogy tisztességes kampányt folytassanak
Mivel a kampányok általánosságban egy elég furcsa irányt szoktak venni – gondoljunk csak az elmúlt évek szexvideóira és képeire –, Vitézy Dávid az LMP főpolgármester-jelöltje arra kéri egy levélben az ellenfeleit, hogy ez a mostani önkormányzati választás legyen tisztességes és ne az acsarkodásról és egymás lejáratásáról szóljon, hanem Budapest jövőjéről, szakpolitikai kérdésekről. Vitézy szeretné, ha minden jelölt aláírná ezt a megállapodást, amire feltehetően azért volt szükség, mert miután bejelentette, hogy indul, máris nekiesett Karácsony Gergely azzal, hogy ő a Fidesz embere és betolakodó. Karácsony Gergely érzi, hogy szorul a hurok, gyorsan bele is állt Vitézy Dávidba
Még Kunhalmi Ágnes is elismerte nemrég egy interjúban, hogy Karácsony Gergelynek semmi esélye, ha elindul a főpolgármesteri címért Vitézy Dávid és beáll mögé a Fidesz. Csakhogy a Fidesz önálló jelöltet, nevezetesen Szentkirályi Alexandrát indítja a választáson. Nem baj, azért Karácsony gyorsan megpróbálja összemosni Vitézyt a Fidesszel, hátha ellenszenvet csihol a választókban, ezért előállt azzal, hogy a volt közlekedési államtitkár betolakodó, de le fogja győzni.