vitézy dávid
Karácsonyék már azt rebesgetik, hogy esetleg fontos feladatot adnának Vitézynek
A Fővárosi Közgyűlésben mandátumot szerző Béres András, a Párbeszéd-Zöldek politikusa szerint adott esetben, a helyzet megoldásaként előfordulhat, hogy fontos feladatot kap Vitézy Dávid - a második helyen végzett, a Fidesz által is támogatott főpolgármester-jelölt - a fővárosban.Böröcz László: A Fidesznek félnivalója nincs, tennivalója viszont annál több
Hosszabb interjút adott a Telexnek Böröcz László amit a Mandiner szemlézett. Az I. kerület október elején hivatalba lépő fideszes polgármestere elmondta, 2020-ban azzal a feladattal érkezett a kerületbe, hogy „újraépítse a polgári oldalt”, akkor lesz elégedett, ha a legjobb fideszes önkormányzatot tudja összerakni, és beszélt arról is, szerinte szó sincs arról, hogy gond lenne az az utánpótlással, sőt, rengeteg tehetséges fiatal van a Fidelitasban.Szentkirályi Alexandra: Magyar Péter kénytelen volt beismerni, hogy létezik a szivárványkoalíció (videó)
Szentkirályi Alexandra szerint Magyar Péter elismerte, hogy létezik az úgynevezett szivárványkoalíció, amikor elmondta, hogy Karácsony Gergellyel, Vitézy Dáviddal és Kovács Gergellyel is tárgyalásokat folytatott.Őrsi Gergely a PS-nek: Sohasem jó, ha valaki a Fővárosi Önkormányzatot országos célra akarja használni (Videó)
Az önkormányzati választások után látható, hogy Karácsony Gergelynek az őt jelölő pártok képviselőivel együtt sincs meg a többsége a közgyűlésben, így a főpolgármester a város kormányozhatósága érdekében kompromisszumkényszerben van. Az októberben megalakuló testületben tíz-tíz mandátummal rendelkezik majd a Fidesz és a Tisza, hárommal a DK, ugyancsak hárommal a feloszlott ellenzéki összefogás maradéka, hárommal az MKKP, és ugyanennyivel a Vitézy Dávid mögé felsorakozott LMP és az őt támogató civil szerveződés. Az alakuló ülésen – illetve legkésőbb a következő ülésen – legalább egy közgyűlési tag főpolgármester-helyettest kell választani, és kötelező pénzügyi bizottságot felállítani, valamint dönteni kell a szervezeti és működési szabályzatról. A Medián legfrissebb közvélemény-kutatási adatai alapján nem zárható ki, hogy Magyar Péter a fővárosban a közgyűlés feloszlatására és új választás kiírására játszik majd. Őrsi Gergely II. kerületi polgármester lapunknak a témával kapcsolatban elmondta: reméli, hogy egy pártvezetőnek sincs olyan szándéka, hogy pártpolitikai érdekből a főváros működőképességét veszélyeztesse. Részletek a videóban.Magyar Péter szokásos, prolihergelő stílusában szállt bele a Vitézy-Szentkirályi vitába
Szentkirályi Alexandra visszatért a két hónapos nyaralásából és újra szórakoztatni kezdte a budapestieket - írta a Tisza Párt elnöke az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. Teszi ezt Magyar úgy, hogy ő az egészet nyarat végig bulizta, ami hagyján, olyan jól sikerült megküldenie a forró éjszakákat, hogy a bíróságon ébredt.Szentkirályi Alexandra: Dávid, ne áruld el a budapestieket!
Dávid, ne áruld el a Fidesz szavazóit, ne áruld el a budapestieket, ne menj bele a Karácsony-Magyar Péter paktumba – üzente Szentkirályi Alexandra a Facebookon.Elárulta a MÁV-vezérigazgatója, hogy mi volt Lázár János legfőbb kérése az új vezetés megalakulásakor
Mint ismert, szeptember 2-től a MÁV-START a kalauz nélküli (KN-es) közlekedést kiterjesztette, és egyben pilotüzem keretében vizsgálja a kalauz nélküli közlekedés szabályainak átalakítását. Vagyis ősztől a kijelölt pilotzónán belül közlekedő valamennyi vonatra az állomásokon csak előre váltott menetjeggyel lehet felszállni. Az új rendszer kezdeti eredményeiről, illetve a használt járművek beszerzéséről is beszélt lapunknak a MÁV vezérigazgatója. Hegyi Zsolt elmondta, hogy a járműállomány állapota miatt muszáj gyorsan előrelépni, ezért a használt szerelvények vásárlását reálisabb megoldásnak tartja. Hozzátette, jelen pillanatban is vizsgálat alatt van, hogy milyen anyagi és gyártási forrásból lehetne új járműveket beszerezni. A MÁV vezetője továbbá beszélt a magyar InterCity szerelvények késési adatairól, illetve kommentálta Magyar Péter vonatozós hecckampányát. Hegyi Zsolt azt is elárulta, hogy mi volt Lázár János legfontosabb kérése felé, mikor kinevezték a MÁV-Start élére. Részletek a videóban.Országos váltóvizsgálatot rendelt el Lázár János
Lázár János először szólalt meg a Keleti pályaudvaron történt vonatbaleset óta. Az egész országra kiterjedő rendkívüli váltóvizsgálatot rendelt el.Még tart a műszaki mentés a Keleti pályaudvarnál, mutatjuk a baleset miatti fontos változásokat
Még tart a műszaki mentés a Keleti pályaudvarnál, ahol vasárnap este kisiklott egy InterCity. A baleset a Kolozsvár-Budapest között közlekedő vonattal történt és akadályozza a pályaudvar teljes forgalmát. A Mávinform éjjel 2-kor közölte, hogy folyamatos a műszaki mentés, a főpályaudvar bizonytalan ideig nem indít és nem fogad vonatokat. A történtek miatt a teljes forgalmi rendet átszervezték. Az előzmények, a kisiklás okai egyelőre nem ismertek. A közlekedési és építési miniszter éppen a minap a Tranziton beszélt arról, hogy ötpontos vasúti közlekedést érintő fejlesztési, beszerzési tervet tett le a kormány asztalára. Számos beruházás terve egyébként csak a forrásokra vár, de Lázár szerint az Unió nem akarja odaadni a Magyarországnak járó pénzt.Ajánljuk még

















