vizitdíj
Fidesz: a baloldal megszorításai éppen a nyugdíjasokat érintették a legfájóbban
Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke nemrégiben azt nyilatkozta: a kormányváltásra közös programmal készülő ellenzéki pártoknak lehetővé kell tenniük, hogy már a korhatár elérése előtt három évvel nyugdíjba lehessen vonulni. A szocialista politikus nyugdíjkorrekciós programot is javasolt. Erre a nyilatkozatra reagált közleményében a nagyobbik kormánypárt.Gyurcsány az orvosi kamarába is betette a lábát: a DK pártelnökének államtitkára, Kincses Gyula lett a szervezet elnöke
Gyurcsány Ferenc államtitkára, a vizitdíj idején regnáló Kincses Gyula lett a Magyar Orvosi Kamara új elnöke, akit a kamara mai tisztújító nagygyűlésén 202–120 szavazataránnyal választottak meg a MOK-ot 16 éve vezető Éger István ellenében – tudta meg a PestiSrácok.hu. A 67 éves, korábban fül-orr-gégészként praktizáló Kincses Gyula a kamarán belül szerveződött Újratervezés orvoscsoport tagja és képviselője, amely egyértelműen a kamara progresszív szárnya, és amely tavaly februárban bontott zászlót a több, mint 40 ezer orvost tömörítő kamarán belül. A baloldaliak ezzel megszállták az orvosi kamarát: Kincses Gyulán keresztül Gyurcsány Ferenc tette be a lábát a szervezetbe.Érdemben nem cáfolta a vizitdíj budapesti bevezetését Kálmán Olga
Az egészségügyért aggódott a DK-s pulpitus mögött a "független" Kálmán Olga mai sajtótájékoztatóján. Gyurcsány Ferenc főpolgármester-jelöltjének függetlenségét a magát a DK egészségügyi szakpolitikusának tituláló Komáromi Zoltán jelenléte támasztotta alá, ők ketten pedig a korábbiaknál is több ígéretet tettek a budapestieknek. Kálmán Olga szerint a Fidesz cserbenhagyta a fővárost, azonban az ő vezetése alatt az egészségügyben is gigaváltozások jönnek majd; ennek pénzügyi hátterének alátámasztására természetesen csak ködös ígérethalmazokat kaptak az újságírók. A PestiSrácok.hu a helyszínen próbálta megtudni a Tűzfalcsoport oldalán felmerült információt Kálmán Olgától, hogy vajon sor kerül-e a vizitdíj újbóli bevezetésére, hiszen a nagy előd, a most is mögötte álló Gyurcsány Ferenc baljós országlása alatt a magyar társadalom már megtapasztalta a baloldal egészségügyi elkötelezettségét ebben a témában. Valódi választ természetesen nem kaptunk, ahogy másik kérdésünk is tulajdonképpen megválaszolatlan maradt. Érdekes, hogy a jobboldali elfogultsággal nehezen vádolható RTL Klub kérdezője ugyancsak arra panaszkodott, hogy nem kapott választ a DK főpolgármester-jelöltjétől.Kálmán Olga egészségprogramját élteti az SZDSZ egykori faluromboló ideológusa, amihez "budapesti vizitdíjat" vezetne be
A Tűzfalcsoport oknyomozó blog hívta fel a figyelmet az MSZP-közeli Hírklikkben megjelent különleges interjúra, amelyben Mihályi Péter CEU-s vendégprofesszor, a falurombolási tervéről ismertté vált egykori SZDSZ-es tanácsadó, Gyurcsány volt egészségügyi szakértője hosszasan élteti Kálmán Olga egészségüggyel kapcsolatos terveit, hozzátéve, hogy ahhoz be kell vezetni a kifejezetten budapestiekre kirótt vizitdíjat.Karácsony visszahozhatja a vizitdíjat és a fizetős egészségügyet
Karácsony Gergely és a szocialisták az egészségügyben is ugyanott folytatnák, ahol abbahagyták, mivel miniszterjelöltjük, Komáromi Zoltán, a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetésének elkötelezett harcosa, aki több mint egy évtizede küzd a fizetős egészségügyért és az egészségügy privatizációjáért – hívja fel a figyelmet a Fidesz, közleményében.Rétvári: a baloldal ott folytatná az egészségügy rombolását, ahol Gyurcsány Ferenc abbahagyta
Megdöbbentő, hogy Karácsony Gergely és a baloldal olyan emberre bízná az egészségügyet, akinek több mint egy évtizede a legfőbb célja a vizitdíj bevezetése - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek.Ajánljuk még