Pesti Srácok

Kálmán Olga egészségprogramját élteti az SZDSZ egykori faluromboló ideológusa, amihez "budapesti vizitdíjat" vezetne be

Kálmán Olga egészségprogramját élteti az SZDSZ egykori faluromboló ideológusa, amihez "budapesti vizitdíjat" vezetne be

A Tűzfalcsoport oknyomozó blog hívta fel a figyelmet az MSZP-közeli Hírklikkben megjelent különleges interjúra, amelyben Mihályi Péter CEU-s vendégprofesszor, a falurombolási tervéről ismertté vált egykori SZDSZ-es tanácsadó, Gyurcsány volt egészségügyi szakértője hosszasan élteti Kálmán Olga egészségüggyel kapcsolatos terveit, hozzátéve, hogy ahhoz be kell vezetni a kifejezetten budapestiekre kirótt vizitdíjat.

Ezek a vállalások – ügyesen, – úgy vannak kitalálva, hogy javítsák a budapesti lakosok komfortérzetét, ráadásul nem túl nagy ráfordítással elvileg meg is lehet őket valósítani – lelkendezett Mihályi Péter egészségügyi közgazdász a DK által támogatott főpolgármester-aspiráns Kálmán Olga választási programjának az egészségügyre vonatkozó bizarr részeiről. Mint emlékezetes, Tarlós István hosszú levélben reagált az inkompetens ellenzéki ígéretekre; a levélben arra is felhívta a figyelmet, hogy a DK-s jelölt - Karácsony Gergelyhez hasonlóan - olyan témákban tűnne fel csodatevőként, amelyek nem fővárosi, hanem kormányzati hatáskörbe és finanszírozás alá tartoznak. Kálmán Olga ígérete szerint ugyanis ha ő lenne a főpolgármester, Budapesten mindenki 5-15-25 perc alatt megfelelő egészségügyi ellátáshoz jutna: egy diszpécserközpont 5 percen belül bárkinek időpontot adna a szakorvosi vizsgálatra, 15 perc alatt mindenhonnan elérhető lenne egy gyógyszertár és egy ügyelet éjszaka is, és legkésőbb 25 perc alatt mindenki orvosi ellátáshoz jutna Budapesten.

Mihályi Péter most áthidalta az ellentmondást, hogy hogyan tudná rávenni a Nyugat-Európában is ismeretlen Superman-segítségnyújtásra az állami fenntartású egészségügyet: a csodaszer pedig a budapestiek kiegészítő vizitdíja lenne. Nem új ötletről van persze szó, hiszen Mihályi Péter 2006-2007-ben a Gyurcsány-kormány Államreform Bizottságának egészségügyi munkacsoportját vezette, a 2008-as szociális népszavazáson elutasított vizit- és ápolási díj tehát az édesgyermekének tekinthető. Ami érdekesebb, hogy a Gyurcsány-párt ezek szerint még mindig nem tett le a vizitdíj újbóli bevezetéséről.

Mihályi, aki a Gyurcsány-Bajnai-kormány bukása óta a Corvinus tanáraként, a CEU vendégprofesszoraként és a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének munkatársaként tengeti életét, a Hírklikkben úgy érvelt: az 5-15-25 perces Kálmán-program megvalósításához hálózatba kell tömöríteni a háziorvosi és a gyermekorvosi ellátást és Országos Mentőszolgálatot.

PestiSracok facebook image

– mondta.

Mihályi Péter 1994-től privatizációs helyettes kormánybiztosként, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. SZDSZ által delegált igazgatósági tagjaként részese volt a "rablóprivatizációként" elhíresült magánosítási folyamatnak, amikor az Apró-Gyurcsány-Dobrev család is néhány tízmillió forint készpénz ellenében, vagy éppen ingyen juthatott milliárdokat érő állami vállalatokhoz és ma százmilliókat érő ingatlanokhoz. Ezt követően Medgyessy Pétert, Gyurcsányt és Bajnai Gordont segítette az egészségügyi reformok (többnyire megszorítások és leépítések) végrehajtásában, de a széles közönség akkor ismerkedhetett meg a nevével, amikor a 300 fő alatti falvak kiürítését és lebontását javasolta. Utóbbiról fennmaradt egy 2007-es rádióinterjú, ahol Puzsér Róbert faggatja a Ceausescu-t megszégyenítő ötletéről:

Forrás: Hírklikk.hu, PestiSrácok.hu, Pont FM-archív; Vezető kép: Mihályi Péter Juszt László műsorában idén, a XIII. kerületi kábeltévén

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.