Pesti Srácok

"Fogalmam sincs, miről tudnék velük vitatkozni" - Tarlós ízekre szedte az ellenzéki jelöltek felelőtlen ígérgetéseit

null
Az MSZP egykori budapesti vezetője már a baloldali élbolyba se fér be (fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Általánosítások, gyűlölködés, a tárgyilagosság mellőzése, önkontroll nélküli hatalomvágy - ezekkel a szavakkal jellemezte a MagyarNemzet.hu-n kedden megjelent nyílt levelében Tarlós István a jelenleg is zajló ellenzék előválasztási kínlódását. Mint a főpolgármestertől nem idegen, mérsékelten pikírt stílusban megírt szövegben hozzáteszi, a baloldali káoszt jól jellemzi, hogy olyan szervezet is elindult ellene, amely tulajdonképpen nem is létezik: a Párbeszéd. Tarlós levelében külön kitér kihívóinak kvalitására is. Mint Karácsony Gergelyről többek között megjegyzi: miközben Zuglót a káoszba taszította, aközben a fővárosi közgyűlésektől, a bizottsági jelenléttől és a munka meghatározó többségétől gondosan távol tartotta magát. Kálmán Olgát pedig úgy jellemzi: nyilvánvalóan semmit nem tud egy város üzelmeltetéséről, ezért is van egzisztenciális színezete, hogy hirtelen feltűnt Gyurcsányné oldalán. Mint a főpolgármester fogalmaz: „a médiában bezárultak előtte a kapuk, és szimatolni kezdett a politika felé, mint a vadászkutya, ha fácánt lát”. Ugyanakkor Tarlós megjegyzi: miközben a baloldali jelöltek teljesíthetetlen ígéretek valóságos özönét zúdítják a gyanútlan polgárokra, azaz becsapják az embereket, Budapest ez évben megkapta az Európa legjobb úti célja díjat, a brüsszeli indoklás szerint az utóbbi 10 év teljesítménye alapján.

Tarlós Istvántól megszokott stílusú nyílt levélben osztotta meg gondolatait a főpolgármester az ellenzéki előválasztásról és kihívóinak kvalitásairól. Mint a MagyarNemzet.hu oldalán kedden megjelent írásában elöljáróban fogalmaz: az ellenzék előválasztási kampányát a „létező és virtuális ügyek összemosása, általánosítások, gyűlölködés, a tárgyilagosság mellőzése” jellemzi.

- fogalmaz. Mint hozzáteszi, egy része évek óta igyekszik felépíteni azt a képet Tarlós Istvánról, hogy főpolgármesterként nem önálló, holott szerinte a Fideszben tudják a legjobban, hogy ez mennyire nem igaz. Mint a főpolgármester felidézi: bár a Fidesz 30 éve támogatja minden választáson, amelyen elindult, a pártnak sosem volt tagja.

PestiSracok facebook image

Hozzáteszi:

Tarlós István hangsúlyozza:

A Párbeszéd például nem is létezik

Az előválasztással kapcsolatban Tarlós István arról ír: annak színvonaláról sokat elárul, hogy a 444 blogon még azt is felvetették, hogy neki magának is kötelező lenne elindulni. „Azaz küzdjek meg azért, hogy kiállhassak saját magam ellen” – összegzi az ellenzéki propagandablog kitűnő ötletét. Mint hozzáteszi, véleménye szerint az előválasztásnak semmilyen jogi következménye nincs, közjogi értelemben nem is minősül választásnak, így

A főpolgármester úgy vélte, az előválasztás ön- és pártreklámozásra szolgál csupán, emiatt az indulók között tényleges vita nem is volt, hiszen akkor terítékre kerültek volna Karácsony „több mint zűrös zuglói ügyei”. Szerinte „ha az ellenzéknek lenne felépített, jól felkészült, beérett jelöltje, akiben erősen bízik, akkor logikus, hogy semmi szükség nem lenne előválasztásra”. Mint megjegyezte, a pártok programjai ugyanakkor nem illeszkednek egymáshoz, sőt,

Tarlós István úgy vélte, „a tülekedés talán legnagyobb vesztesének az MSZP látszik, amelyet a baloldalt néhány éve szétziláló Gyurcsány Ferenc mára a megsemmisülés határára lökdösött”.

Mint vadászkutya, ha fácánt lát

Az ellenzéki kihívóival kapcsolatban Tarlós István nyílt levelében részletezi: Karácsony Gergely bár öt éve a Fővárosi Közgyűlés tagja, a közgyűlésektől, a bizottsági jelenléttől és a munka meghatározó többségétől távol tartotta magát. A főpolgármester szerint Zuglóban ugyanakkor teljes káoszt okozott Karácsony tevékenysége:

Mint föltette:

Kálmán Olgával kapcsolatban pedig úgy vélte, a bemondónőnek „láthatólag fogalma sincs az önkormányzati rendszer működéséről, a költségvetés szerkezetéről, még az önkormányzati törvényről sem”. Tarlós István megjegyezte: véleménye szerint annak, hogy Kálmán Olga feltűnt Gyurcsányné oldalán, mint jelölt, annak „van egy egzisztenciális döntés szaga”;

Röviden szólva: becsapják az embereket

A jelöltek választási ígéreteire térve Tarlós István kifejtette: véleménye szerint az indulók gyakorlatilag kiskorúnak nézik a választóikat, amikor

Hozzátette: a képtelen ígérgetésekkel szemben

Tarlós István végül kitért arra, mi történt a Karácsony szerint tönkretett fővárosban 2010 óta. Mint levelében felsorolta, az M4-es metró befejezése 4 év munkával. A M3-as metró szerelvényeinek korszerűsítése: az infrastruktúra felújításának első szakasza elkészült, a második szakaszon dolgoznak. Budapesten csaknem 100 százalékos a csatornázottság, a vízműveket visszaszereztük a franciáktól, épül az Aranyhegyi-árok és Pünkösdfürdő árvízvédelmi műve. Elkészült a budai fonódó villamos, az 1-es és a 3-as villamos, folyamatosak a BKV-nál a járműcserék. Megújult a Széll Kálmán tér, az Állatkert, a Margitsziget, a fürdők (Palatinus, Csillaghegy, Lukács, Rudas, Paskál, Dandár). Kerékpáros fejlesztések + Mol Bubi, 10 ezer fa ültetése, szoborállítások, tao-pénzek visszaszerzése a színházaknak, Közfejlesztési Tanács létrehozása, szmogrendelet, új mobilitási terv, drogprevenciós fórum, barnaövezetek fejlesztési koncepciója.

Mindezekért kellene a városvezetést leváltani?

A jövő terveivel kapcsolatban továbbá részletezte:

Forrás: magyarnemzet.hu; Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.