vlagyimir putyin
A Fehér Ház is megerősítette Trump és Putyin telefonbeszélgetését
A Fehér Ház helyettes szóvivője is megerősítette, hogy Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn hosszú beszélgetést folytatott egymással telefonon. Judd Deere, az amerikai elnöki hivatal helyettes szóvivője szerint a két államfő egyetértett abban, hogy a G20-as országcsoporttal együttműködve erőteljes nemzetközi kampányt folytatnak majd az új típusú koronavírus elleni harcban és egyben a világgazdaság élénkítése érdekében.A járvány elleni küzdelemről és az olajpiaci helyzetről tárgyalt Putyin és Trump
A koronavírus-világjárvány elleni küzdelemről és az olajpiaci helyzetről folytatott telefonon hosszas megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata. A moszkvai tájékoztatás szerint, az amerikai kezdeményezésre létrejött eszmecsere során a felek komoly aggodalmuknak adtak hangot a koronavírus globális elterjedtségével kapcsolatban.Putyin: Oroszország két-három hónapnál rövidebb idő alatt legyőzheti a koronavírust
Oroszország két-három hónapnál rövidebb idő alatt legyőzheti a koronavírust – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy csütörtöki, moszkvai üzleti megbeszélésen, amelynek témája a COVID-19 negatív gazdasági következményeinek enyhítése volt.A Munka Hőse lett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter
A Munka Hőse címet és a vele járó aranycsillag-kitüntetést adományozta Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek hetvenedik születésnapja alkalmából szombaton Vlagyimir Putyin elnök. Lavrov a laudáció szerint az orosz állam és nép előtt szerzett különleges érdemeiért részesült a kitüntetésben. A Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyetemén 1972-ben végzett diplomata 1994-től egy évtizeden át volt Oroszország ENSZ-nagykövete; 2004 óta áll a külügyi tárca élén.Putyin szerint Putyin nem cár, mert Putyin csak dolgozik, de nem uralkodik
Elutasította Vlagyimir Putyin elnök, hogy az egykori orosz cárhoz hasonlítsák abban az interjúban, amelyet a TASZSZ hírügynökségnek adott hatalomra kerülése 20. évfordulója alkalmából. Az interjúban olyan finom distinkciókat is tesz a külföldi sajtó által rendszeresen minden oroszok cárjának nevezett elnök, hogy amíg egy cár parancsokat ad, addig az elnök csak a sapkáját próbálgatja a tükörben.Putyin szerint politikai ellenzékre szükség van, kuplerájra és show-ra viszont nincs
„A rendszeren kívüli ellenzék nem ellensége az államnak” – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a TASZSZ hírügynökségnek adott interjúban. Putyin kormányzásának 20. évfordulója alkalmából egy terjedelmes nyilatkozatot adott a TASZSZ-nak, amelynek újabb, tematizált részletét kedden közölték. Az orosz vezető szerint a politikusoknak, köztük az ellenzékieknek nem pusztán bírálniuk kellene a kormányzatot, hanem világos elképzeléssel kellene rendelkezniük arról, hogy miként kellene megoldani az ország problémáit.Jóváhagyta az orosz alkotmánybíróság Putyin újraválaszthatóságát
Jogszerűnek ismerte el az orosz alkotmánybíróság hétfőn az ország alaptörvényének módosításáról rendelkező jogszabályt, amely egyebek között lehetővé teszi, hogy Vlagyimir Putyin újból elindulhasson az elnökválasztáson. Putyin a jelenleg érvényes alkotmány korlátozó rendelkezése értelmében nem jelöltethetné magát a 2024-ben esedékes elnökválasztáson. Az eddigi periódusokat lenullázó új szabályozás értelmében a hivatalban lévő államfő még két, egyenként hatéves ciklus erejéig lehet Oroszország elnöke.Putyin aláírta az alkotmánymódosítási törvénycsomagot, ami biztosítaná, hogy választások révén maradjon hatalmon
Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta és továbbította az alkotmánybíróságnak szombaton az alkotmánymódosításról szóló törvénycsomagot, amelyet előzőleg elfogadott az orosz parlament mindkét háza.Putyin a nemzetközi helyzet alakulása miatt támogatta az újraválasztás ötletét
A bonyolult nemzetközi helyzet az egyik oka annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök egyetértett azzal a képviselői indítvánnyal, hogy töröljék el az elnöki ciklusok számának korlátozására vonatkozó alkotmányos rendelkezést –jelentette ki csütörtöki, moszkvai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő.Ajánljuk még

















