vlagyimir putyin
Továbbra is „büntetésben” maradnak az oroszok
Megállapodás született az Oroszország ellen - a korábbi indoklás szerint Ukrajna destabilizálása miatt - elrendelt uniós gazdasági szankciók hat hónappal történő meghosszabbításáról a tagállami vezetők csütörtöki brüsszeli csúcsértekezletén - közölték diplomáciai források.Putyin konstruktív párbeszédre számít az ENSZ megválasztott főtitkárával
Oroszország támogatja az ENSZ szerepének növelését és konstruktív párbeszédre számít az új főtitkárral - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor csütörtökön Moszkvában fogadta António Guterrest, a világszervezet adminisztrációjának megválasztott vezetőjét.Elemzők szerint jelentősen visszaszorult az Iszlám Állam
Londoni stratégiai elemzők szerint jelentősen csökkent tavaly és az idei év eddigi szakaszában is az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet által Szíriában és Irakban ellenőrzött terület. Az IHS tanulmánya felidézi, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly szeptemberben a terrorizmus és mindenekelőtt az Iszlám Állam elleni fellépést jelölte meg az orosz hadműveletek fő céljaként, ám a cég adatai ezt nem támasztják alá.Gyurcsány szerint az "álnépszavazással" Oroszországhoz csatlakozunk
A kvótareferendumon való részvétel egyet jelent putyini Oroszországgal - írja Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke a Facebookon. A volt szocialista miniszterelnök - akit 2009-ben magánjellegű vacsorán fogadott saját rezidenciáján Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök - szerint nincsen sok választásunk: Európa vagy Moszkva.Ajánljuk még

















