vogel evelin
Je suis Büdi! | Karantén kibeszélő
Talán már pólókat is gyárthatnánk, "Én is büdös vagyok" felirattal, de mivel nem vagyunk pénzéhesek, ezért inkább csak szóban meccseltük le Magyar Péter újabb nagy menetét, ahol kapnak a nyugdíjasok, a büdös és büdös szájú emberek és persze azok is, akiknek elrabolták a gyerekét. Mert a zsebmessiás nem tesz kivételt, igazságos nemzetvezetőként mélységesen megveti a saját rajongóit is, ennek pedig hangot is ad. Természetesen nem az erdőkben csicsergő madarakról akartunk beszélni, de Magyar Péter helyett örömmel találtunk volna valami egészen más témát, ám a hangfelvételek nagyágyúja átírta a forgatókönyvet. Közben felmerült a kérdés, hogy milyen emberek azok, akik folyamatosan egymást hallgatják le és bekapcsolt diktafonnal élik le az életüket. Külön megér egy misét az is, hogy Magyar Péter és Vogel Evelin házasságra készült, miközben ilyen bizalmatlanságban éltek, az erkölcsi minimumot pedig vélhetően másban se tartják követendő példának. A Karantén pedig szokás szerint lecsapott.Na, legalább tudjuk, honnan szedték az Éjjel-nappal Budapest forgatókönyvét és párbeszédeit
Van amikor eluralkodik az emberen a gyűlölet és az undor. Gyűlölöm a világot, hogy meg kellett hallgatnom ezt a felvételt és undorodom annak minden részletétől. Eleve nem gondoltam volna, hogy valakik tényleg beszélnek így, angol szavakat keverve a magyar beszédbe. A trágárságot ne is említsük.Manipulált videót tett közzé az AI-rettegő Magyar Péter stábja – Itt a vágatlan felvétel!
Azért szép az a módszer, amivel Magyar Péter előre menekült, amint kiderült, hogy valami számára kellemetlen kerülhet ki az internetre. Az árcsökkentett szektavezér ugyanis előre azt kiabálta, hogy "mesterséges intelligenciával szerkesztett felvételek kerülnek ki róla hamarosan". Aztán mi történt? Kirakott egy megvágott felvételt, azaz éppen azt csinálta, amivel másokat vádolt, meglehetősen komcsi tempó. Most azonban itt a teljes felvétel, vágatlanul, lássuk, kinek van igaza.Blöffölhetett a volt barátnőjét fenyegető Magyar Péter, nem tett feljelentést az állítólagos zsarolás miatt
Miután Vogel Evelin kilépett a nyilvánosság elé, és elmondta, hogy hogyan alakult a Magyar Péterrel való kapcsolatuk, hogyan indították el a Tisza Pártot, majd azt is, hogy maga az elnök vált az igazi politikai áttörés legfőbb akadályává, Magyar Péter perrel fenyegette meg volt kedvesét. Állítása szerint a nő zsarolta őt és a Tisza Pártot, emiatt pedig jogi lépéseket fog tenni. Úgy tűnik azonban, hogy mégsem lehetett olyan súlyos zsarolásról szó, ugyanis Magyar még mindig nem tett feljelentést.Vogel Evelin ismét megszólalt: Magyar Péter átlépett egy határt, ezt nem engedheti meg magának
Vogel Evelin pénteken egy újabb videót tett közzé a közösségi oldalán azokkal a témákkal kapcsolatban, amelyekről az Indexnek is beszélt korábban egy interjúban.Varázsold kenyérré a kalászt, Peti, csak előbb még rázz gatyába néhány nőt! – Karanténvlog
Lassan minden héten történik valami a magát csodaszarvasnak képzelő Magyar Péterrel, a Karanténvlog pedig bánatosan veszi tudomásul, hogy Gyurcsányék munkásőrbrigádja, a Momentum ostoba percemberei már arra sem méltók, hogy viccet csináljunk belőlük, szinte teljesen eltűntek és felszívódtak a baloldali dögkút mélyén. Peti azonban kitart, a csodavárók pedig az egyre zűrösebb ügyeit, egyre nagyobb botrányait sem veszik a lelkükre. Sőt, minden egyes lelepleződés után jobban imádják, a nagy országrontó nyomor pillanataiban pedig még plusz pénzeket is küldenek Poloska Petinek, akinek nyilván alig van pár garasa a ládafiában. Az őrület pillanatai ezek, a normalitás háttérbe szorul és végítéletszerűen söpri el a józan hangokat a Petirajongók zajos kara. De meddig tart a csoda? A mondás szerint három napig, ám a csodaszarvasnak még vannak rejtett tartalékai, a kiábrándulás azonban borzasztóan fejbe fogja vágni az őt imádókat, akik talán akkor néznek majd először tükörbe hónapok után és nem értik majd, hogy egy valódi nímand hogyan tudta megbolygatni nem túl fényes elméjüket. Addig azonban várnak ránk a csodák, Peti ugyanis a kalászból is egy lehelettel kenyeret varázsol, valódi kérdésekre azonban nincs válasza, a bebiflázott lózungokon kívül ötleteket se nagyon láthatunk tőle, ez mégis elég. Vajon hol ér véget az őrület?Eljöhet az igazság pillanata Magyar Péter számára
Miután Polt Péter azt kérte az Európai Parlamenttől, hogy függessze fel Magyar Péter mentelmi jogát, a Tisza Párt elnöke komoly bajba kerülhet. Amennyiben az EP helyt ad a magyar legfőbb ügyész indítványának, Magyar ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folyhat le büntetőeljárás."Én nem hallgatnék le senkit a szeretteim közül" - a Tisza vezetőjének botrányáról kérdeztük az embereket (Videó)
Magyar Péter volt barátnője, Vogel Evelin egy közel egyórás interjúban tálalt ki minap a Tisza elnökéről. A videóban számos érdekes megállapítást tett, olyanokat, amelyek régóta közszájon forogtak. Kiderült például, hogy Magyar mögött a mozgalmat, majd a pártot is olyan emberek gründolták, akik csupán eszközként tekintenek a pártvezetőre. A magánéleti vádakat is megerősítette Vogel, mikor egy veszekedésüket is felidézte. Elmesélte, hogy míg gyermeke az autóban ült, Magyarral a kocsi mellett összeszólalkoztak, ő pedig fenyegetve érezte magát, mert a férfi egyre agresszívabban viselkedett. Ezután a pártelnök megsértődött, mivel állítása szerint Vogel Evelin kép- és hangfelvételeket készített róla. A Tisza Párt elnöke szerint volt párja ezekkel a feltételekkel zsarolta, ezért fel is jelenti őt. Magyar közösségimédia oldalán természetesen elözönlötték a "hajrá Péter", "szeretünk Péter, "így tovább Péter" szintű hozzászólások, annak ellenére, hogy a tiszás politikus azóta sem cáfolta érdemben Vogel Evelin állításait. Az interjú másnapján járókelőket kérdeztük az ellenzék temus messiásának legújabb botrányáról. Részletek a videóban.Egy nőnek sosem lehet igaza? Hol vagytok, libsik, hol vagytok, nőjogi aktivisták?
Úgy látszik, hogy Magyar Péter mindig ugyanabba a folyóba lép bele. Egyszerűen nem talál magának olyan nőt, aki képes lenne udvariasan, csöndben, netán elnézést kérve elviselni a megalázást, fenyegetést és lelki terrort. Hihetetlen világot élünk, és nyilvánvaló, hogy amikor egyre többen teszik ezt szóvá a nemzet csodaszarvasának, akkor egyértelmű a válasz: ez a Fidesz műve. Gondoljunk csak bele, Varga Juditnak és Vogel Evelinnek is tollba mondták a Karmelitában, hogy mit kell mondani, ők pedig simán vállalták, eközben pedig Magyar Péter szektás hívei mindezt el is hiszik. Teljesen életszerű, ahogyan Varga majd Vogel is elmondta ország-világ előtt, hogy bántalmazó, pszichotikus kapcsolatban élt Magyarral, csak azért, mert nekik ezt megírták, sőt Vogelt le is fizették a zsebmessiás szerint. A Karanténvlogban a felmerülő kételyeket beszéltük ki, hiszen Varga Judit és Vogel Evelin egyáltalán nem összehasonlítható két személyiség, mégis, egy dologban összeér, amit mondtak: ez pedig Magyar Péter félelmetes igazi énje.Ajánljuk még

















