volodimir zelenszkij
GEOrgPOLITIKA – Putyin szerint a nyugat lerombolja a hagyományos értékeket – A NATO-főtitkár várja az ukránok győzelmét és csatlakozását
„Minden felsőbbrendűségi ideológia visszataszító, halálos és bűnös” – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a Vörös téren tartott győzelem napi díszszemlén. Putyin ugyanakkor hozzátette, hogy „a nyugati elitek még mindig a kizárólagosságukról beszélnek, egymás ellen uszítják az embereket és megosztják a társadalmakat, véres konfliktusokat és puccsokat provokálnak, gyűlöletet, ruszofóbiát, agresszív nacionalizmust szítanak, lerombolják azokat a családi, hagyományos értékeket, amelyek az embert emberré teszik”. Mindeközben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt üzente Kijevnek, hogy Ukrajna tagja lehet az Észak Atlanti Szövetségnek, miután legyőzte Oroszországot.Zelenszkij megfenyegette a szomszédos tagállamokat – Nem dönthetnek szabadon az ukrán termékek exportjával kapcsolatban
A tizenegyedik uniós szankciócsomag a büntetőintézkedések megkerülésének megakadályozására fog összpontosítani, így nem kizárt, hogy harmadik országok ellen is szankciókat vezet be – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden, Kijevben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott sajtótájékoztatóján.Kijevbe látogat Ursula Von der Leyen, miközben megerősítette, hogy újabb szankciós csomaggal készülnek
Az ukrán fővárosba, Kijevbe látogat május 9-én, az Európa-napon Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, hogy megbeszélést folytasson Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel – közölte hétfőn Eric Mamer, a brüsszeli testület szóvivője.Zelenszkij elrendelte, hogy az Európa-napot ünnepeljék Ukrajnában is
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn rendeletet adott ki, amelynek értelmében Ukrajnában – a nyugati országokhoz hasonlóan – május 9-én ezentúl az Európa-napot fogják ünnepelni az eddigi győzelem napja helyett. Az államfő kezdeményezte, hogy a nácizmus feletti győzelem napját a jövőben május 8-án ünnepeljék.Felszólalhat a svájci parlamentben Zelenszkij
Svájc jóváhagyta az ukrán hatóságok kérését, hogy Volodimir Zelenszkij elnök felszólaljon a svájci parlament ülésén. A pénteken késő este közleményben bejelentett meghívás a svájci kormányra nehezedő nyomás közepette történt, hogy szakítson a semlegesség évszázados hagyományával, és szüntesse meg a svájci fegyverexport tilalmát az olyan konfliktusövezetekbe, mint Ukrajna - írja a Guardian.Békét célzó ajándék – Pisztolyt kapott Zelenszkij a cseh elnöktől
„Az ukrán hősiesség iránti tisztelet jeléül” a cseh elnök egy pisztolyt ajándékozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek. Petr Pavel a tisztelete jeléül nyújtotta át az ukrán elnöknek a legendás fegyvert, írja a Mandiner.Volodimir Zelenszkij ukrán elnök váratlanul Hollandiába érkezett
Váratlanul Hollandiába érkezett szerdán késő este Volodimir Zelenszkij, hogy találkozzon a holland politikusokkal és a feltételezett orosz háborús bűnök ügyében nyomozást folytató hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) vezetőivel.Ajánljuk még

















