vona gábor
Fidesz: épp egy ilyen gyenge, elvtelen ellenzéki kormányra van szükség ahhoz, hogy lebontassák velük a határzárat
"A mai Gyurcsány - Szél, és a hétfői Szél - Vona találkozó végképp igazolja, hogy az ellenzéki pártok a hatalomért és a pénzért mindenre képesek, elvtelenül összeborulnak bárkivel" - olvasható a Fidesz hivatalos közleményében.„A jakobinusoktól ered mindaz, ami tönkretette a világot, a kommunizmus, a nácizmus és a liberalizmus” (PS-interjú)
„Az kétségtelen, hogy Orbán Viktor messze a legjobb vezetője az országnak a rendszerváltoztatás óta. De nyugodtan kibővíthetjük az idővonalat 1945-ig. 1990 óta az övé az első olyan, hatalomhoz jutó, aktuálpolitikailag jobboldalinak nevezhető párt volt, amelyik nem kizárólag a baloldal által előre meghatározott, és a saját igényeikre szabott versenypályán indult, hanem rajzolt magának sajátot” - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Trombitás Kristóf blogger, a Mandiner munkatársa, az ECHO TV Civil kör című műsorának állandó vendége, akivel még a nagy baloldali hazugságokról, a Jobbikról, Orbán Viktorról és a kormányról is beszélgettünk. Figyelem, csak gondolkodóknak! Az interjú második részét olvashatják. Az első felvonás itt megtalálható.Borbély Attila Zsolt: akinek a nemzet sorsa számít, az a Fideszre szavaz
Borbély Attila Zsolt politológus Echo TV-ben mondott beszéde ismét felkavarta a baloldali párt (Jobbik) életét, hiszen emlékeztette egykori társait, hogy ráléptek az árulás útjára.Sajtóklub: fülledt nászéjszakán próbál egybekelni Gyurcsány Ferenccel Vona Gábor, Szél Bernadett és Fekete-Győr András (videóval!)
Az ECHO TV műsorának Országjáró különkiadásában Bayer Zsolt mellett Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Bencsik András és Bencsik Gábor várta az érdeklődőket. Témáik között volt a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Magyar Nemzet cikke, melyben Kósa Lajost próbálták meg lejáratni. Továbbá szó esett Lázár János bécsi videójának „kalandos” történetéről is.Méla csönd és hullaszag - Hazai pályán fogadta kínos érdektelenség Vona Gábort
Vona Gábor megdöbbentő érdektelenség mellett tartott kampányfórumot saját választókerületének fontos városában, Pétervásárán - írja a KékesOnline.hu. A rendezvény nemcsak az érdeklődők hiánya miatt volt letargikus, de a kevés megjelent Jobbik-szimpatizáns is kellemetlen kérdésekkel bombázta a Jobbik elnökét."Imaszőnyeg kapható" - Ismét müezzin csendült Vona Gábor beszéde alatt (VIDEÓ)
Vona Gábort kísérti a múltja, és akadnak, akik erre rendszeresen emlékeztetik is. A Vadhajtások.com által a Facebook-on megosztott videó tanúsága szerint ezúttal Orosházán szólalt meg a muzulmánok hagyományos imádságra felszólító éneke a Jobbik elnökének beszéde alatt. Emlékezetes, Vona kálváriája még februárban kezdődött, amikor évértékelő beszéde alatt történt hasonló "incidens". A müezzint megszólaltatók feltehetően arra akarják felhívni a közvélemény figyelmét, hogy a Jobbik elnöke például életrajzi könyvében az emberiség utolsó védőbástyájának nevezte az iszlámot.Ellenzéki dráma sok felvonásban – Írta, rendezte és a főszerepben: Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc egyre közelebb tornássza magát ahhoz, hogy ő legyen a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Az érintett pártok március 15-i hakniján is ő osztotta már a lapokat, és mindenkit tárgyalni hívott vasárnapra, beleértve a Jobbikot is. Innentől fogva megint a korábbi miniszterelnök tematizálja az ellenzéket, a szocikat a Fidesznél is jobban utáló Karácsony Gergely még a helyszínen bejelentette, hogy ő elmegy Gyurcsányhoz, a Jobbikkal viszont nem tárgyal. Vona Gábor és Szél Bernadett a Hír TV-n, Kálmán Olgánál kapta meg azonnal a válaszadási lehetőséget. Az Index pedig érthetetlen módon összekeverte a Hír TV-t az ATV-vel.Ajánljuk még
















