vörös terror
Mihályi Balázs a PS-nek: Nem igaz, hogy a kitörés miatt több magyar katona halt meg, mint ha megadták volna magukat a szovjeteknek – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Az 1945. február 11-i budapesti Kitörés a második világháború egyik legvéresebb eseménye volt. Több katona halt meg a budai Várból történő kitörés során, mint a normandiai partraszálláskor. A hozzávetőlegesen 16 ezer katona – akik között németek és magyarok voltak – közül mindössze 780-an érték el a nyugati állásokat, ebből 80 fő volt magyar nemzetiségű – állítja Budapest ostromának egyik legszakavatottabb kutatója, Mihályi Balázs. Az ostromkutató szerint a budai hegyekben számos, ma még fel nem tárt tömegsír lehet, amelyek az elesett katonák csontjait rejtik. Mihályi Balázs szerint elkerülhetetlen következmény, hogy az emlékezetpolitika rátelepült az 1945-ös Kitörésre, azonban a történettudománynak fontos reagálnia és a köztudatba beégett tévhitekre. Nem igaz például, hogy a budai Várból kitörő magyar katonák szívét meghódították volna a nyilas eszmék, többségük nem foglalkozott aktuálpolitikával, egyszerűen túl akartak élni, illetve harcoltak a bajtársaikért, az egységükért. Aki pedig esetleg megkockáztatta volna, hogy átáll a szovjetek oldalára, azt biztosan lelövik a németek. Egy másik tévhit, hogy jobban jártak volna a katonák, ha a Kitörés helyett megadják magukat a Vörös Hadseregnek. Ezzel szemben a statisztikák azt mutatják: jóval többen tűntek el, vagy haltak meg a szovjet hadifogságban – állítja az ostromkutató. A Kitörés 78. évfordulóján készült beszélgetés részletei a videóban! Bemutatták Stefka István A halál népbiztosa című új filmjét (Frissítve: Fotógaléria+videó!)
A tanácsköztársaság 133 napjának igaz történetéről, a trianoni katasztrófa „előkészületeiről”, a vörösterror valódi arcáról és Szamuely Tibor népbiztos tömeggyilkossá válásnak történetéről ad áttekintést Stefka István és Csurka Dóra legújabb filmje, a dramatizált jelenetekkel gazdagított dokumentum-játékfilm, A halál népbiztosa. A film augusztus 25-i, teltházas díszbemutatóján a szereplők és az alkotók mellett Kásler Miklós, az EMMI minisztere is megosztotta gondolatait, kifejtve: az elmúlt két évszázadot az határozta meg, hogy sokan úgy gondolták, a józan ész nevében át lehet alakítani a társadalmakat, az emberi ész helyettesíti Istent, a spontán társadalmi fejlődést és a természet törvényeit. Előkerült és neobolsi mozgalmat indít a nőverő, szélhámos, alvilággal cimboráló sorosista droghuszár: Juhász Péter
"Ha meglátsz egy propagandistát, mutasd meg neki, hogy te is egy vagy a millióból! Mutasd fel neki egyetlen ujjadat! A középsőt" – tanácsolja Juhász Péter, az örökké megbukó ember, aki ismét előmászott a kukából, hogy ritka gennyes múltja ellenére erkölcsi tanácsokat osztogasson. Nyilván abban reménykedik, hogy aki már kart emel, nem áll meg egy beintésnél. Kinek lenne kedve foglalkozni vele, de mégiscsak muszáj válaszolni, hiszen – Bayer Zsolt és Gajdics Ottó mellett – velem kezdené a leckéztetést. Muszáj szólni, mert ez a bolsikra mindig is jellemző ávós stílus nagyon elharapódzott az utóbbi időben: börtön, kifosztás, lámpavas és szélvédők betörése, ez minden, amire a nyomorult ellenzékünk igazán vágyik. Ráadásul végre azt is megtudtuk, hogy bolsiéknál mit jelent a "propagandista" kifejezés. A szabadkőművesek ott vannak a Soros-hálózatban és a kormányellenes tüntetéseken – Raffay Ernő a Polbeatben (PS-videó!)
Még kétszer-háromszor meg kell ismételni a most zajló kiváló haderőfejlesztést, és akkor Magyarországot tényleg nem lehet majd semmibe venni Európában – mondta Raffay Ernő történész, egykori politikus, az Antall-kormány honvédelmi államtitkára a Polbeatben Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve. Azt is hozzátette: Trianon nem lezárt ügy, a határokat sem lehet megváltoztathatatlannak tekinteni, de nekünk, magyaroknak végre el kellene döntenünk, hogy hogyan viszonyulunk a kérdéshez. Raffay Ernő, mint a Horthyék által lefoglalt és Magyarországon egyedülálló módon hozzáférhető szabadkőműves levéltár legismertebb kutatója, a műsorvezetők és olvasóink kérdéseire kifejtette: nem vitás, hogy a szabadkőműveseknek a Károlyi-kormány és a vörös terror tanácskormánya bűneiben döntő a felelősségük, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az országvesztés ilyen brutális mértékű volt. Szerinte a szabadkőművesek ma is aktívan befolyásolják a világpolitikát, átfedést mutatnak a Soros-hálózattal, miközben itthon kivetették a hálójukat az egyetemistákra is. Itt az idő, írja alá, küldjük a merénylő Szabó Ervint és bomlasztó társait az elvtársaik után!
Lassan helyreállítunk mindent, megszabadulunk az utolsó bolsevikoktól is, bármennyire is szeretnék sokan újra visszahozni a múltat. A Magyar Patrióták Közössége a tiltott utcanevek megváltoztatásáért küzd, február óta 400 utcanévvel szemben már bejelentést tett a kormányhivataloknál, így hamarosan megindulnak az első törvényességi felügyeleti eljárások. Írja alá ön is a petíciót, hogy még erősebb legyen az a hang, amely eljut a kormányhoz, Gulyás Gergely miniszterhez. Ne engedjünk, hogy gyerekeink olyan utcákban sétáljanak, amelyek olyan alakokról vannak elnevezve, mint Szabó Ervin, aki egy fiatal lánnyal akarta megöletni Tisza Istvánt. Dugjuk vissza a bolsevik kísérteteket a palackba, és küldjük a kanálisba a társaik után. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.