wizz air
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt büntették meg a Ryanairt és a Wizz Airt
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt összesen 125 millió forint bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala a Ryanair és Wizz Air diszkont légitársaságokra - jelentette be György István fővárosi kormánymegbízott kedden újságíróknak nyilatkozva.Fogyasztóvédelmi eljárást indított a Wizz Air ellen a fővárosi kormányhivatal
Fogyasztóvédelmi eljárást indított a Wizz Air ellen a fővárosi kormányhivatal - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.Egyelőre nem drágulnak a repülőjegyek
Emelkednek a légitársaságok kiadásai az olajárak növekedése miatt, de a magyar piacon jelen levő legnagyobb társaságok nem készülnek a jegyárak változtatására - írta a Magyar Hírlap hétfőn.Moszkvába is repül mától Debrecenből a Wizz Air
Elindította hétfőn a Debrecen-Moszkva járatát a WizzAir légitársaság. Az első debreceni járat a vnukovói reptérre szállt le, amelyet a fuvarcég az orosz fővárosba tartó, illetve onnan induló járatai már négy éve használnak.Kolozsvárra költözik a Wizz Air
Kolozsvárra költözteti valamennyi marosvásárhelyi járatát a következő két hétben a WizzAir, az egyedüli diszkont légitársaság, amely rendszeresen igénybe vette a Maros megyei tanács által üzemeltetett Transilvania repülőteret - közölte az Agerpres hírügynökség csütörtökön, az önkormányzat bejelentésre hivatkozva.Ajánljuk még