woke-ideológia
Nem jó, de nem változtatunk – Gondolatok Lánczi András Politikai megváltás c. könyve nyomán
Mindenki utálja a bürokráciát, mindenki utálja a politikát, mégis mindenki folyton ezekről beszél, ezeket szidja. Mégsem mondja senki, hogy akkor esetleg ne így csináljuk, ahogy mindenki utálja, hanem változtassunk rajta. Többek között ezt is át kéne gondolni, ami a politikai filozófia feladata lenne – ennek, a mára lényegében eltűnt műfajnak a szükségességéről írt fontos könyvet nemrégiben Lánczi András. A politikai filozófia újraélesztésében látja a lehetőségét, hogy kitaláljuk, hogyan szabadulhatnánk ki az életünk minden apró szegmensét leuraló politika alól, hogy ne csak állandóan beszéljünk a szabadságról, hanem valóban képesek legyünk megélni. Lánczi olyan dolgokkal szembesíti a civilizációnkat, amelyeket valahol mélyen legalább sejtünk, sőt sokszor valószínűleg tudunk is, de az anyagi és szellemi értelemben berendezett kis világunk teljes felforgatását jelentené a problémáink gyökeres megoldása. Gondolatok a gondolatébresztő könyv nyomán. Vissza a városba
Fákkal erdőszerűen sűrűn teleültetett Duna-part az üzletházak mellett, borostyánalagútban futó, borostyánnal befuttatott futurisztikus villamos a Nagykörúton, meg mindenféle ósdi, áporodott kommunista hiedelmek, amiket a woke újracsomagolástól modernnek gondolnak a pártolóik. Ilyesmikről álmodoznak a progresszív utópiák, de sokkal rosszabb, hogy minden ilyen agymenésüket kéretlenül meg is akarják valósítani abban a világban, ahol nemcsak ők élnek, hanem mi is. Világmegváltó társadalommérnökösködés és városmegváltó erdőmérnökösködés helyett esetleg inkább mindenki lakjon otthon – az erdők, a susnyások, a város és a falu is!