xxi. század intézet
Békés Márton: A Nemzeti Együttműködés Rendszere a magyar történelem folyásának normál üzeme (videó és podcast)
"A Fidesz-KDNP győzni fog 2026-ban, nem lesz itt semmilyen idegen érdekű kormányváltás, rendszerváltás. Az az újabb négy év kell ennek a rendszernek, hogy korszakká tudjon érni. Ugyanakkor már most felhalmozódott rengeteg olyan fizikai, eszmei, szellemi, erkölcsi erő, amit nem lehet elvenni tőlünk" - mondta a Mi kérdezünk című podcastműsorunkban Békés Márton történész, politológus, a XXI. Század Intézet igazgatója és a Kommentár főszerkesztője, akit Huth Gergely a Nemzeti maximum című új könyvéről kérdezett. Békés Márton a történelmi előképek alapján nem kevesebbet állított, minthogy mi voltunk és vagyunk a Kárpát-medence és ezzel együtt Közép-Európa magállama. "Trump megjelenése az öngyilkos nyugati politika kétségbeesett válasza" – Budapesten járt Emmanuel Todd, aki szerint Amerika elveszítette a háborút
Szuverén gondolkodás, vitákkal, szívélyes egyet nem értésekkel vagy pedig nihilista, erőszakkal tarkított állandó fenyegetettség? Ezt az eldöntendő kérdést választotta a XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány, amikor megszervezte az Eötvös József-előadások legújabb epizódját a Várkert Bazárban. Az est főszereplője, Emmanuel Todd francia gondolkodó előadásában arról beszélt, hogy a nyugati világ éppen a nihilizmusa miatt hanyatlik. "Olyan világ jöhet, amelyben egymástól teljesen eltérő nemzeti rendszerek alakulnak ki. Ugyanis a Nyugat széthullásának első fázisában vagyunk. "Trump győzelmével az USA teljesen levált Európától, a szokásos atlantista politika után más játszmába kezdett" - figyelmeztetett a történész-antropológus, aki avval szerzett hírnevet, hogy könyvében már a hetvenes években megjósolta a Szovjetunió bukását, legutóbbi munkájában pedig azt, hogy Amerika elveszíti az Ukrajna révén Oroszországgal szemben vívott proxyháborút. A Várkert Bazárban azt is kifejtette, hogy Európa megint Németország miatt sodródhat háborúba. Békés Márton: Vegyük már észre, hogy van egy Schmidt Máriánk, aki európai jelentőségű dolgokat mond és ír!
A régi magyarországi elit nem veszi észre, hogy elvesztette a pozícióit, és nem hajlandó elismerni, hogy mások is képesek kiemelkedő teljesítményre – mondta Schmidt Mária professzor, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Világrendetlenség című új könyvének bemutatóján. A főigazgató kiemelte: a nyugati világban megbélyegzik azokat, akik a fősodor számára kellemetlen kérdéseket fogalmaznak meg, és az is nagy gond, hogy megszűnt a vita. A könyvet Giró-Szász András méltatta, majd Szabó László, G. Fodor Gábor, Békés Márton, illetve a szerző részvételével pódiumbeszélgetésre került sor a Terror Házában, ahol Békés Márton történész a XXI. Század Intézet igazgatója páratlan szavakkal méltatta Schmidt Máriát. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.