xxi. század intézet
XXI. Század Intézet: Nincs vége a migrációs válságnak
A XXI. Század Intézet elemzésben vizsgálta meg a 2015-ben kezdődő migrációs válságot és annak berlini-brüsszeli kezelését, utóbbi esetében főképpen a bevándorláspárti és az azt ellenző erők közötti politikai feszültségre koncentrálva, amely napjainkban sem szűnik.Deák Dániel: ismét sikert hozott a magyar-lengyel együttműködés (videó)
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője friss videójában kiemelte, hogy az uniós tárgyalások ugyan még zajlanak, de már most látni, hogy a balliberális többségű Európai Parlament szinte mindent elveszíthet, amit november elején beleírt a „jogállamisági mechanizmusnak” nevezett törvénytervezetbe, Magyarország és Lengyelország pedig elérte a tárgyalásokon azt, amit szeretett volna.Deák Dániel: komoly eredményeket értek el a magyarok és a lengyelek
Deák Dániel politológus hivatalos közösségi oldalán közzétett bejegyzésében számolt be a magyar és a lengyel kormány sikereiről a jogállamisági mechanizmus kapcsán.Deák Dániel gyorselemzése: Csak azt tudni, hogy meg akarják osztani a magyar-lengyel szövetséget
Megszokhattuk már, hogy a fősodratú sajtóban úgy tálalják a híreket, mintha Magyarország elszigetelődött és magára maradt volna, ám ez a vétóügyben sincs így, a kép sokkal árnyaltabb, mint ahogy mutatják – derült ki Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjének mai videoelemzéséből. Valójában egyelőre annyi derült ki, hogy a sorozatos megosztási kísérletek következő elemeként a németek külön akarják meggyőzni a lengyeleket, hogy Magyarország magára maradjon.Kunhalmi Ágnes "beismerte", hogy jó állapotban van az ország, "hatalmas" tartalékokkal rendelkezünk
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője Facebook-posztjában hívta fel a figyelmet Kunhalmi Ágnes egyik freudi elszólására, amely tökéletesen leleplezi azt az ezidáig hangoztatott hamis baloldali álláspontot, miszerint Magyarországnak tartalékok hiányában égető szüksége van az uniós hitelfelvételre. Az MSZP vezető politikusa az ATV stúdiójában kapott őszinteségi rohamot, amikor elismerte, hogy Magyarország hatalmas tartalékokkal rendelkezik és kényelmes helyzetben van, ez pedig az elemző szerint azt jelenti, hogy Magyarország – a baloldali állításokkal ellentétben – mégsem hazárdírozik, hanem igen jó alkupozícióban van a jogállamisági viták kapcsán.Célkeresztben a magyarok és a lengyelek – Soros a V4-ek szétrobbantására készül?
Soros György Magyarország és Lengyelország megbüntetésének fontosságát hangsúlyozta a Project Syndicate hasábjain. A tőzsdespekuláns kijelentésre több politikus, így Gulyás Gergely, Kovács Zoltán és Hollik István is reagált, de olvashattunk elemzést a XXI. Század Intézet oldalán is arról, Soros György vajon miért éppen a V4-országokban igyekszik feszültséget kelteni.Deák Dániel: Brüsszel miatt nincs megállapodás
A balliberális oldal szerint a magyar és a lengyel kormány vétója az oka annak, hogy még mindig nincsen elfogadva az uniós költségvetés és a helyreállítási alap, de valójában az Európai Parlament miatt tart még mindig a vita, hiszen ők nem voltak hajlandóak elfogadni a tagállami vezetők júliusi megállapodását politikai okokból – mondta Deák Dániel élő videoelemzésében.XXI. Század Intézet: Tíz éve küzdünk a szuverenitásunkért
Az Európai Unión belüli értékviták az elmúlt években látványosan kiéleződtek a brüsszeli bürokraták és a szuverenitásukat őrző tagállamok között. Bár a magyar kormány mindeddig képes volt megvédeni az álláspontját, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a jövőben tovább folytatódnak majd a brüsszeli jogkörbővítési törekvések a tagállami szuverenitás rovására. A politikai küzdelmekben mérföldkővé válhat az uniós pénzek kifizetésének jogállamisági mechanizmushoz kötése, melynek célja egyértelműen a tagállami érdekérvényesítés csökkentése, és az érintett országok belpolitikai folyamatainak befolyásolása. A 2022-es választásokhoz közeledve – az uniós költségvetéssel kapcsolatos lengyel és magyar vétó után – várhatóan erősödni fog az Orbán-kormányra gyakorolt politikai nyomás, amiben a nemzetközi baloldallal együttműködve, továbbra is részt vesznek majd a hazai ellenzéki pártok és a Soros-féle NGO-hálózat – olvasható a XXI. Század Intézet elemzésében.Deák Dániel: lassú, nyögvenyelős az EU jogalkotása a bevándorlás és a terrorcselekmények tekintetében
Lassú és "nyögvenyelős" jogalkotás zajlik az Európai Unión belül a bevándorlás és a különféle terrorcselekmények ellen – hangsúlyozta a XXI. Század Intézet elemzője csütörtökön, az M1 aktuális csatornán.Ajánljuk még