zavargások
Szerbiai ellenzéki pártok előrehozott parlamenti választást követelnek
Előrehozott parlamenti választást követel több szerbiai ellenzéki párt - közölte a szerbiai közszolgálati televízió hétfőn. A Demokrata Párt, a Szabadság és Igazságosság Pártja, a Zöld-baloldali Front, valamint több kisebb párt azt követeli, hogy még az idén szervezzenek előrehozott parlamenti választást az országban, mert Szerbia komoly gazdasági, politikai és társadalmi válságban van, és a kormány nem tudja kezelni ezt a helyzetet. A pártok előrehozott belgrádi önkormányzati választások kiírását is követelik.Koránt égettek Malmöben, ami miatt zavargások törtek ki
Összecsapások törtek ki Malmö egy bevándorlók lakta negyedében, miután egy iszlámellenes tüntető Koránt égetett. A rendőrség több mint tíz embert vett őrizetbe - közölték hétfőn a svéd hatóságok. Nem ez az első eset, hogy az iszlám szent könyvét rongálják meg.Több mint száz embert állított eddig elő a rendőrség a brüsszeli zavargások résztvevői közül (videók)
További 35 embert állítottak elő szombat este a napok óta tartó brüsszeli zavargások résztvevői közül; a megmozdulások a Franciaországban kedden lelőtt tinédzser halála miatt kezdődtek a belga főváros több kerületében – tájékoztatott a La Libre Belgique címú francia nyelvű belga napilap internetes oldalán vasárnap.Elfogatóparancsot adtak ki a volt igazságügyi miniszter ellen Brazíliában
A brazil hatóságok elrendelték vezető közhivatalnokok, köztük Anderson Torres volt igazságügyi miniszter letartóztatását a Jair Bolsonaro volt elnök támogatói által rendezett zavargások miatt, akik megrohamozták a legfelsőbb bíróságot, a kongresszust és az elnöki palotát a fővárosban.Karácsonykor is volt zavargás Párizsban, a kurdok elleni gyilkosság másnapján
Párizsban szombaton is összecsapások törtek ki a rendőrség és a kurd közösség tagjai között az előző napi lövöldözés után, amelyben hárman meghaltak, hárman pedig megsebesültek.Összecsaptak a rohamrendőrök és a tüntetők Franciaországban (Brutális videók a zavargásokról!)
Könnygázt is bevetettek a rohamrendőrök, hogy kordában tartsák a párizsi lövöldözés áldozatai emléke előtt tisztelgő felvonuláson részt vevő kurdokat, akik kővel dobálták őket és kukákat borogattak az utcákon.Elhunyt egy 14 éves fiú a Montpellier utcáin történt összecsapásokban
Franciaország több nagyvárosa is lángokba borult, miután Marokkó csapata kikapott a katari labdarúgó világbajnokság elődöntőjében a francia válogatottól.Ajánljuk még