zri závecz research intézet
Závecz: 52 százalékos a Fidesz támogatottsága a biztos pártválasztók körében
A Závecz Research Intézet friss felmérése szerint a Fidesz közel hárommillió fős szavazótáborral rendelkezik, a DK és a Momentum pedig egymás nyakában liheg a második helyért. Mérésük szerint a Jobbik öt százalékon áll, míg az MSZP a 4 százalékos támogatottságával most be sem jutna a parlamentbe, az LMP-t népszerűségben pedig még a Kétfarkú Kutyapárt is megelőzi.Tovább emelkedett a Fidesz népszerűsége, az ellenzék vezető ereje a DK
Alig mozdulnak a pártpreferenciák: az önkormányzati választás kampánya nem térítette el a szavazókat korábbi pártjaiktól; ez alól a Fidesz látszik kivételnek: júliusban harminckettő, augusztusban harmincnégy százalék támogatta, ami szeptemberre harmincöt százalékra emelkedett. Változatlan a Demokratikus Koalíció táborának mérete: a párt kilenc százalékon áll. A Jobbik az előző hónapban hét százalékot ért el, most hat százalékos. Az MSZP tábora nem módosult, hat százalékos volt és maradt. A Momentum továbbra is öt százalékos, a Mi Hazánk Mozgalom, az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt két-két százalékon állt augusztusban és szeptemberben is. A Párbeszéd egy százalékos, a pártnélküliek aránya harmincegy százalék – írta a ZRI Závecz Research Intézet kutatására hivatkozva az atv.hu.Tarlós István jelenleg magabiztosan vezet a ZRI Zavecz Research Intézet szerint
Érdemi párhuzam fedezhető fel az európai parlamenti és az önkormányzati választás között – írja a Népszava a ZRI Zavecz Research Intézet kutatására hivatkozva. Az előbbi esetében egyre többen gondolják úgy, hogy a közös lista a legjobb módszer a szavazatok maximalizálására, ám egyre kevésbé hiszik, hogy megvalósulhat az együttműködés ezen formája. A kutatás szerint jelenleg a fővárosi szavazók 53 százaléka szeretné, ha Tarlós István nem újrázhatna; jelenleg csak 31 százalék gondolja úgy, hogy leváltható a főpolgármester. Magyarra lefordítva ez azt jelenti, hogy Tarlós magabiztosan vezet a többi jelöltel szemben.Ajánljuk még