
Az önkormányzati választásokon való részvétel lehet az ellenzék utolsó esélye a túlélésre, a kétségbeesett próbálkozásokat látva pedig egyre erőteljesebben érezhető: nekik valóban “a lét a tét”. A rutinosabb kormánypárti szavazónak azonban nem lett szaporább a pulzusa akkor sem, amikor olyan hírekkel találkozott, melyek szerint az ellenzéki összefogásnak hála októberben közös erővel ledöntik az Orbán Viktor által épített diktatúrát. A roncskoalícióként aposztrofált “fideszellenes fan clubban” a már levitézlett pártok képviselői mellett újabb szereplők is feltűntek. Tudják, ők azok, akik olyan szupercuki fogalmakat mantráznak – leginkább egyébként önmagukra aggatva –, mint “lokálpatrióta”, “környezetvédő” vagy éppen “politikamentes”. Nos, ez utóbbi annyira igaz, hogy például Budakalászon az egyik ilyen civil szervezet aktivistája – nyilván véletlenül – bár DK-s szimpatizáns, mégis az MSZP szavazatszámlálójaként feltűnősködött, míg egy másik helyi csoportosulás több tagja – valószínűleg szintén a véletlenek összjátékának köszönhetően – a Soros-szervezetek képzésein tanulta ki a civilkedés csínját-binját. (És itt még véletlenül sem a szemétszedés technikájára gondolunk, vagy a nemlétező magyar esőerdők megmentésére.) A Budakalászon feltűnősködő “civilek” jó iskolapéldái lehetnének azon országos jelenségnek, mellyel az önkormányzati választásokhoz közeledve több településen is találkozhattunk, az ottani csoportosulás azonban mégiscsak kitűnik a sorból: ők ugyanis nemcsak a helyi önkormányzattal vívják képzeletbeli csatáikat, hanem saját magukkal is, sőt, képzeletbeli ellenségeikkel sem bánnak kesztyűs kézzel. Egy átlagember számára egyébként nem túl egyszerű feladat megérteni azt a sajátságos “civil” logikát, mely szerint mindegy, miért, de valamiért, valakit hibáztatni kell, és ha az érdekük úgy kívánja, akkor bizony szélkakast megszégyenítő gyorsasággal tudnak ideológiai irányt váltani, mert az jó. Pikáns helyzetjelentés a Lupa-tó környékéről.
A budakalászi civilekről többször is lehetett hallani az elmúlt időszakban, még a Forbes magazinban is olvashattunk róluk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a világszerte ismert lapban nem kifejezetten róluk akartak írni, azonban a Gerendai Károllyal készült interjúban mégiscsak felmerült róluk néhány gondolat. Az ismert üzletembert a Lupa Beachről is faggatta a Forbes újságírója, aki egy váratlan fordulattal kifakadt a budakalászi civil szervezetekre, és azt is elpanaszolta, hogy mennyire elege van a feljelentgetésekből, a folyamatos támadásokból, melyeket alaptalan vádakra építve még a balliberális médiában is megszellőztetnek.
A feljelentések sem kellemesek, de a probléma akkor kezdett el kezelhetetlen mértéket ölteni, amikor elkezdték azt a hazugságot terjeszteni, hogy az engedély nélküli parkolónkkal elszennyezzük az ivóvízkutakat, hiszen erre már az országos média is felkapta a fejét, a helyiek pedig érthetően megijedtek.
Gerendai a Forbes magazinnak azt is elmondta, hogy minden létező helyen feljelentették őket, ráadásul úgy, hogy minden szakhatóság elismerte: valójában nem veszélyeztetik az ivóvízbázist.
Aktuálisan most épp az a legnagyobb problémánk, hogy magyar jogrendszer szerint a környezetvédelmi eljárásokba érintett ügyfélként bekapcsolódhatnak a környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek, ami sajnos kettős élű fegyver. Én is el tudok képzelni olyan helyzetet, ahol hasznos egy ilyen jogi eszköz, de a mi esetünkben, miután az eljáró kormányhivatal befogadta ügyfélnek az egyik környezetvédő szervezetet, most az történt, hogy a hatóság ugyan kiadta a jóváhagyó engedélyt, de a szervezet megfellebbezte azt. (…) Eredetileg a feljelentések egy helyi civil szervezet, a Zöld vagy Zaj? nevében születtek, aztán mostanában már egy újonnan alakult, 2011 nevű civil kezdeményezés neve is megjelent. Ők, ha igazak a hírek, már politikai ambíciókat is táplálnak és saját polgármesterjelöltet akarnak majd állítani Budakalászon.
Hozzáteszi: azt persze nem feltételezi ilyenkor senki, hogy “esetleg azért támad téged, mert politikai ambíciói vannak és szerepelni akar”.
Még nekem is csak most kezdett el összeállni a kép, amikor azt hallottam, hogy saját polgármesterjelöltet terveznek indítani a választásokon.
Na de nézzük, hogyan is keveredik a Lupa-tó üzemeltetése és a budakalászi civilek egy lapra. A tó kicsi része a Budakalászi Önkormányzaté volt, amelyet Gerendaiék pályázat útján vettek meg egyedüli ajánlattevőként, azon az áron, amit az értékbecslés alapján az önkormányzat meghatározott. A terület több, mint háromnegyede és a vízhasználati jog az Óbuda Zrt.-é volt, a két rész együtt egy és másfél milliárd közötti vételárat tett ki. Ezt viszont már úgy tálalták a “civilek”, hogy a Sziget Fesztivál volt tulajdonosa meglehetősen olcsón jutott hozzá a Lupa-tó harmadához, ahol egymilliárd forintos beruházást tervez. De az ellenzéki oldalról is érkeztek a támadások: Pál Béla, a helyi képviselő-testület jobbikos tagja a Simicska-féle Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy Gerendai Károly rendkívül alacsony áron vásárolta meg a Lupa-tó harmadát a budakalászi önkormányzattól. Arról azonban hallgatott, mint a Népszabiba tekert tükörponty, hogy Gerendai Károlyék a vásárlással csak a vízfelületet szerezték meg, a part melletti parkolóért továbbra is bérleti díjat fizetnek.

A PestiSrácok.hu által kikért közérdekű adatokból azonban kitűnik, hogy ebben a szerződésben 5+5 éves bérlés szerepel.
A mintegy 100 hektáros bányatónak egyébként addig nem volt kiépített partja, azt szabadstrandként használták, a strandolók után keletkezett szemét elszállítása évente 4-5 millió forintjába került a budakalászi önkormányzatnak. Tehát az önkormányzat valójában költséghatékony döntést hozott, amely ráadásul a Lupa-tó rendbetételét is magába foglalta, sőt, nemcsak a helyiek számára, de országos szinten is nívós strand kiépítéséhez járult hozzá. Ez azonban mégsem tetszett mindenkinek, vagyis a lakosok egy bizonyos csoportjának, akik a Facebookon tiltakoztak az eladás ellen: álláspontjuk szerint “nem szabad kiárusítani a település vagyonát”.
Környezetvédelem saját érdekből
A CivilKalász nevű Facebook-csoport először csak kevesellte a 118 millió forintot, aztán pedig az ivóvizet kezdték félteni, de nagyon. Ezt viszont már nem is ők, hanem a szintén közeli település civiljei, a Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület harsogta. (A szentendrei bagázsról többször írtunk már a PS-en.) Képviselőjük, Hernádi Krisztina Nóra még azt is tudni vélte, hogy nem készült környezetvédelmi hatástanulmány, a parkolóban pedig hiába aszfaltoztak, azt nem vizsgálták a hatóságok, hogy ez felfogja-e a gépolajat. Érdekes, hogy a vízbázis épségéért nem aggódtak évtizedekig, holott arra lett volna elegendő okuk. A környékbeliek ugyanis autóval jártak fürdeni a bányatóra, és a szántóföldön, tilosban parkoltak; akadt, aki még az autómosást is ott végezte. Akkor nem, viszont most – amikor rendezett körülményeket akartak a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően, nem kevés pénzből megvalósítani – komoly aggályok merültek fel a civilek részéről. Ezzel persze le is lassult a kivitelezés, bár végül megakadályozni nem tudták. A Gerendai által említett civil szervezetek közül a legnormálisabb tárgyalásra a Budakalászért Védegylet volt képes, akik legalább megfelelő hangnemben próbáltak egyezkedni velük. Az említett szervezet egyébként a legrégebbi civil szerveződés Budakalászon, az egykori LMP-s, liberális ideológiai irányra épülő egyesület polgármester-jelöltje pedig Kukorelly Endre volt 2014-ben. A Lupa-tavi ellenkezők táborának egyik fő hangadója viszont az a Zöld vagy Zaj elnevezésű civilszervezet volt, amely annyira politikamentes és polgárközpontú, hogy folyamatosan támadja a 83 százalékos többséggel megválasztott fideszes polgármestert. Egyik fő célkitűzésük a teljes városvezetés lejáratása lehet, legalábbis az eddigi tevékenységük alapján. A Zöld vagy Zaj persze egy környezetvédelminek beállított “civil szerveződés”, és természetesen Facebook-oldalt is működtetnek; bejegyzéseikben, a feltöltött videókban viszont egyáltalán nem a környezetvédelem, hanem a városvezetés meghazudtolása a fő irány. Egyik kedvelt témájukat óriásplakátra is feltették: „Kockázatos útépítés és zsúfolt „lakóparkok” helyett felelős városvezetést!” szlogennel. A szervezet előszeretettel támad mindent, ami egyébként megkönnyítené a helyiek életét, így a budakalászi elkerülő utat is, amellyel igazából csak annyi lehet a baj, hogy a tervezett elkerülő úttól néhány utcányira lakik egyikük. Kérdés, hogy a budakalászi főút mellett élők érdeke vajon mennyire van egyensúlyban azzal, hogy ne épüljön meg a közlekedést könnyítő út és vigyék ki a forgalmat a településen kívülre csak azért, mert a helyiek által semmilyen felhatalmazással nem rendelkező Zöld vagy Zaj (továbbiakban ZvZ) azt akarja.
Civilek a pályán: közmeghallgatást tart egy facebookos csoport
A ZvZ természetesen nem egyedül harcol a “zöldérdek” égisze alatt a település vezetői pozíciójáért. Talán nem meglepő, hogy együttműködnek a CivilKalász sorosista liberális szervezettel, mely ugyancsak egy facebookos csoportosulás, valamiért mégis többet gondolnak magukról. A 2016 októberében alakult CivilKalász még közmeghallgatást (!) is tartott, a facebookos csoport tagjai pedig még külön bemutatkozást is tartottak, mint ahogyan egy politikai pártban tennék. A Szép-Magyar Ágnes, Haragos Ágota, Hollósi-Györgyei Nóra nevével fémjelzett csoportosulás a keményvonalas liberális oldalt erősítik, pártkötődésük szerint a Budakalászért Védegylethez sorolhatóak, mely egyetlen képviselővel (Hantos István) az önkormányzatban is jelen van. Hantos István újabban a helyi építési szabályzat módosítását támadja, teszi mindezt úgy, hogy két évig hallgatott a témában a testületi és a településfejlesztési bizottsági üléseken is.
A HÉSZ szerint külterületen eddig 6000 négyzetméteres mezőgazdasági célú terület három százalékát lehetett beépíteni, az építmény magasságát pedig 7,5 méterben szabályozták. Ennek értelmében tehát három szintet, azaz 540 négyzetmétert lehetett építeni. Ezt most enyhítették: a változás szerint 5000 négyzetméteres területen már lehet építkezni, az építmény magassága viszont csak 4,5 méter lehet. Általános iskolai matematikai művelettel hamar eljutunk tehát az eredményig: az eddigi 0,9 helyett most 0,5 százalék a beépíthetőség. Ezen paraméterek mellett további előírás, hogy szilárd út, villany és ivóvíz kell ahhoz, hogy építhessenek rá.
A helyi civileknek és a Védegyletnek szilárd meggyőződése, hogy Budakalászon villaparkok fognak létesülni, méghozzá az önkormányzat hathatós együttműködésével, ezért is módosították a szabályzatot. Az persze mellékes, hogy villaparkok eddig is létesülhettek volna, így az önkormányzat rendelkezését támadni konkrétan harakiri részükről. (Itt halkan jegyeznénk meg, hogy az osztás matematikai művelet, negyedik osztályos tananyag, egyébként pedig arányt fejez ki, érdemes alkalmazni.) Hantos István úgy tűnik, hogy nem igazán érti, miről is van szó, talán ezért is hallgatott az döntést előkészítő szakaszban, majd kezdte támadni azután, hogy megszavazták a módosítást.
Soros-szervezetek képezték őket: hálózatépítés, meleglobbi, menekültek megsegítése
A Védegyletesek nem mellékesen a Soros Alapítvány, a Hálózat a Demokráciáért program által támogatott Civil Kollégium Alapítvány jóvoltából közösségszervezői képzésen is részt vehettek, bár lehet, hogy matematikai alapismeretek gyakorlásával is foglalkozhattak volna többet a fentebb leírtak alapján. A Védegylet egyik hangadója pedig az a Madarász Csaba, aki a Helsinki Bizottságnál betöltött munkaköre miatt nem lehetett hivatalos tag, csupán aktív támogatóként, előadóként vesz részt a munkában. (Már amennyiben munkának lehet nevezni azt az áskálódást, amit végez: bejelenti a jarokelok.hu-nál és a hulladekvadasz.hu-nál Budakalászt, a jelzett portálok levelet küldenek az Önkormányzatnak.) Másik képviselőjük, Haragos Ágota – nyilván a környezettudatosság jegyében – házuk felújításánál nemes egyszerűséggel az utcára tette ki sarokkádjukat, hogy onnét szállítsa el, aki akarja, mert neki már nem kell. Vele egyébként az egyik melegportál is készített interjút, ebben pedig a melegek megértésének fontossága mellett arról beszél, hogy a gyerekeit elvitte a tranzitzónába csak azért, hogy ott szendvicset osztogassanak a menekültek számára, az elfogadás jegyében. Ezek után persze már nem is meglepő az, hogy a Soros-blog, az Átlátszó felületén kereste meg a Polgármesteri Hivatalt több Civil Kalász-aktivista: Varga Dóra, Szép-Magyar Ágnes, Petri Szabolcs, Madarász Csaba és Vágó Gábor is. Pikáns adalék, hogy a 2011 Egyesület egyetlen női képviselőjelölt tagja, Czinke Zsuzsanna (eredetileg DK-s szimpatizáns) az EP-választásokon az MSZP delegáltjaként volt szavazatszámláló, most pedig, alig néhány hónap elteltével civilként indul az önkormányzati választásokon. A civil szervezetekhez való vonzalmát egyébként közösségi oldalán is népszerűsíti, az egyik hazai Soros-szervezet, a NIOK akcióit is előszeretettel posztolja.

A NIOK nagyon “civil”. Civil legyen a talpán, aki ebből kimarad!
Úgy tűnik azonban, hiába a Soros-kotta, a budakalászi polgárok mégsem vevők a “civil szervezetek” hangulatkeltő akcióira: a ZvZ-nek a Facebookon csupán 240 kedvelője, míg a Márki-Zay-féle mozgalomra hajazó 2011 Egyesületnek mindössze 315 követője akad, pedig még óriásplakáton is hirdették magukat.
Vezető kép: 2011 Egyesület Facebook-oldala
Hantos István
2019-09-07 at 09:27
Tisztelt Jurák Kata!
Az ön által jegyzett „Civilnek álcázott Soros-kommandó akciózik Budakalászon” című cikkre ismerőseim hívták fel a figyelmemet. Meglepve olvastam a benne foglalt téves állításokat és személyeskedő kirohanásait.
Ha rászánt volna némi idő arra, hogy az önnek diktált cikkben foglaltaknak utána nézzen, akkor nem hozta volna saját magát és főszerkesztőjét olyan helyzetbe, hogy seregnyi helyen kelljen helyreigazítást tenniük.
Csak azon részekre térek ki, melyek személyemet, illetve a Budakalászért Védegyletet érintik, a többi részhez, amint látom, sorra érkeznek a korrekciós megjegyzések.
Mindezeket a kifogásokat természetesen megküldöm a főszerkesztőjüknek is, hivatalos helyreigazítási igényként.
Tévesen állítja hogy az LMP-s Kukorelly Endre az Egyesületünk polgármester-jelöltje volt 2014-ben. Ezt egyszerűen ellenőrizhette volna: https://static.valasztas.hu/dyn/onk14/vertaj/hu/M14/T013/jtaz.html. Két jelölt volt, egy Fideszes és egy Jobbikos
Tévesen állítja, hogy Madarász Csaba a „Védegylet egyik hangadója és aktív előadója”. Amint fentebb már ő is leírta, soha nem volt tag, nem volt hangadónk. Ezt talán igazolja, hogy ugyanabban körzetben indult rivális jelöltként, ahol én. https://static.valasztas.hu/onkval2006/hu/10/10_0.html. Ennek megint nem lett volna bonyolult utána nézni.
Tévesen állítja, hogy CivilKalász nevesített tagjai „pártkötődésük szerint a Budakalászért Védegylethez sorolhatóak”. Nevünkből is látszik, hogy nem vagyunk párt.
Tévesen állítja a következő bekezdésben, hogy a megszavazás után támadom csak és hogy korábban hallgattam a HÉSZ ügyben, mind a Bizottságban, mind a Testületi üléseken. Budakalász város honlapján elérhetőek a jegyzőkönyvek, könnyen utána nézhetett volna, hogy elutasítottam, a napirendről való levételét javasoltam a Kálvária területe eladásának. https://www.budakalasz.hu/wp-content/uploads/2016/07/Budakalasz-20160630-test%C3%BCleti-jkv-ny..pdf?x98515
A legutóbbi vitát itt olvashatja https://www.budakalasz.hu/wp-content/uploads/2016/07/Budakalasz-20160630-test%C3%BCleti-jkv-ny..pdf?x98515, ahol kiderült volna az ön számára is, hogy pontosan hogyan is állunk a területekkel és a százalékokkal és azt is, hogy még a tervező asszony is elismerte, bizonyos területeken kisebb területekre lehet építkezni, mint a korábbi szabályzatban.
Ennél több részletet is megtudhatott volna, ha a helyi önkormányzati lap nem tagadná meg az ellenzéki képviselők írásainak közlését, de itt elolvashatja az ezzel kapcsolatos tényeket https://www.facebook.com/notes/budakal%C3%A1sz%C3%A9rt-v%C3%A9degylet/a-h%C3%ADrmond%C3%B3b%C3%B3l-ism%C3%A9t-kimaradt/2972607096114276/.
A cikkében írtaktól eltérően nem feltételezéseink vannak, nem „szilárd meggyőződésünk, hogy villaparkok fognak épülni”, hanem sajnálatosan befejezett tények vannak. Az elmúlt néhány évben felépült a Klenity, a Kálvária, a Mályva utca lakóparkja, épül a Promontor és megvan a terv a Kőbányai útira. Ezeknek az átgondolatlan építkezéseknek a következményeiben vergődik napról napra Budakalász lakossága. Ennek a folyamatnak a bővülése ellen emeltünk szót.
Megmosolyogtató a többszöri kiszólása a matematikai ismereteimre, mert ha egy picit odafigyel, akkor feltűnt volna önnek, hogy az 5%-os beépítési korlát nem egyenlő 0,5%.-kal. Pont 10-szeres a különbség. Kedves Kata! Önnek mindegy, hogy 60 négyzetméteres lakásban lakik vagy 6 négyzetméteresben?
Tévesen állítja, hogy 7,5 méter volt a beépíthetőség a mezőgazdasági övezetekben, mert ez 5m magasság volt, ehelyett lett 4,5 m (ellenőrizheti a HÉSZ-ekben.)
A velem kapcsolatos záró poénnak szánt kioktatásában is téved. Az osztás nem negyedikes anyag, hanem a Kerettanterv szerint 1-2. osztályos http://kerettanterv.ofi.hu/01_melleklet_1-4/index_alt_isk_also.html.
Kedves Kata! Nem igazán értettem az indulatait, bennem nincsenek visszafelé ilynek. Ha legközelebb Budakalász ügyeiről szeretne írni, és ahhoz tényekre, valós információkra van szüksége, szívesen állok a rendelkezésére.
Üdvözlettel:
Dr. Hantos István
dobó
2019-08-27 at 13:52
Vén húgyos kutyài parancsra csaholnak
Én vagyok a többség
2019-08-27 at 13:50
Pilisborosjenőre is jutott az “álcivilekből”, 2097 Egyesületként hirdetik magukat. Van köztük Greenpeace-s aktivista, Momentum fan, DK-s stb. Szóval ott is megy a harc.
Madarász Csaba
2019-08-26 at 20:58
Tisztelt Jurák Kata!
A személyemet érintő téves információközlés kapcsán eljuttattam szerkesztőségükhöz digitális aláírással ellátott helyreigazítási kérelmemet.
Alább ide is beámásolom:
Helyreigazítási kérelem
2019.augusztus 26.
Budapest
címzett: Pesti Srácok szerkesztősége, Huth Gergely főszerkesztő
tárgy: helyreigazítási kérelem, a 2019.augusztus 26-án, a pestisracok.hu oldalon megjelent Civilnek álcázott soros kommandó akciózik Budakalászon című, Jurák Kata által írt cikk tárgyában
https://pestisracok.hu/civilnek-alcazott-soros-kommando-akciozik-budakalaszon/
Tisztelt Huth Gergely főszerkesztő!
A tárgyban szerepelt cikkben személyemet tekintve tévedéseket, valótlan információkat közölt lapjuk újságírója.
Nézzük sorjában:
“A Védegylet egyik hangadója pedig az a Madarász Csaba, aki a Helsinki Bizottságnál betöltött munkaköre miatt nem lehetett hivatalos tag, csupán aktív támogatóként, előadóként vesz részt a munkában. “
Tévedés 1. Sohasem voltam a Védegylet hangadója, sem tagja sem a Budakalászért Védegyletnek, sem pedig a Védegylet nevű civilszervezetnek. Munkájukban semmilyen formában nem veszek részt. Ezzel szemben alapító tagja vagyok a korrupció-megelőzéssel foglalkozó Integritás Hálózat Egyesületnek.
Tévedés 2. Sohasem dolgoztam a Helsinki Bizottságnak, ott nem töltöttem be semmilyen munkakört. Ezzel szemben a Belügyminisztérium Önkormányzati Kutatóintézeténél nemzetközi területtel foglalkozó önkormányzati szakértőként dolgoztam, illetve munkaadóm volt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is.
Tévedés 3. Sohasem jelentettem be Budakalászt a hulladékvadász.hu sem pedig a jarokelo.hu portálnál. Ezzel szemben mindenkor bejelentem az önkormányzatnál, illetve a jarokelo.hu portálon, ha szemetet találok a budakalászhoz tartozó közterületen.
Kérem a helyreigazítási kérelmem további állapotáról, a helyreigazítás megjelenéséről szíves tájékoztatásomat!
üdvözlettel,
Madarász Csaba
olap
2019-08-26 at 15:27
A képen látható emberek felét személyesen ismerem a templomból. Három-hatgyerekes, Istent, családjukat, hazájukat szerető talpig becsületes emberek. A kérdés az, hogyan sikerült a “Fideszes” polgármesternek elidegenitenie az övéit? Talán kicsit kevesebbet kellett volna lopnia? Hiába párttag valaki ez nem elég. Ősszel majd számon fogják kérni, miért veszített egy olyan településen ahol a Fidesz toronymagasan nyert 2018-ban, és megint győzne. Az anyagból valahogy az is kimaradt, hogy rendőrségi nyomozás folyik a városvezetés ellen az Állami Számvevőszék feljelentése alapján. Ez nem Fidesz-ellenzék harc, és ezt a faluban mindannyian tudjuk.
Mátyás
2019-08-26 at 15:59
De itt most Gerendai és a Lupa tó volt a téma, azt jelentgetik fel.
olap
2019-08-27 at 07:34
“Általános iskolai matematikai művelettel hamar eljutunk tehát az eredményig: az eddigi 0, 9 helyett most 0.5 század százalék a beépíthetőség”
Ez eddig elkerülte a figyelmemet, de nagyon vicces: Kata számolja már ki mennyi 5000 nm 0,5 (1/2) század százaléka. Ha megvan piruljon el kicsit, és gondoljon vissza az általános iskolás matematika óráira. Budakalászon a Szentistvántelepi iskolában tudok ajánlani jó matematika tanárt. Országos szinten kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhet az iskola pedagógiai hozzáadott érték területén. Soha nem késő.
Jurák Kata
2019-08-26 at 16:02
Tisztára, mint Márki-Zay Péter…igaz?
olap
2019-08-26 at 16:30
Elég nagy aránnyal verte meg a Fideszes jelöltet, ha erre gondol a kisasszony.
A. Knight
2019-08-26 at 17:09
Mit tudunk mi mindannyian a faluban? A fideszes polgármesternek úgy sikerült “elidegenítenie” ezeket az embereket, hogy ezek a polgárok Szentistvántelepen foggal-körömmel ellenzik az elkerülőút megépítését, saját érdekükből persze, ezért ekézik a városvezetést ahol csak tudják. Kivácsi leszek ennek a rendőrségi nyomozásnak az eredményére, haha. Ekézni, vádaskodni, feljelentgetni, az megy ezerrel. Mást sem tudnak ezek az álcivil szervezetek.
olap
2019-08-26 at 17:27
Az, hogy elintézték a hogy legyen zajvédő fal neked miért baj?
Bence
2019-08-26 at 20:38
Szintén ismerem többüket, becsületes, tisztességes emberek mind. Talán pont ezért rendeltek meg ellenük egy kis karaktergyilkolászást. A szerző figyelmébe Isten törvényét ajánlom: “Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot”, illetve “aki azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre”.
pufff
2019-08-26 at 23:41
Mi a szar közük van a civilekhez ?
Bence
2019-08-27 at 01:36
Amikor polgárok – ha még ismerős ez a szó – a hatalomtól függetlenül (és nem anyagi juttatásért) összeállnak egy vagy több közös ügy érdekében, azt hívják civil szerveződésnek. A bélyeggyűjtő-szakkörtől az nyílt sisakos érdekvédelemig számos formája van ennek.
Dezső
2019-08-27 at 14:34
Egy libsi vagy tróger, vagy hülye.
Orosz László
2019-08-27 at 15:53
Libsi? Keresztény, lokálpatrióta hazafiak.
Namond
2019-08-26 at 14:24
Talán jó lenne, ha kormányhivatalok intézkedési kötelezettséggel, vizsgálhatnák és vizsgálnák, hogy egy civilnek mondott szervezet, civil feladatok helyett;
– gazdasági,
– politikai esetleg
– az alaptörvénybe foglalt nemzeti értékeket támadó terror cselekményeket végez-e.
Mátyás
2019-08-26 at 14:09
Az önkormányzatok saját tulajdonban is elkezdhették volna a bányató hasznosítását. Mivel ezt évtizedekig nem tették meg, lehet anyagi forrás hiányában, inkább az eladás mellett döntöttek. Az új tulajdonos – lehetne az bárki – a szabályok betartása mellett kiépítette és rendben tartja és “mellékesen” hasznot is húz belőle. Ilyen a piacgazdaság. Talán ez az ami zavarja őket. Egyébként ahogy a cikk is írja korábban sokkal rosszabb volt a helyzet, mindenhol szemét volt, a több száz ott parkoló autóból pedig egyenesen a fűre, a földre “folyt az olaj”. Wc sem volt, így az emberek a tóba végezték a dolgukat. Bár egy kicsit én is írigykedem Gerendaira :), de ma sokkal tisztább és higiénikusabb a terület.
Lópici Gáspár
2019-08-26 at 13:55
Szimon Józsefnek!
Kissé szánalmas, hogy olyan ember, mint ön, aki a leírt rövid szövegben négy (4) helyesírási hibát vét, kioktatni szeretne egy magasan képzett újságírót magyar nyelvtanból.Önnek legalább az anyanyelvét meg kellett volna tanulnia, mielőtt véleményt ír. Ami pedig a csillagrombolást illeti: Kata már elég régen valóban rombolja a csillagokat. Főleg a vöröset és annak az utód képződményeit. ( Zöldek, civilek, politika mentes, stb) érdekes, hogy a cikk tartalmával kapcsolatban nincs mondanivalója, ezért a szerző hitelét próbálja rombolni. Régi bolsevik módszer.
A PS újságírói nem élnek közpénzen a teljesítmény, az olvasottság alapján fizetik őket, de azt tudom, hogy pl. az orvos, a tanár, rendőr, a tűzoltó, a katona, a vasutas, stb. azon él. Ez sokkal jobb, mint Soros pénzen élni. Régebben az is közpénz volt, csak mára ellopták.Ezt szeretnék folytatni a cikkben megnevezettek.
Gratulálok a leleplező íráshoz.
Rakovszky István
2019-08-26 at 14:08
Már, ha a magyar az anyanyelve! lehet hogy Berghez hasonlóan amerikában születettt.
De lehet, hogy a “szimon József” jól tud magyarul és a helyesírásával sincs progléma, csakhogy az idegen tartótisztjei kicsit átjavítgatták az írását.
oshon
2019-08-26 at 13:40
Szimonjozsi (f) – Ne aggodj , ertjuk mi a funt is meg a fant is … Itt egyeb ‘dolgokan’ all a hangsuly ! Arrol hogy meg egyelore egy jo paran alcivilkent es almagyarkent eloskodnek Magyarorszagon a Magyar Nemzet hatan , gancsolva es szembekopve minden egyes alkalommal a Magyar Nepet … barhol a vilagon ! Ez csak ezert van mert a Magyar Nepnek egyelore meg van turelme az ilyen csuszomaszokkal … Keressetek hazat magatoknak , ruhes tetves kutyak !!!
Rakovszky István
2019-08-26 at 14:04
Hiába keresnének maguknak hazát, nem találhatnának.
DE lehet hogy alakítanának ki számukra egy janicsár tábort, ahol gondos titkosszolgálati képzést kapnának. Amit soros csinál az csak hasmenés (hogy durvább szót ne használjak.)
Hát, így van ez
2019-08-26 at 17:28
Ezek a nyomorultak soha a büdös életben ne merjék kimondani az alábbi mondatot:
” Magyar vagyok, s ezt a kincset őriznem kell !!!