
Csak a bosszú hajtja a Hír Tv-t, a Lánchíd Rádiót és a Magyar Nemzetet is magában foglaló médiabirodalom tulajdonosát, Simicska Lajost – nyilatkozta a Magyar Időknek Nagy Ervin filozófus, a Jobbik egykori alelnöke, aki bejelentette: nem kíván szerepelni a jövőben a Hír TV műsoraiban. Korábban a Demokrata főszerkesztője, illetve főmunkatársa, Bencsik András és Szentesi Zöldi László is jelezte, nem mennek többé Simicska tévéjébe.
A Csörte című vitaműsorban tavaly augusztus óta szereplő Nagy Ervin levélben közölte felmondását a televízióval, a szakmai koncepciót nélkülöző műsorszerkezetre hivatkozva. A Hír Tv hangnemváltozása Nagy Ervin szerint nem pusztán a 180 fokos politikai fordulatban mutatkozik meg, hanem a tulajdonos bosszúszomjában, amely ideológiai elvek nélkül teremti meg a politikai értelmezés keretét. Szerinte jobbikos és szocialista politikusok egyaránt kapnak műsoridőt, ha megszólalásukkal a Fidesz–KDNP-t támadják. Példaként említette, hogy a műsort is megszakították, csak hogy élőben kapcsolják Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselőt Brüsszelből. A volt politikus úgy látja: főként a Jobbiknak vált jelentős fórumává a televízió.
Nagy Ervin kifejtette: a Csörte szerkezetében is tükröződik a vehemens Fidesz-ellenesség. A vitaműsor eredeti koncepciója szerint két bal- és két jobboldali közszereplő ütköztetné nézeteit egy moderátor jelenlétében, ám az utóbbi időben ezt a felállást felülírta az új műsorpolitika. Az egyik adásban a jobboldali szekcióban a partnere a Lánchíd Rádióból ismert Hegedűs Szabolcs volt, aki konzervatív értékek helyett kizárólag kormánykritikus nézeteket képviselt.
A szintén Lánchíd rádiós moderátor, Bella Levente hasonlóan elfogultan irányította a beszélgetést, láthatóan egyes résztvevők mellett és mások ellen foglalt állás, s a megvitatott témák felvezetése sem volt semleges. Nagynak így abszurd módon három vitapartner ellenében kellett érvelnie. Az egykori politikus leszögezte: miután mindennek betetőzéseként a Csörtét újabban az általa elfogadhatatlannak tartott Szabadfogás című műsor szerkesztője vette át, megérlelődött benne a döntés: nem szeretne részt venni a Hír Tv egyik vitaműsorában sem.
Mint a Magyar Idők is beszámolt róla: az utóbbi hetekben a munkatársak is nagy számban mondanak fel a Hír TV-nél.
Forrás: Magyar Idők. Fotó: Facebook
J57
2017-02-05 at 13:56
Bella Levente: szemét ,mocskos gazember lett. Judás
Pandora
2017-02-04 at 22:10
Bella Levente a megélhetési “újságírás” jellegzetes alakja,ennél már nem lehet mélyebbre süllyedni a jellemtelenségben, mint ahová ő leküzdötte magát.Sajnos,ha kikopik a médiából ( mihamarabb,ha lehetne) akkor tanítani fog és ez valószínűleg nagyobb kártétel,mint az amit most csinál,mert a diákok ,feltehetőleg hinni fognak neki.
matyko-X
2017-02-04 at 22:05
Elózőhöz: álmodik a nyomor!
Na, csodálom, hogy Nagy eddig bírta – a segg Bella Levente miatt már vagy 2 éve hagytam a francba a Lánchíd Rádiót, aztán az MaNe-t untam meg ócska froclizásaival, majd jött a leszalámizott Hír Teve, végül a Heti Válasz kicsinyes és átlátszó korrektkedése és buta, de gemütlich seggnyalása tette be az ajtót.
No sebaj, lehet klasszikusokat olvasni épp eleget!