Pesti Srácok

Családbarát Zugló – Óvodát zárnak be, szélnek eresztik a dolgozókat

Családbarát Zugló – Óvodát zárnak be, szélnek eresztik a dolgozókat

Nagy átszervezés van folyamatban Zuglóban: a XIV. kerület MSZP-s vezetése bezárt egy óvodát, óvónőket bocsátott el, intézményeket vont össze és lemondott egy településrendezési megállapodás keretében építendő óvoda létrehozásáról. A PestiSrácok.hu úgy értesült, hogy Budapest harmadik legnépesebb kerületében eleve óvodai helyhiány van, ennek ellenére a helyi vezetés lemond az intézményekről, az ott dolgozókról, ráadásul megszüntetik a Zuglói Ifjúsági Centrumot is.

A pandémia alatt igazán kijött a baloldalból a valódi énje: Zuglóban például az önkormányzat jelentősen növelte a lakosságot érintő terheket. Már a választások előtt is volt egy erős húzásuk: Horváth Csabáék egyik első intézkedése az volt, hogy megemelték a vállalkozások adóterheit, bevezették a magánszemélyek által fizetendő garázsadót, majd a járvány kellős közepén a kormányzati tiltás ellenére a lakbérek jelentős mértékű megemeléséről döntöttek, ezen felül úgy határoztak, hogy a gyermekétkeztetés díját is megemelik, mindezt azért, mert annyira családbarátok.

A PestiSrácok.hu úgy értesült, hogy a bár a kerületben óvodai helyhiány van, mégis úgy határozott az MSZP-s vezetés, hogy július 31-i hatállyal bezárják az Ond vezér sétányon lévő Zuglói Napsugár Óvodát. Információink szerint több óvónőnek is megszűnik az állása, akiknek a megélhetése ezzel veszélybe kerül. Egy átszervezés is megkezdődik a XIV. kerületben, ugyanis az ott működő huszonnégy óvoda önállósága megszűnik, központosítva fogják majd irányítani azokat Zuglói Egyesített Óvoda néven.

Lehetett volna még egy, de köszike, nem kell!

PestiSracok facebook image

Úgy tudjuk, hogy a kerületi vezetés lemondott egy településrendezési megállapodás keretében építendő óvoda létrehozásáról: a Paskál-telken lakásokat építő beruházó óvodaépítés helyett a saját érdekét is szolgáló közterületi területátalakítást végzett el a Rákos-patak partján, óvodának pedig nyoma sincs. A helyi közművelődési cég átszervezésekor ráadásul Horváth Csabáék megszüntették a Zuglói Ifjúsági Centrumot is. Pénz amúgy lenne, ugyanis az idei évre rekordméretű büdzsét fogadtak el, tavalyról pedig maradt még 2,5 milliárd forint a „nagy kormányzati kivéreztetés” ellenére is, de valószínűleg másra tartalékol a zuglói baloldal.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."