Immár két éve mindennapjaink része a migránsválság, amelyet 2015 tavaszától markánsan másként lát a hazai jobboldal és a baloldal. Előbbi a déli határra nehezedő nyomás súlyosbodásával egyre keményebb válaszokat adott rá, a baloldali kommunikáció viszont mindig egy lépéssel a valóság előtti állapotot akarta elhitetni az emberekkel: először tagadta a probléma létét is, majd bírálta, hogy nem akadálymentes a migránsok tízezreinek magyarországi vonatozgatása, aztán bírálta, hogy nem indítanak a kedvükért vonatokat, bírálta a magyar rendőrség intézkedéseit, bírálta a határzárat, ahogy most bírálja a megerősített jogi határzárat. És még nyilvánvalóan nincs vége. Menet közben, a Brüsszellel vívott ütközetekből az is világossá vált, hogy a magyarországi baloldal nem a saját meglátásait hangoztatja, hanem a nyugati uralkodó szemlélethez igazodik. De miért nem veszi észre Nyugat-Európa, hogy önmaga ellen dolgozik? – tesszük fel gyakran a kérdést. Hogy bánhatnak ilyen kegyetlenül a magyarok ezekkel a szerencsétlenekkel? – értetlenkedik eközben a nyugat-európai fősodor. Mindkettőre választ adott Frank Füredi, a PestiSrácok.hu-nak is interjút adott, magyar származású szociológus közelmúltbeli előadása a Várkert Bazárban.
A válaszok a történelemben keresendők, de nem a megszokott módon. Nekünk fontos a történelmünk, ott van a fejünkben, számon tartjuk, büszkék vagyunk rá. Tudjuk, jelenkori problémáinkban komolyan közrejátszik, hogy az utóbbi pár száz év nem egy kimondott sikertörténet számunkra, de álmából felverve is tudja mindenki, hogy Szent István államában élünk, hogy Mátyás igazságos volt, hogy bátor szabadságharcokat vívtunk az elnyomóink ellen. Bármilyen unalmasnak is hatnak ezek a toposzok, akármit építünk, mindig ezekre építkezünk. Ha végignézünk Nyugat-Európán, az is egyértelművé válik, hogy miért kell rájuk nagyon vigyáznunk.
Frank Füredi előadásának legfontosabb megállapítása, hogy a második világháború és azon belül is főleg a holokauszt borzalmaira minden ízében dogmatikus világot építettek fel Nyugaton. Ez gyakorlatilag egy vallás, amelyet immár ugyanúgy veszélyes húzás nyilvánosan bírálni ott, mint mondjuk az iszlám világ területén az iszlámot. Már a magyar iskolások is pontosan tudják, hogy a második világháború pusztítása – beleértve a fasiszta és kommunista eszmék tombolását – egyenes következménye volt az első világháborút lezáró békediktátumoknak. A békediktátumokat diktáló Franciaország, Nagy-Britannia és Egyesült Államok liberális uralkodó körei azonban sokkal szívesebben kenték szét a felelősséget a teljes emberiségre és a teljes történelemre.
Frank Füredi előadása a Várkert Bazárban (fotó: xxiszazadintezet.hu)
A történelem rossz, értem?!
Vallásos fatalizmussal azt állítják, hogy a történelem az emberiség lealjasodásának története, amely szükségszerűen torkollott a holokausztba. A holokausztot kiemelték a történelem népirtásai közül, ez lett az emberiség eredendő bűne a liberális világképben, kellett hát egy megváltás is, ami természetszerűleg a nácizmus leverésének pillanata lett. Ezért afféle nulla órává kiáltották ki 1945-öt, ahol véget kellett érnie az addigi történelemnek, és elkezdődött a saját múltja elől elmenekülő, „bátor új világ”, amely teljesen más irányba halad, hogy elkerülje a holokauszt megismétlődését. Ennek a terméke a nemzetállamok letörésére irányuló törekvés és a nemzetek feletti szuperállamok létrehozásának kísérlete (lásd az Európai Közösségek, majd az Európai Unió fokozatos központosítását és a szabadkereskedelmi egyezményeket). A 20. század második felének liberális demokratikus rendszerét arra az alapvetésre építették fel, hogy az egész 1945 előtti történelmet meg kell tagadni, hiszen annak minden mozzanata csak egy újabb lépés volt a holokauszt felé.
Megdöbbentő, amikor már egy konzervatív politikus is »régi rossz napokról« beszél, a korábban jellemző »régi szép idők« helyett
– utalt a szociológus a korábbi, elvileg konzervatív brit miniszterelnök, David Cameron egy kijelentésére. Az 1945 előtti történelmet végtelen fatalizmussal megtagadó liberális világhoz ugyanis csatlakoztak a konzervatív pártok is, ezzel megtagadva saját lényegüket. Ez az oka annak, hogy a konzervatívnak besorolt mai nyugat-európai pártok egyáltalán nem tűnnek annak, sőt eszmeiségükben alig különböznek a liberális pártoktól. A liberális szemlélet egyeduralkodóvá vált – ahogy Frank Füredi fogalmaz: megnyerte a kultúrharcot –, és ez az oka annak is, hogy elképesztő sortűz zúdul arra az országra, amely eltér a liberális demokrácia felsőbbrendűségét hirdető dogmától. Ehhez az is elég, ha egyszerűen illiberálisnak mondja magát, amitől még a „konzervatív” Angela Merkel is leejti a tollát.
Egy nemzetek fölötti szuperállam kialakítása: így futnak össze mára egy kézben a legfontosabb államközi együttműködési szerződések. (forrás: wikipedia.org)
A múltat végképp eltörlő, láthatatlan forradalom
Az 1945 előtti világot tokkal-vonóval megtagadó liberális szemlélet egyeduralmának súlyos következményei lettek Nyugaton. A történelemoktatás elfordult a régi koroktól, vagyis egy-egy nép a saját hagyományától, ez pedig öntudati válságot és – amint a migránsválság megmutatta – az egyéni és a csoportos önvédelmi képesség drasztikus lehanyatlását is okozta. A történelem megtagadását a hagyomány elleni keresztesháborúnak nevezi Frank Füredi, ami által a kultúrharcot a végletekig fokozó liberális Nyugat légvárat épít az előzmény nélküli jelenre. Ebben a kultúrharcban gyökerezik a régi korok és a régi korok jelképes embereinek gyalázása és hiteltelenítése is. Mindez Magyarországon sem ismeretlen már, és nem véletlen, hogy a hagyományunk talán legfontosabb sarokpontja, Szent István lett az egyik fő célpontja. Annak ellenére tartja magát a „fél országot kiirtotta az erőszakos térítéssel” rosszindulatú tévhit, hogy ennek semmilyen történelmi nyoma nincs. (Talán az sem véletlen, hogy egy nagy popkulturális hatású művel már 1983-ban a történelmileg teljesen jelentéktelen Koppány oldalára állították az ország közvéleményét az államalapító Istvánnal szemben.)
A múltból örökölt kapaszkodók nélküli nihil pedig igencsak veszélyes terep. Kísértetiesen emlékeztet például a kommunizmusra, amely a „végképp eltörölni” jelmondattal úgy akart egy forradalmian új, embertelen falansztert felépíteni, hogy a korábbi világot nyom nélkül kiirtja – az emberek fejéből is… Csakhogy amíg a kommunisták a társadalmi igazságtalansággal érveltek – mérsékelt hatékonysággal –, a neoliberalizmus, a holokauszt borzalmaival riogatva, jóval eredményesebb.
A kommunista diktatúra még elég feltűnően próbálta eltörölni a múltat. A képen a Munkásőrség tagjai 1957 márciusában. (fotó: origo.hu)
Már azt sem értik, hogy védekezni kellene
Még látványosabb a veszély, ha a múltjától megfosztott társadalom határain felbukkan egy ereje teljében levő hódító. Bármilyen érthetetlen innen nézve, a liberális Nyugat-Európának két oka is van nem védekezni az iszlám rendkívül gyors térnyerése ellen. Az egyik, hogy az iszlám világ 19-20. századi európai gyarmatosítása is az 1945 előtti „régi rossz napok” bűne, tehát ildomos némi bűntudatot érezni miatta mindenkinek, ha egyáltalán szóba kerül. A másik még ennél is őrültebb dogmatikus gondolkodásról tanúskodik: a mohamedánok tömeges európai bevándorlása az 1945 utáni „bátor új világ” hozadéka, és mivel ezt a világot a lehető legjobbnak gondolják, ezért a hozzá tartozó bevándorlás sem lehet rossz. A saját szemük helyett sokan még mindig az uralkodó szélsőliberális ideológiának hisznek. Ez a liberális szemlélet valójában azt sem érti, hogy mi ellen kellene egyáltalán védekeznie, ezért a vita Nyugaton még itt tart, nem pedig a védekezés módjainál.
A védekezésképtelenségnek pedig egyéni szinten is megvannak a következményei. A holokauszt erőszaktételét emberi ősbűnné tevő rendszer végletesen irtózik az erőszak csírájától is. Itt kezd saját farkába harapni a kígyó, hiszen hiába alapelve az 1945 utáni „bátor új világnak” a szólásszabadság, ezt éppen mostanában igyekeznek felszámolni azzal az érveléssel, hogy „a holokauszt is az első keményebb szóval kezdődött”. Innen egyenes út vezet a nyugati egyetemeken lassan alaptartozékká váló safezone-okig, amelyekben biztonságban érezhetik magukat az önmagukat fizikailag megvédeni képtelen társadalmak önmagukat fizikailag és érvekkel egyaránt megvédeni képtelen egyéni tagjai. Ha egy ilyen világba belecsöppennek olyanok, akik képesek, és nem is átallnak erőszakot alkalmazni, nyert ügyük van.
A safezone-okat létrehozó lelkizés éppen a liberalizmust hirdető egyetemeken kezdi kiszorítani az érvek ütköztetését. (fotó: foxnews.com)
Tudatos jövőkép vs. safezone
A Frank Füredi által felvázolt kultúrharc változatlanul két oldal közt zajlik, így összesen két választási lehetőség van. A hagyományra, a tekintélyre és a kereszténységre építő konzervativizmus még csak most látszik újra megerősödni, miután a világháború utáni évtizedekben elvesztette a kultúrharcot. Donald Trump és Orbán Viktor egy lapon emlegetése nem véletlen, ugyanis az USA-ban a liberális és a liberalizmusba beolvadt „konzervatív” körök által hevesen támadott Donald Trump ennek az újraéledő konzervativizmusnak az embere, amelynek Európában Orbán Viktor a legfeltűnőbb (s ezért sokak által leggyűlöltebb) képviselője. A másik választási lehetőség a tekintélyt és vallást elutasító, radikálisan egyenlőségelvű, múlt nélküli liberalizmus. Ez nemcsak uralkodó és alattvalók, állam és állampolgárok, valamint egyének között utasítja el a tekintélyt, hanem szülő–gyerek és iskola–gyerek viszonylatban is. Az oktatásüggyel is foglalkozó szociológus ezzel magyarázza, hogy a fegyelem mára pozitívból negatív fogalommá vált Nyugat-Európában, és ezért dívik a gyereket minél szabadabban engedő nevelés. A liberális „bátor új világ” lényegében nem neveli fel a gyerekeket, ezzel felnőttkorban is gyereklétre kárhoztatja őket.
Amikor a magyar kormány Brüsszellel szemben vívja a harcát, akkor valójában ez a két választási lehetőség között zajlik a harc, amelynek óriási tétje van. Az egyik, konzervatív társadalom lakói tudják, hogy kik ők, tudják, hogy mit csináltak korábban, ezért azt is meg tudják határozni, hogy mit akarnak tenni ezután. A másik, szexuális, kulturális és más, pátyolgatnivaló kisebbségek sokaságára szétszabdalt nyílt társadalom lakói viszont a safezone-jaikban akarnak meghúzódni, sérthetetlenséget követelve. Mígnem jön valaki, aki kevéssé fogékony a safezone-ok fogalmára. Magyarország legfőbb bűne a nyugati liberalizmus szemében, hogy újra és újra rámutat: a császár meztelen, semmiféle szép új ruha nincs rajta. Természetes, hogy ebben a kultúrharcban lassan a magyar kormány mellé sorakoznak föl azok a kelet-közép-európai államok, amelyek megtapasztalták, hogy milyen a favágó finomságú, kommunista agymosás, és amelyek kimaradtak a sokkal kifinomultabb nyugati falanszterépítésből. Utóbbi mögött viszont még mindig sokszoros túlerejű politikai, gazdasági és médiatámogatás áll.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS