Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a vírus elleni védekezésről beszélt kiemelt témaként. A miniszterelnököt Nagy Katalin kérdezte az aktuális magyarországi politikai helyzetről, de érintették az őszödi beszéd tegnapi évfordulóját is. A Kossuth Rádióban Orbán Viktor hangsúlyozta: az ellenzéktől azt kéri, ha az első hullámhoz hasonlóan most sem tudják segíteni a járvány elleni védekezést, legalább ne támadják azokat és ne terjesszenek álhíreket.
Fontos, hogy Kásler Miklós miniszter úr közzétette a tervét, mely szerint hogyha kifogy a kórházak kapacitása, akkor van egy lépcsőzetes haditerv – minderről Orbán Viktor beszélt a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök szerint a második hullámban több megbetegedésre lehet majd számítani, de a magyar egészségügy felkészült erre a helyzetre.
Kidolgoztuk egy intézkedési tervet arra vonatkozóan, ha nő az esetszám, akkor arra hogyan reagálunk majd. Felkészítettük az egészségügyet a második hullámra, így más lesz a védekezés is, mint az elsőben volt. Most azt kérjük, hogy tartsák be a magyarok a szabályokat, nem pedig azt, hogy maradjanak otthon
– fogalmazott a miniszterelnök, aki kifejtette azt is, hogy azt szeretnék, ha mindenki tudná élni a saját életét tovább a megszokott módon, így nem szeretnék ismét a karantént elrendelni, nem terveznek iskolabezárásokkal sem. Fontosnak tartják, hogy a gazdaság ne álljon le újra, de a korlátozások elrendelésében az operatív törzs javaslatait tartják mérvadónak.
Az operatív törzs javaslatai alapján dönt a kormány, tehát, ha ők azt javasolják, hogy fontos szigorításokat bevezetni, akkor azt megtesszük. A baloldalra nem lehet számítani a járványügyi intézkedésekben. Az ellenzéket arra kérem, hogy ha segíteni nem tudnak, legalább ne támadják meg őket. A kamuvideó utáni kamuhírekkel hátba támadják a járványügyi szakembereket, ezzel ártanak az országnak is
– fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: az ellenzék által gerjesztett politikai viták hátráltatják a védekezést, belső ellenségként viselkednek, ahelyett, hogy együttműködnének a kormánnyal a magyar emberek érdekében.
Most igazán lehetne támogatni az országot
– húzta alá, majd azt is elmondta, hogy jelenleg nem az a legfontosabb, hogy az ellenzéki dezinformációk terjesztése miatt jogi lépéseket tegyenek, de “nyilván ennek is eljön az ideje”. A második hullámmal kapcsolatos kérdésre úgy fogalmazott:
nem lesz egy jó hangulatú őszünk.
Kérdésre válaszolva elmondta: október elsejétől lesz elegendő eszköz, lázmérő az iskolákban – húzta alá, hozzátéve, az igazi feladat azt volt megoldani, hogy az alsó tagozatos szülők miként tudják bekísérni az intézménybe:
Ez időigényes tervezést vett igénybe, de Kásler és Pintér miniszter úr jól végzik a feladatukat, higgadtan és felelősségteljesen.
A gazdaságnak működnie kell, a hitelmoratórium fenntartásáról szombaton döntenek
A gazdasági operatív csoport holnap ülésezik majd, a hitelmoratóriumról tehát szombaton születik döntés
– válaszolt Nagy Katalin kérdésére a miniszterelnök, aki hangsúlyozta: ez bizonyult az egyik legjobb döntéseik egyikének. A vakcináról beszélve kifejtette: sok pénzt adnak a kutatásokra, hazánk az európai kutatásokban vesz részt. A miniszterelnök szavai szerint akkor van vége a veszélynek, ha már kifejlesztették a megfelelő vakcinát. Addig nehéz időszak következik, viszont az első hullámban is sikerült megőrizni a gazdaság működését, amit bár újra kellett indítani, reményteljes, hogy milyen növekedés várható az ágazatban. A tavasszal tapasztalható munkanélküliségi ráta mára már lecsökkent.
Januárhoz képest a munkavállalók száma nő, arra kell felkészülni, hogy munkaerő-hiány lesz Magyarországon
– fejtette ki Orbán Viktor. Arról is beszélt, hogy ebben talán “különleges kivételt képez a budapesti turizmus”, amely valóban problémákkal és hiányokkal küzd. Javaslata szerint egy üzleti modellváltással ez áthidalható lenne.
Arra buzdítom a fővárosi önkormányzatot, hogy ne csak külföldi vendégekre próbálják építeni a turizmust, erre speciális program kidolgozását javasolnék, de nyilván ennek kidolgozása vagy az erről való döntés nem az én kompetenciám
– húzta alá a miniszterelnök. Az őszödi beszéd évfordulójához kapcsolódva arról beszélt, hogy 14 évvel ezelőtt Gyurcsány beismerte: csaltak, hazudtak, ígérgettek, mindezt veretes magyar szavak kíséretében tette.
És ezután nem az történt, amit elvárható lett volna egy miniszterelnöktől, hanem lovasrendőröket küldtek, kardlapozták a tüntetőket. Az akkori ellenzéktől – jelesül akkor a Fidesztől – várták a megoldást az emberek
– idézte fel Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta, hogy semmiképpen nem akart alkotmányon kívüli eszközt használni, szavai szerint azért, mert “a balhé csak balhét szült volna”. Hozzátette: alkotmányon kívüli helyzetben nem vehették át az irányítást, ő pedig már akkor azt mondta, hogy a kormányt alkotmányos eszközökkel kell megdönteni, amit 2010-ben meg is tettek.
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS