Pesti Srácok

Cselekedni kell, tehát beszélgessünk! – Az LMP is klímavészhelyzetet hirdetett

A későn ébredők hevességével állt bele az egykor nagy reményű ökopártnak induló, mára a parlamenti küszöb alá sorvadt baloldali kalauzhal, a Lehet Más a Politika a Karácsony Gergely nyomán országos érdeklődést kiváltó klímavészhelyzetbe. A hevesen forgatott kommunikációs varázsfegyverrel persze főképpen a kormánypártok irányába döfködött Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője; ennek nyomán a mai sajtótájékoztatón portálunk megtudta, hogy mindenért IS a kormány a felelős, valamint a kormány egyrészt nem ismeri fel, hogy nemsokára mind meghalunk, másrészt nem csinál semmit, és amit csinál, az rossz. Sajtótájékoztatón jártunk.

„Nagy a zavar a kormánypárt soraiban” – kezdte Schmuck Erzsébet a belpolitikai haszonszerzésre újrahasznosított zöldgondolat részletes kifejtését. Erre abból következtetett, hogy míg Orbán szerint a klímaváltozás nem bolsevista trükk, addig Hoppál Péter a havazással trollkodott a Facebookon, mindebből pedig azt szűrte le az LMP szakpolitikusa, hogy a kormány felelőssége a klímaváltozás. Arra a trükkre is felhívta a figyelmünket, hogy Áder Jánost is azért bízták meg a természetvédelem napirenden tartásával, hogy elfedjék a kormányzat valódi szándékát, a klímavészhelyzet tagadását. Pedig – mint fogalmazott – nagy a baj: „mi vagyunk az utolsó nemzedék”, amelyik érdemben tudna tenni az apokalipszis elhárítása ügyében. Schmuck kijelentette azt is, hogy a klímavészhelyzet kihirdetése nem kommunikációs fogás, hanem maga a rideg valóság, vagyis az utolsó lehetőség, az éghajlatvédők ardenneki offenzívája. (Természetesen nem így fogalmazott, csak mi nem bírunk magunkkal – a szerk.)

Cselekedni kell, tehát beszélgessünk!

Miután a képviselő kijelentette, hogy a világvége elhárítása nem tűr halasztást és azonnal cselekedni kell, váratlan fordulatként egy összpárti beszélgetés összehívását sürgette, ahol a pártok küldöttei mellett a tudomány képviselőinek társaságában megbeszélhetik egymással, mit kellene cselekedni beszélgetés helyett. A közösen megalkotni kívánt cselekvési terv szükségességét azzal indokolta Schmuck, hogy a kormánypárt híresztelésével szemben nem vagyunk klímabajnokok; az egy főre jutó széndioxid-kibocsátás csinos alakulása csak és kizárólag a rendszerváltozás utáni gazdasági összeomlásnak köszönhető, de 2016 óta újra emelkedik. A sajtótájékoztatót azzal zárta, hogy az összpárti beszélgetésnek arra kell irányulnia, hogy számba vegyük, miképpen lehet alkalmazkodni a nemsokára bekövetkező világvégéhez.

PestiSracok facebook image

Klímaszkeptikus-e vagy?

A PestiSrácok.hu krónikása igyekezett néhány viszonylag értelmes kérdéssel (a délelőtti időpont ellenére) közelebb kerülni annak a megértéséhez, hogy miért érdemes begyömöszölni minden jelenséget a klímaváltozás gyűjtőfogalma alá, illetve hogyan lehet elkerülni, hogy a klímapánikból voluntarista, iparellenes demagógia szülessen. Schmuck Erzsébet ugyan kicsit meghökkent a szokatlan felvetéseinktől, de becsületesen megválaszolta őket. Ellenzéki politikusoktól szokatlan módon nem is minősítette portálunk munkatársát, csak egyszer adott hangot annak a gyanújának, hogy a kérdező feltehetően a klímaeretnekek közé tartozik.

Jó szórakozást a videónkhoz!

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

A Küzdőtérben Rehák György: A Muaythai a gyors cselekvésre és gondolkodásra tanít, ezért a mindennapi életünket is segítheti

Ps TV 2024 október 13.
Hazánk egyik legnagyobb élő Muaythai legendája, ha nem a legnagyobb: Rehák György. Egykoron megküzdött mindenkivel, aki csak említésre méltó. Óriási szerepe van abban, hogy hazánkban kialakult egy nívós Muaythai élet, hiszen edzőként évtized óta jobbnál jobb tanítványokkal árasztja el a szakmát. Arra is fény derül vajon kikkel és milyen mérkőzéseket vívott a kilencvenes években. Ma már azonban azon dolgozik, hogy egy teljes életpálya modell álljon azon sportolók rendelkezésére, akik a Muaythai-nak szentelik az életüket. A Küzdőtér ezzel az adással szeretné megköszönni a Pestisrácok.hu és a PS TV teljes csapatának, hogy hosszú évekig kiállt a küzdelem és a küzdősport népszerűsítése és támogatása mellett.