
Jobb lenne, ha Karácsony magától előkészítené a lelkiismerete szerint a felmondólevelét – javasolta a főpolgármesternek a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Csizmadia László, a CÖF-CÖKA alapító-szóvivője. A Békemenet egyik alapító tagja erről a Pesti úti idősotthonban történt tömeges megfertőződések kapcsán beszélt portálunknak, kiemelve, hogy a főpolgármester véglegesen bebizonyította alkalmatlanságát Budapest vezetésére. Csizmadia László arról is beszélt, hogy a CÖF-CÖKA vidéki idősotthonok javára indított adománygyűjtő akciót, amelyről elmondta, nagy siker lett, hiszen civil szervezet soha nem gyűjtött még ennyi adományt, mint most. A koronavírus-járványról is kifejtette portálunknak a véleményét a CÖF alapítója: mint mondta, optimistának kell maradnunk, összefogással és fegyelemmel pedig ezen a válságon is túllendülhetünk.
A koronavírus-járvány kapcsán az eddiginél is fontosabbá vált az idősek védelme, ebből pedig a CÖF-CÖKA is kivette a részét egyedülálló jótékonysági kezdeményezésével. Honnan jött az ötlet, kiket támogattak?
A kezdeményezést a koronavírus-járvány kapcsán felmerülő helyzet adta. A szellemi honvédek a járványos helyzetre való tekintettel arról számoltak be, hogy szeretnének nagyobb hatékonysággal foglalkozni az idősek gondozásával. Ezért döntöttünk úgy, hogy adománygyűjtést szervezünk olyan állami fenntartású idősotthonoknak, melyek vidéken vannak. Összesen 86 idősotthonnal kerültünk kapcsolatba a kezdeményezés nyomán, ennek megfelelően indítottuk útnak a gyűjtést. Felvettük a szociális hatóságokkal is a kapcsolatot, akik megszervezték a logisztikát. Az együttműködés bevált, ezek a hatóságok tovább tudták osztani az időseknek a 25 millió forint értékű gyümölcscsomagokat, melyekben narancsot, citromot és almát juttattunk el az idősotthonok lakóinak. Mindez azért is óriási dolog, mert civil közhasznú alapítvány ennyi adományt még sosem gyűjtött. Mindezt húsvét előtt kívántuk eljuttatni az idősek számára, amit most már elmondhatok: sikerült is. Ehhez segítséget kaptunk a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságoktól, másrészt pedig a honvédségtől, akik a távolabbi helyek elérésében segített. Elmondhatom, az összefogás itt is jól érezhető volt.
Nem minden idősotthon lakói ilyen szerencsések. A Pesti úti idősotthonban láthattuk, hogy mennyire kiszolgáltatottak az ilyen intézményekben élő idős emberek, különösen, ha felelőtlenül foglalkoznak velük a járvány idején. Mit gondol az ott történtekről?
Ami Budapesten történt, az felháborító. Gyakorlatilag a tisztifőorvos asszony pontosan elmondta, hogy mi a teendő, hogy kell vigyázni az idősekre, de íme, látható: Karácsony Gergelyék sajnos nemcsak a gazdasághoz vagy a parkolási témákhoz nem értenek, hanem ezen előírások betartatásához sem. Látható, hogy sem a főpolgármester, sem a kijelölt szakmai helyettese nem tartották fontosnak az idősotthonok felügyeletét, és ebből következhetett ez az óriási mulasztás. Nem tudom, kinek fog a lelkén száradni, ha ebből haláleset lesz, de azt gondolom, hogy a budapestieknek ez egy nagyon jó lecke lehet. Világosan látható immáron, hogy alkalmatlan a fővárosi vezetés és meg kell változtatni ezt a helyzetet. Ehhez nem kell megvárni az ötéves ciklus végét; jobb lenne, ha Karácsony magától előkészítené a lelkiismerete szerint a felmondólevelét.
Különösen érdekes, hogy miután bebizonyosodott a balliberális fővárosi vezetés alkalmatlansága, Karácsony politikai szövetségesei és a mögöttük álló háttérhatalmi spekulánsok – mint Soros György és köre – újra a magyar kormány lejáratásán fáradoznak. Az első kétharmados Orbán-kormányt már egyszer össztűz alá vette a balliberális világelit; akkor – többek közt – a Békemenet körül megszerveződő civil szimpátiakör ereje verte vissza ezeket a támadásokat. Lát párhuzamot a 2011-2012-es események és a mostani, jogállamisági hecckampány között?
Azóta világossá vált, hogy kik állnak a brüsszeli “megvett”, Európát eláruló Júdás-képviselők mögött. Meg is lehet őket nevezni: Soros György és a mögötte álló pénzügyi hatalmasságok próbálnak Európára és ezen belül Magyarországra gyakorolni, hiszen nem tetszik nekik a kormány által előnyben részesített nemzeti felfogás, ami a föderális Európa ellenpólusa. Azt gondolom, akkor a Békemenet volt a válasz; most a koronavírus-járvány közepette ez nem lehetséges, de már készül a CÖF-CÖKA egy rendeletjavaslattal, amit hamarosan eljuttatunk Ursula von der Leyenhez. Az ugyanis nem tűrhető, hogy egy LIBE-bizottság vagy más megvett politikusok, akik Magyarországot és Lengyelországot akarják támadni, azt csináljanak, amit akarnak. Akár rémhírterjesztéssel, akár fakenews-gyártással kapcsolatban, úgy gondolom, ideje lenne egy eseti bizottságot alapítani arra, hogy vizsgálják ki a hazugságokat.
Mi a szerepe ebben a lejáratókampányban az Európai Uniónak, mint intézménynek?
Egyetlen problémája van az európai bürokratáknak, mégpedig, hogy van egy olyan ország, amelyik Európa élvonalába tudott kerülni gazdaságilag, nem vesz fel hitelt, nem adósodik el, a munkahelyek száma 800 ezerrel növekedett. Elkészültek a gazdasági tervek a válságból való kilábaláshoz, megvan a nemzeti szintű összefogás az emberek között és nem azzal foglalkoznak a tisztalelkű emberek, hogy hogyan fog néhány eltévedt kommunista hatalomra kerülni. Ki kell tisztulnia az Európai Parlamentnek, mert ha nem, annak olyan következményei lehetnek, mint a Brexit. Hozzátenném: a bevándorlási kvótát jelen helyzetben az uniós bíróságnak felemelnie a közbeszédbe tűrhetetlen és galád megmozdulás volt. Nem hihetjük, hogy az újkori “honfoglalók” nem hoznak magukkal fertőzést és nem hozzák ránk a bajt.
Ön szerint sikerre állunk a koronavírussal szemben? Hogyan emelkedhetünk felül a válsághelyzeten nemzetként?
Előre sok mindent nem lehet látni. Látjuk az olasz vagy amerikai példákat, melyekhez képest a magyar intézkedések időben születtek, így alacsony szinten tudtuk tartani a fertőzést. Azt is látjuk, hogy előre is gondolkozik a kormány, megszülettek a gazdasági intézkedések, hogy minél hamarabb újrainduljon az ország. Legyünk optimisták. Ehhez pedig összefogás és fegyelmezettség kell, illetve az, hogy védjük az időseket és a fiatalokat egyaránt!
jámbor lászló
2020-04-12 at 20:54
Ugyan mit képzeltek ti még arról nem hallottatok elvtárs segítsd a lebukottakat mi történt kispesten a tolvaj bandát újra választották bp ujból erre a szarjankóra szavazna nekem nincs kétségem igen mert szegényt bántják
Királytigris
2020-04-12 at 10:45
A sorosi samesz Harácsony Here akkor mond le, amikor gazdája Szaros Gyuri bácsi erre utasítást ad!
Neandermüller Péter
2020-04-11 at 11:08
karácsony takarodj!
Horváth Judit
2020-04-11 at 10:56
Most mondta be a rádió,hogy a franciaországi öregotthonokban is tarol a koronavírus.Nem is írtátok,hogy Karácsony Gergely odament.Vagy a vírus őnélküle is terjed?
Magd@
2020-04-11 at 14:46
??
Edit
2020-04-11 at 10:53
És mi legyen a szociális ügyekért felelős főpolgármester-helyettessel? Ő se ússza meg. A titulusokért tenni is kell, nemcsak mosolyogni, hárítani, mellébeszélni, a másikat kritizálni és szót fogadni. Szóval egyiküknek sincs se lelkiismerete, se tudása, nem odavalók. Ezzel az erővel bárki lehetne főpolgármester, vagy helyettes, vagy beállhatna a sorba 42. tanácsadónak. Borzalom mit tettek. Ilyen amikor csak asztal mögül papírokból tájékozódnak és nem győznek mosakodni, hogy nem tehetnek semmiről. Remélem nem ússzák meg!
Szanto Gabor
2020-04-11 at 10:29
Balsoros ne lenne,
jobb lehetne ma is:) ?
Drazsen
2020-04-11 at 10:28
Miért mit tehetett volna Karácsony Gergely ?? Ő maga végzett volna teszteket ? Egyet tehetett volna. Amikor a Fővárosi Kormányhivatal visszautasította azt a kérését, hogy csak olyanok mehetnek vissza a kórházból az idősek otthonába, akiknek negatív lett a tesztje, be kellett volna mennie az agyalágyult bürokrata Sára Botondhoz, rádönteni az asztalt, és pofán verni. Mondjon le Sára Botond !
Magd@
2020-04-11 at 14:45
Ezt intézzék el maguk közt.
De valaki nagyon sáros.
A tisztifőorvos kezdettől fogva mindenkinek elküldte a szabályzatot.
Most keresi a behemót meg az oldalborda Gy. Németh a bűnbakot?!
zolatiguszti
2020-04-11 at 22:00
Mit? Elmesélem: A kórházból visszaküldötteket bebaszhatta volna 2 hetes karanténba ahogyan teszi mindenki aki nem ellenzéki az országban.Hőmérő, tünet megfigyelés és ennyi. Ugyanis a teszt eredmény csak pillanatfelvétel és a betegség a tünetmentes 2 hetes lappangási időben is fertőz….Tehát attól hogy a teszt negítv még nem biztos hogy nem fertőzött az illető. Kell egy idő amíg a fertőzés annyi antitestet vagy más mért jellemzőt felszaporít a szervezetben hogy mérhető lesz….A járvány terjedés elleneszköze tehát a karantén nem a kurva teszt!
Ezt úgy kb naponta elmondják 2 hete de annyira hogy már a könyököm jön ki.
Nyugaton szarrá teszteleték magukat tele vannak beteggel mert össze- vissza császkál mindenki.
Úgy hogy nem Sára Botondot kell neki pofán baszni hanem saját magát. Leginkább azért mert már Zuglóban is egy fasz volt és elvállalta valamit, amihez annyira hülye hogy még a dimenzió különbségét se fogja fel.
Elugatja 1000X neki meg mindenkinek a cecília is hogy mit kell csinálni, van rá pénz ad a kormány eszközt. Mit csinál Gerike? Hülyeséget.Ugye miért tenné azt amit a kormány szervei mondanak? Jérvényügyi szagértővé kinevzte magát és nagyon remélem a letöltendő börtön büntetés se fog megállni 15 halottnál mondjuk egy 25 év alatt kedvezmények nélkül.
ikrek
2020-04-11 at 10:20
A másik sem mondott le, pedig az egész ország követelte, amikor garázdálkodott, hazudott reggel délben meg este az ország élén, ez sem fog. Bűnözők!
zolatiguszti
2020-04-11 at 22:11
Jaj hát nem tanultuk meg a fő szabályt?
Bolsevikot csak bolsevik tud lemondatni….Különben az egész ország lőhet össze vissza mint az őrült az nem számít. Vagy agyonverik a nem bolsevikok.Más sikeres módszert nem ismerünk a történelemből.
zolatiguszti
2020-04-10 at 23:00
“Világosan látható immáron, hogy alkalmatlan a fővárosi vezetés és meg kell változtatni ezt a helyzetet. Ehhez nem kell megvárni az ötéves ciklus végét; jobb lenne, ha Karácsony magától előkészítené a lelkiismerete szerint a felmondólevelét.”
1 Valóben nem kell megvárni a győzelem óta szajkózom létezik időközi választás is!
2 Meg egy büdös lófaszt! Csak a Pesti úton 150 ember tesztje lett pozitív.
Abból ziher hogy fog meghalni valaki sajnos kora és egyéb nyavajái alapján.
Akkor pedig nem politikai felelősség van! Nem nem, hanem foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlanság minimum.Azonban én eljárás alá vonnám a BKV -s ügyet is meg azt hogy ha valamit 1 nap alatt át lehet állítani egy csökkent üzemre akkor miért nem lehet egy hét alatt se visszaállítani teljes kapacitásra, és ennek milyen járványügyi szerepe volt? Ehhez hozzácsapni a cirkuszt a parkolással és én szándékosan előidézett közegészségügyi katasztrófa okozása és gondatlanaságból elkövetett emberölés vádpontokkal indítanék…..
Katica
2020-04-10 at 20:08
És ? Tán Tarlós nem foglalkozott velük a vészhelyzetben ?
Magyar Gyula
2020-04-10 at 19:36
A libsi birkáknak.
A lényeg az, hogy most ki a vezető az otthonban és ki a főnöke.
Kövesi András
2020-04-10 at 19:27
Érdekes, hogy Európa túlnyomó többségében ott súlyos a koronavírus helyzet ahol hasonló balos, liberális vezetés van… 🙁
Sajnos ezek kutyaeledelnek sem jók, már a BKV járatok zsúfoltságának előidézése miatt megérdemelnék a leváltást.
Csak akkor lehet hinni nekik, ha már 2X kaszálták a sírjukat…
Magyar Gyula
2020-04-10 at 18:49
Karácsony valami magán laborral szerződött tesztek elvégzésére. Valószínűleg saját magukat vizsgáltatták meg. Jó lenne kikérni a hatóságnak a listát.
Magd@
2020-04-11 at 14:41
Igen, napokig ezt hallottuk, aztán a feledés homályába veszett.
Dani
2020-04-10 at 18:01
Ennyi helyettessel és hatalmas tanácsadó sereggel ekkora bajt csinálni… talán, ha nem a családtagokat, meg a haverokat rakta volna oda hanem szakembereket…
TalEle
2020-04-10 at 16:52
Ha vége lesz a veszélyhelyzetnek, akkor egy félmilliós béke menettel azért üzenjünk a budapesti ballibeknek, hogy veszély helyzetben milyen hitvány módon viselkedtek! (A békemenetről, okvetlenül, nem feledkezzünk el, ezen majd sor kerülhet Karácsony felelősségre vonása is….)
1984
2020-04-10 at 16:49
Jobb, ha még nem mond le, mert annál nagyobb bolondot csinál magából és Sorosból.
david balogh
2020-04-10 at 16:30
Fejétöl büzlik a hal itt is!Karigerinek le kell mondania!Ez a minimum!Öt ember meghalt,a többiek meg fertözöttek,több,mint 100 ember.Felháborito.Évek ota ott az otthonban orvos nem volt!!!!!!!!!!!!!!Mi ez ha nem e,emberi éltekkel valo játszadozás.Miniszterelnök ur kérem hogy váltsa le az egész bandát,ugy ahogyan van.
Baranyai Kisvárosi.
2020-04-10 at 16:21
Bocsánat honfitársaim,de Budapest őket akarta. Szenvedjenek a hibás döntéseik miatt. Talán be sem ismerik, hogy rosszul döntöttek. Én úgy gondolom ,hogy a 2022 választásra az idő nekünk dolgozik.
Hajrá MAGYARORSZÁG! Vesszen a vírus!
aladin
2020-04-10 at 16:16
Igaza van Csizmadia Lászlonak, hogy is vezethet egy ilyen ember mint Karácsony ennyi hibával egy fövárost. Minden nap egy cirkusz, Tarlos idejében észre sem vettük, hogy Budapestet egy polgármester vezeti, csak minden ment simán a maga utján. Csak egyre jobban láttuk, hogy BP. szépül és fejlödik. Az országgyülés elé kell vinni az ügyet és tárgyalásra javasolni.
ViAM
2020-04-10 at 14:36
Üdítő volt olvasni Csizmadia László okos, intelligens gondolatait.
De!
Karácsony soha nem mond le, mert nem engednék. Lelkiismerete pedig nincs. Fogást viszont lehet rajta találni, tehát el kell távolítani, Gy. Németh Erzsókkal együtt.
Első lépésben…
Magd@
2020-04-11 at 14:38
Gy. Németen van fogás!
Namond
2020-04-10 at 14:31
Nos hariferi, van elég eszköz járvány elleni védekezésre?
Gyengébb ballib politikusok kedvéért, FŐVÁROSI KARANTÉN létesítésére?
AZAZ
Izolálni a fertőzés gyanús, fertőzött és ápolásra szoruló beteg embereket?
Fővárosi Önkormányzat Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központja felszámolása (Molnár Lajos MSZP) 2009 elejére fejeződött be, ingatlanai tulajdonosa jelenleg is a Fővárosi Önkormányzat.
A Svábhegyi Gyermekkórház felszámolása (Molnár Lajos MSZP) 2008 elejére fejeződött be ingatlanai részben rendelkezésre állnak.
A Budai Gyermekkórház – a kórházi főépület építése magánadakozásból és kisebb részben fővárosi költségvetésből készült – jelenleg nem kórházkánt funkcionál, hanem a SZENT JÁNOS KÓRHÁZ GYERMEKGYÓGYÁSZATI JÁRÓBETEG RENDELÉSEI folynak itt.
És akkor az Észak-Pesti szovjet hadsereg által hátrahagyott kórház komplexumról nem is írtam. Amit nyilván a jó gazda gondosságával (Demszky) felügyeltek.
Az intenzív ellátásra szorulókat nyilván átveszik az állami kórházak.
Persze ennek kiváltására hari-feri kínai beszerzői intenzív ellátásra alkalmas munkaállomásokat is hozhatnak vagy Jávor Bence Brüsszelből Budapestre.
Magd@
2020-04-11 at 14:35
Jézusom!
Megoldhatatlan feladat elé állította!
Honnan is tudná, hogy ezek az objektek hol helyezkednek el???
Hogy volt képes a 8 általánost abszolválni.
Azt hittem, hogy az alpolgik legalább gyógypedagógusok!
A tanácsadókról nem is beszélve.
Szájkaranténban voltak, vannak, lesznek!?
Rakovszky István
2020-04-10 at 14:11
Mivel Gy. Németh Böske lenne a felelős az idősek othonainak e felügyeletéért,
a két-méteres Gegőcske vagy meneszti ezt a némbert, vagy teljesen magára vállalja a felelősséget. Az pedig azt jelenti, hogy le kell mondania‼
Ezért is lenne sürgős és fontos a KÖZIGAZGATÁSI BÍRÓSÁG ujbóli felállítása, mert az elmozdíthatná a Fő és alpolgármestert, ha hibáztak, súlyos mulasztásokat követtek el:
A járvány után meg kell ismételni a budapesti önkormányzati választásokat‼
Kása mása
2020-04-10 at 15:15
Helyes, támogatjuk.
Namond
2020-04-10 at 14:07
Ki a főnök? Ki a felelős?
Mind-mind fővárosi fenntartásúak a pszichiátriai otthonok, foglalkoztató otthonok, gyermekotthonok, lakásotthonok, ifjúsági otthonok, félúton házak.
Tett valamit a közel kétméteres csokibevonatú, impotens, sz.r darab hariferi?
Vagy elmulasztotta ezt is?
Hans Landa
2020-04-10 at 14:36
Minden héten karácsony.Remélhetőleg a pestiek a következő választáson észnél lesznek.Nem babra megy a játék.
Magd@
2020-04-11 at 14:29
Lelkiismeret???
Nevetséges ez az ember egy szociális senki.
Már a külseje kisugározza azt a nihilizmust amit a bőrszövet eltakar.
A kápó Gy. Németh nélkül el sem engedik sehova…
Juci
2020-04-10 at 14:00
Hol kell aláírni a petíciót? Mondjon le karigeri!
pampafu
2020-04-10 at 15:03
https://www.peticiok.com/karacsony_gergely_alkalmatlan_mondjon_le?uv=22744014
Polgár
2020-04-10 at 13:33
Követeljük Karácsony azonnali lemondását, még mielőtt még több tragédiát okozna a felelőtlenségével, butaságával! Követeljük!!!!
pampafu
2020-04-10 at 15:14
https://www.peticiok.com/karacsony_gergely_alkalmatlan_mondjon_le?uv=22744014
Add tovább….