Pesti Srácok

Csizmadia László: Sokkal többet kell tennünk azért, hogy 2026-ban sikeresek legyünk

Csizmadia László: Sokkal többet kell tennünk azért, hogy 2026-ban sikeresek legyünk

A Civil Összefogás Fórum, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Szellemi Honvédők közössége rendezésében hétfőn évadindító Civil Akadémia várta a közönséget a Polgárok Házában, Budapesten, ahol Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnökének beszélgetőtársa Fricz Tamás politológus, a CÖF-CÖKA alapító kurátora és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA szóvivője.

A rendezvény kezdetén Csizmadia László beszélt azokról a tervekről, amelyeket a CÖF-CÖKa az elkövetkező időszakra feladatul tűzött ki maga elé. „Sokkal többet kell tennünk azért, hogy 2026-ban sikeresek legyünk, ehhez pedig talpalnunk kell. El kell mennünk vidékre, fel kell keresnünk a szomszédokat, vitáznunk kell, érvelnünk. Nem feledhetjük, hogy az elmúlt 15 évben óriási eredményeket értünk el, s ezt meg kell őrizni, nem lehet elherdálni. Nem szórhatjuk el a családi ezüstöt” – hangsúlyozta Csizmadia.

– emelte ki Csizmadia László, aki az eucet-konferenciáról is beszélt.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Csizmadia László. A CÖF-CÖKA elnöke elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök nem sok eredményt tud elérni egyedül, kellenek mögé az emberek. Ennek érdekében hirdeti meg a CÖF az újabb EUCET-et.

A Civil Akadémiákat el akarjuk vinni a külhonba is, ahogyan azt eddig is tettük

– említette meg Csizmadia László, aki a média igazgatóságról is részletesen beszámolt.

– zárta felvezetőjét Csizmadia László.

A fórumon elhangzottak részletes leírását ITT olvashatják el.

(Civilek.info)

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.